Biztosan valamiféle párhuzamos realitásban élek és az is előfordulhat, hogy csak az én szemem akad meg a különböző Izraellel és a zsidósággal kapcsolatos híren, pedig igazán sok fajta és különböző politikai beállítottságú sajtóterméket olvasok. Van köztük baloldali (főként az adrenalin szintem megfelelő szinten tartása végett) és jobboldali egyaránt. Csak nekem van olyan érzésem, hogy valami nincsen rendben?

Amerikában ismét zsinagógára támadtak Poway-ben, egy nőt megölve, hármat, köztük egy kislányt és a közösség rabbiját megsebesítve, alig hat hónappal a Pittsburgh-i rémes merénylet óta. Gyakorlatilag nem telik el úgy nap, hogy ne értesüljünk kisebb-nagyobb antiszemita cselekményről az USA-ból, legyen az zsidóverés, antiszemita graffiti egy zsinagóga falán vagy a Der Stürmer-t idéző mocskos karikatúrák (kettő is, egymást követően) a legbefolyásosabb liberális napilap, a The New York Times lapjain. Rémisztő.

Európában sem jobb a helyzet. Angliában a Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt támogatottsága egyre nő, komoly kormányváltó erőnek tűnik, miközben annak vezetője láthatólag egyre komfortosabban érzi magát az antiszemita és Izrael ellenes kijelentéseivel. Oroszországban még pészách előtt gyújtogattak egy jesivában, Franciaországban és Németországban is megduplázódott az egy éven belüli antiszemita cselekmények száma.

Európában és az amerikai baloldalon is politikai divattá vált az Izrael ellenesség.

Nem így nálunk. Ma ugyanis különösen büszke vagyok a magyar kiállásra egy Izraelt elítélő nyilatkozat ellen. Huszonnyolc európai országból egyetlenként hazánk állt ki a zsidó állam  védelmében. Ez még akkor is nagyon fontos, ha történetesen az Unió ennek ellenére elfogadta a nyilatkozatot, ugyanis jól mutatja, a magyar-izraeli kapcsolatok soha eddig nem látott minőségét. Na, ebbe nem kéne belerondítani, mert ahogy a Talmud mondja, הלא זה דבר, ez nem semmi!