Nem hinném, hogy egyedül vagyok azzal az érzéssel, hogy történelmi időket élünk. Az elmúlt héten legalább három olyan esemény történt ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, még legvadabb álmainkban is, és amelyek ezért azt bizonyítják, hogy közel már a végleges megváltás.

Először is egy hazai vonatkozású hír, miszerint az alig egy hónapja Jeruzsálemben tartott közép-európai vezetők és az izraeli miniszterelnök találkozója után (ami önmagában is hihetetlen, itt írtam erről), ahol Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke bejelentette, hogy hazánk kereskedelmi képviseleti irodát nyit Izrael fővárosában, Jeruzsálemben, már meg is nyílt az iroda. A nemzetközi léptékkel mérten is őrületes sebesség több fontos dolgot üzen: egyrészről Magyarország szilárd elkötelezettségét az Izraellel fenntartott kiváló viszony mellett (erről egyébként szintén a múlt héten, az Izrael ellenességéről elhíresült ENSZ-ben tartott sokadig Izraelt elítélő és Izrael ellenes határozat magyar részről történt nemmel való szavazás is tanúskodik), másrészről a magyar-izraeli gazdasági együttműködés további élénkítésének fontosságát, harmadsorban Magyarország szilárd kiállását Jeruzsálem státuszával kapcsolatban, hiszen a kereskedelmi kirendeltség minden bizonnyal első lépcsője a magyar követség Jeruzsálembe való átköltöztetésének, Isten segítségével.

A kereskedelmi iroda megnyitó ünnepsége ezért szimbolikus is volt, jelen volt Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök mellett David Cornstein az Egyesült Államok Magyarországra akkreditált nagykövete és David Friedman az Egyesült Államok Izraelbe akkreditált nagykövete is. Nem semmi, ebből még sok jó kisülhet és ki is fog!

Ha már nagykövetségek és költözködés, szintén a héten jelentette be Honduras és Románia is, hogy nagykövetségét hamarosan Jeruzsálembe költözteti. A közép-amerikai ország lépése összhangban van más közép és dél-amerikai országok lépéseivel, Guatemala már meg is tette, Paraguay és Brazília erősen fontolgatja. Kol hákávod!

Románia lépése azonban jelzés értékű, hiszen Európai Uniós ország még nem volt ilyen bátor, csak remélni tudjuk, hogy Magyarország és Csehország vagy Szlovákia is hamarosan megteszi ezt a fontos gesztust.

Jeruzsálem ilyen fokú elismerése nem csak szolidaritás az izraeli politikával és megfelelő ismerete a régió történelmének de a realitás felismerése is egyben. A világos tények felismerése volt az is, hogy Donald Trump amerikai elnök Purim napján (sic!) bejelentette, hogy az Egyesült Államok 52 év után hivatalosan is elismeri a Golán-fennsík Izraelhez tartozását.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn és kedden Washingtonban tartózkodik majd, amikor is egy munkamegbeszélésen és másnap egy ebéden is az amerikai elnökkel találkozik, a bejelentés hivatalosan illetve az erről szóló dokumentum aláírása minden bizonnyal ekkor fog megtörténni.

Fontos lépés ez még akkor is, ha több fontos ország, köztük Oroszország, Franciaország és más hatalmak azonnal ellenezték az amerikai döntést, mondván ez újabb konfliktushoz fog vezetni, bár érthetetlen miről is beszélnek, hiszen a Golán-fennsíkot Izrael Szíriától annektálta abban a honvédő háborúban 1967-ben, amelyben Izraelt az összes őt körülvevő ország meg akarta semmisíteni és amelyet Isteni csoda folytán az izraeli haderő mindössze hat nap alatt megnyert. Szíria, gondolhatja a nemzetközi közvélemény, ami évek óta polgárháborútól sújtott, melynek egy véres kezű diktátor a vezetője és ami miatt egésze Európát és a régiót humanitárius katasztrófa fenyegeti biztos nem csak jó gazdája lenne a területnek, de azt biztosan nem Izrael elleni támadásokra használná. Na persze, persze. Hozzá teszem, hogy Netanjahu két hete Moszvában találkozott Putyin elnökkel és megeszem a kalapom, ha nem egyeztettek volna az amerikai lépésről, amit valószínűleg Oroszország hallgatólagosan jóváhagyott.

Mindenesetre Trump elnök ismét nagyot húzott ezzel a lépéssel, mely kétségtelenül jól jött a választások előtt álló, pozícióját megőrizni kívánó Netanjahunak is, aki ismét bebizonyíthatja hogy nem csak az amerikai elnök személyes jóbarátja, de kiváló politikus is, aki szép lassan, de sikeresen fordítja az Izrael ellenes általános nemzetközi politikai klímát egy sokkal előre mutatóbb, a történelmi és a jelen realitásait figyelembe vevő irányba.