A fenti kép a 60-as évekből, New Yorkból származik, az akkor igen népszerű Henry s. Levy & Sons cég reklámozta így híres rozskenyerét: "Nem kell zsidónak lenned ahhoz, hogy imádd Levy zsidó rozskenyerét" és summásan elmondja lenti írásom lényegét.

Fináli Gábor, az akibic-en megjelent írásában sok témát érintett, az alábbiakban igyekeznék választ adni egy másik felvetésére, miszerint a zsidóság a II. jeruzsálemi Szentély pusztulását megelőzően (ie.70-előtt) térítő vallás volt, bezárkózottságunk a Szentély pusztulását követő üldöztetés eredménye. Azt írja: „Hiszem, hogy a II. Szentély pusztulását megelőzően a zsidóság térítő vallás volt. Az, hogy a keresztények és muszlimok nem engedtek téríteni minket, csak tovább erősítette a bezárkózást”.

Finálinak abban igaza van, hogy az ókorban a zsidóságba betérni kívánók sokszor tömegével jelentkeztek, ami nem meglepő olyan történelmi körülmények között, amikor a zsidó nép prosperáló országgal rendelkezik. Olyannyira így van ez, hogy a Talmud beszámolója szerint Dávid király idejében, amikor az ókori Izrael mind gazdaságilag, mind politikailag komoly befolyással bírt a régióban, quasi a közel-kelet „Svájca” volt, a rabbiknak, időszakosan, be kellett tiltaniuk a betéréseket, mert attól féltek, hogy azokat nem hitbéli meggyőződés, hanem más, gazdasági és egyéb, érdekek motiválták.

Szintén hosszas vita van a Talmudban a szamaritánusok betérésének érvényességéről. Ez a vélhetően Ciprus szigetéről a Babilóniaiak által betelepített nép, amikor megérkezett a Szentföldre, a táborukat oroszlánok (igen, akkor még éltek a Izraelben ilyen állatok) támadták meg, rengeteg áldozatot követelve. A csapást a „helyi isten” bosszújának vélték és félelmükben, legalábbis látszólag, felvették a zsidó vallást. A Talmud bölcsei közt évszázadokon át húzódó vita van betérésük valósságáról, ez a vita tulajdonképpen soha nem lett lezárva.

Fináli cinikusan említi az „erev ráv” témakörét is. Az egyiptomi kivonulás alkalmával, látva az isteni csodákat, melyek a zsidó nép megváltása okán történtek, komoly számú egyiptomi is csatlakozott a kivonuló tömeghez (lásd Móz2 12:38), ezt a tömeget Mózes betérítette, azaz a zsidó nép teljes jogú polgáraivá tette. Bölcseink elmondása szerint a Teremtő Mózes e lépését „utólagosan jóváhagyta”, azonban szerepük a későbbi történésekben ellentmondásos. A Talmud bölcsei ezeket az embereket látják az aranyborjú bűnének felbujtóiban olyannyira, hogy egy legenda szerint (Babilóniai Talmud Chagiga traktátus 13b) 974 generációt készült teremteni Isten a világ megteremtése előtt, azonban ez nem történt meg, így Isten „szétszórta” ezeket a generációkat a későbbi nemzedékek közt, ők a minden generációban jelen lévő „erev ráv”, azaz bajkeverők.

A fenti esetek „tömeges betérései” jól bizonyítják, hogy bölcseink mindig tisztes óvatossággal tekintettek az ilyen eseményekre, minden alkalommal gondosan megvizsgálva azok őszinte mivoltát.

Miközben persze a Biblia hősei közt is szép számmal akadtak betértek (Rút, Ovadia próféta) illetve őseink sokszor nem-zsidó születésű nőkkel házasodtak (József, Mózes, Sámson, Dávid vagy Salamon), ezek a személyek minden bizonnyal átestek valamiféle (a mai gyakorlattól valószínűleg formailag, de nem lényegileg eltérő) betérési procedúrán, azt nem lehet kijelenteni, hogy a betérések valamiféle térítő tevékenység eredményei lettek volna.

Az is igaz, hogy a keresztény és az iszlám vallások térnyerésével a zsidóság bezárkózott ezzel is elkülönítve magát a külső befolyástól, mint ahogy az is, hogy ezek a többségi vallások nem is engedték a zsidóknak a térítés semmilyen formáját. Legtöbb esetben aki felvette a zsidó vallást, az életével játszott.

Az azonban, hogy a zsidó vallás nem térítő jellegű egyszerű teológiai okokra vezethető vissza.  A zsidóság, ellentétben a keresztény vagy az iszlám vallással nem exkluzív jellegű. Míg ezek a vallások az üdvözüléshez vezető utat kizárólag a vallásuk felvételével tartják elképzelhetőnek, a zsidóság azt tanítja, hogy nem kell ahhoz zsidónak lenni, hogy valaki üdvözüljön (akárhogy is képzeljük el az üdvözülés mikéntjét). Mindenkinek van feladata, de mindenkinek más és más (lásd korábbi írásom). A zsidóknak az a feladatuk, hogy a Tórában megfogalmazott 613 parancsolatnak megfelelően éljenek, a nem-zsidóknak 7 parancsolatra „korlátozódik” feladatuk, melyek megtartása, a félreértések elkerülése végett cseppet sem könnyű.

Ha egy nem-zsidó ezeket a parancsolatokat betartva morális, Istennek tetsző életet él, ugyanúgy „jogosult” a túlvilági üdvösségre mint zsidó embertársa. Ennek megfelelően tehát szükségtelen „zsidóvá válni” ha az ember Istent akarja szolgálni. Persze ha ezek dacára valaki mégis úgy érzi, hogy magára veszik a micvák (parancsolatok) súlyát, akkor annak megfelelő utat biztosítunk, hogy végérvényesen csatlakozzon a zsidó néphez. Magyarul: lehet, de cseppet sem szükséges.