Ahogy tegnapi írásomban is megemlékeztem róla, a hétfői nap minden bizonnyal történelem könyvekben fog szerepelni, csak úgy mint az a nap, amikor Donald Trump elnök bejelentette, hogy az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe költözteti vagy amikor felmondta az Iránnal korábban az Izrael ellenes a finoman szólva sem Izrael barát Obama által jegyzett atom leszerelési megállapodást, hiszen hétfőn az Egyesült Államok hivatalosan is elismerte a Golán-fennsík Izraelhez tartozását.

Vitathatatlan tény, hogy Izrael biztonsága szempontjából a Golán-fennsík stratégiai fontossággal bír, nélküle Izrael még könnyebben a szír rakéták célpontja lehet, azonban érdemes megvizsgálni, hogy vajon mi a Golán-fennsík háláchikus, azaz zsidó vallásjogi státusza, azaz része e a Szentföldnek vagy sem. Miért fontos ez? Azért, mert a tórai micváknak (parancsolatoknak) jelentős része a Szentföldhöz kötött, azaz jelentős részük csak Izrael területén tartható be, illetve a jeruzsálemi Szentélyhez kötött (sok micvát, mely a Szentföldhöz, de nem a Szentélyhez kötött ma is tartani kell, igaz azok döntő többsége „csak” rabbinikus erejű).

De hogy egy praktikus és ne háláchikus példát említsek, ha valaki vallásos meggyőződésből a Szentföldön szeretne élni, hiszen írva van: „olyan ország, melynek az Örökkévaló, a te Istened viseli gondját, állandóan rajta vannak az Örökkévaló, te Istenednek szemei, az év elejétől az év végéig” (Móz5 11:12), vajon teljesíti e kötezettségét, ha például a Golán-fennsíkon lakik?

Elsőként tudnunk, kell, hogy azok a területek, melyek a Jordán folyótól keletre esnek és amelyeket az izraelita törzsek elfoglaltak Józsué idejében (talmudi kifejezés szerint Ever haJarden, azaz a Jordán másik oldala) egyenrangú részét képezték Erec Jiszráelnek (Izrael országa), azaz a Szentföldnek. Igaz, hogy még az országon belül sem egyforma a szentsége minden területnek (lásd Jeruzsálem magasabb szentséggel bír, mint más területek, sőt, Jeruzsálemen belül sem egységes a szentség, hiszen pl. a Templom-hegy magasabb szentséggel bír, mint más részek).

A Talmud leírja (Babilóniai Talmud, Chagiga traktátus 3b), hogy számos olyan hely volt az ókori Izraelben, melyet Józsué elfoglalt, ugyanakkor kb. 800 évvel később a babilóniai száműzetésből visszatérő zsidók már nem telepedtek le bennük annak érdekében, hogy azokat meghagyják a szegényeknek, hogy a smita évben (minden hetedik esztendő, amikor tilos az abban az évben a Szentföldön termő gyümölcsöt elfogyasztani) onnan tudják magukat ellátni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezeknek a városok elvesztették volna szentségüket, mindösszesen arról van szó, hogy lehetnek olyan „ínséges idők” amikor bizonyos területek szentsége ideiglenesen lecsökken.

Más helyen a Talmud azt írja, hogy a jóvel év (minden ötvenedik esztendő ami, mezőgazdasági háláchá szempontjából hasonlatos a fent említett smita évhez) intézményét akkor lehetett csak betartani, amikor az országot megfelelően lakják, melyet azzal egészít ki a Talmud, hogy minden törzs a maga területén lakik (Babilóniai Talmud, Arachin traktátus 32b) – bár a legtöbb vélemény szerint elég volt, ha az adott törzsből bizonyos számú zsidó lakott a törzsének kijelölt területeken. A Talmud ugyanitt elmondja, hogy amikor a 10 törzset száműzték, köztük Reuven, Gád és a fél Menasse törzseket (akik a Jordán keleti partján laktak), Izrael földjén megszűnt a jóvel év megtartásának lehetősége, mely bizonyíték lehet arra, hogy ezen törzsek lakhelye ugyan nem tartozott szigorúan véve a Szentföldhöz, mégis hasonló szentségbeli státuszt élvezett, mint a Szentföld más területei.

Annak érdekében, hogy teljes legyen a kép érdemes megnézni, hogy egy helyen a Misna és a Talmud azzal foglalkozik, hogy  az év első termésének a jeruzsálemi Szentélybe való beszolgáltatás micvája (melyet bikurimnak hívunk) nem vonatkozott az Ever haJardén területére (Misna, Bikurim 1:10). E helyen az egyik vélemény szerint az olajfa termésére igenis vonatkozik a bikurim micvája még ezekről a területekről is. Ugyan ebben a Misnában ellenvéleményt formál rabbi Joszi, aki azon az állásponton van, hogy az Ever haJárden területekről nem kell első-termést adózni, hiszen úgy van írva: „Elhozott bennünket erre a helyre és adta nekünk ezt az országot, a tejjel-mézzel folyó országot” (Móz5 26:9), melyben az „adta nekünk” Istenre vonatkozik, márpedig Reuven és Gád fél törzse önhatalmúlag nézte ki magának a Jordán keleti oldalát nem Isten adta oda nekik. A Jeruzsálemi Talmud azonban konkrétan Menasse fél-törzsének a helyét illetően megjegyzi, hogy azt Menasse törzse nézte ki ugyan, de Mózes és maga a Teremtő is jóváhagyta, így arról bizonyosan kijelenthetjük, hogy megfelel a fent említett „adta nekünk” követelményének. A Golán-fennsík pontosan ide, erre az észak-keleti részre esik. Egyedüli kérdés lehet, hogy vajon a Golán-fennsík rendelkezik e a „tejjel-mézzel folyó ország” kiemelt státuszával, de mivel, hogy a kérdés „mindössze” Rabbi Joszi által merül fel és mivel a háláchá nem az ő véleménye szerint dönt, úgy tűnik, hogy a Golán-fennsík nem csak hadászati és önvédelmi szempontból stratégiai fontosságú, de abszolút a Szentföld része is, így annak hivatalos zsidó fennhatóság alatti elismerése vallásjogi és spirituális szempontból is örvendetes!