Sokféle zsidó létezik, kicsiny népünk aligha homogén. Így is van ez rendjén, sosem volt másképp.

Öngyűlölő zsidót is látott már a világ, sőt olyanokat is, akik vallásukat elhagyva, őseik hitét megtagadva népük ellen fordultak. Finoman szólva sem vagyunk rájuk büszkék. Elég csak Tomas de Torquemada-ra, vagy Rákosi Mátyásra

gondolni. Még az is lehet, hogy volt okuk arra, hogy így tegyenek, zsidónak lenni ritkán volt egy „séta a parkban”. De ki a fene gondolná, hogy a 21. században egy zsidó származású politikus abban a pártban legyen aktív, amelyik nemrég még a zsidók listázását vette volna fel politikai agendájává, amelynek minden megnyilvánulásából a rasszizmus és az antiszemitizmus bűze szivárog. Persze a Jobbik cuki fordulatot vett és hivatalosan szalonképessé szépítette magát, de sem vezetésében, sem tagságában nemhogy nem volt radikális fordulat, de elnökük messze túltesz a korábbi vezető politikai haszonfasizmusán és amolyan igazi náci féle, ideológusuk, pártigazgatójuk pedig ugyan az a Szabó Gábor, aki nagy műgonddal csiszolta, polírozta a Jobbik ideológiáját amíg a színfasiszta nem lett.

Jakab Péter ebben a pártban aktív és bár karrierje felfelé ível (ami nyilván Jakab fantasztikus képességei mellett köszönhető annak is, hogy a választási kudarc után nemcsak a szavazók és a párttagság, de a vezetők is jócskán megfogyatkoztak) mégsem veszi észre, vagy észre veszi, de nem érdekli, hogy csúnyán ki van használva.

Anno, amikor Szegedi Csanád számára kiderült zsidó származása, több vele készült interjúban is elmesélte, hogy a kezdeti sokk után miként próbálta meg őt Vona Gábor, akkori pártelnök és a vezetés a pártban tartani, mert jó volna az optikája, ha a Jobbiknak is lenne saját zsidaja. Szegedi nem élt ezzel a vonzó lehetőséggel.

Mikor Jakab Péter állt elő azzal, hogy ő is zsidó származású ő már közel sem volt ilyen lelkiismeretes. Önként és dalolva vállalta a díszzsidó szerepét, ami nem is jöhetett volna jobbkor a cukisodó pártnak.

Pedig nemcsak a hasonló utat bejárt Szegedi Csanád hívta fel Péterünk figyelmét arra, hogy nagyon hülyének van nézve ki van használva, de írt neki nyílt levelet Köves Slomó rabbi is, próbálva afelébreszteni benne a mélyen szunnyadó zsidó lelkiismeretet, azt a bizonyos פינטעלע ייד-et.

Hiába. Jakab messzire hesegette a rabbit is és a korábbi párttársat is. Kikérte magának, hogy őt ki lehet használni és egyáltalán hagyják már őt békében fasisztáskodni.

Jakab Péter rendes, dolgos pártkatonaként fújja a nótát az elé tett kottából, még hozzá is improvizál egy kicsit, amolyan gyomorforgatóan. Bizonyára büszke rá mestere, Szabó Gábor pártigazgató, akit úgy képzelek, hogy újbudai otthonának dolgozószobájában a Mein Kampf alatt lapítja Jakab következő beszédének összeírt főbb pontjait.

Kétségtelen tény, hogy Jakab Péter messze jutott, nagyon messze. Remekül megtanulta forgatni a zsidó kártyát, és kénye kedve szerint kiakad amikor „lejákobozzák” (ami amúgy valóban elítélendő) és bújik az auschwitzi pokolban legyilkolt dédapjának emléke mögé miközben teli szájjal nyomatja a zsidó világhatalmi törekvések című ősrégi náci toposzt. Kemény. 

Kedves Péter! Sosem késő. Sosem késő visszafordulni és nem asszisztálni ehhez a szisztematikus hányingerhez amihez csatlakoztál.Csak az első lépés nehéz, a többi már menni fog magától. Elvbarátaid nem csak kihasználnak, de minden gond nélkül juttatnának téged is dédapád sorsára, Isten ments. Ne akarj a történelmi pantheonban Torquemadaval és Rákosival egy tablón szerepelni. Hidd el, van élet a Jobbikon kívül is, bár ezt te még nem így látod, de mi, a politikai barrikád másik oldalán egész jól elvagyunk és nagyon aggódunk érted!