Tegnap újra elnököt választott a Mazsihisz közgyűlése. A legnagyobb zsidó egyház vezető pozíciójára egy jelölt volt, Heisler András, aki az elmúlt években is irányította a hitközséget. Ács Tamás tiszavirág életű jelölt a közgyűlés elején visszalépett, így, jó pártkongresszusi időket idézve egy jelölt közül lehetett választani. Gondolom nem okozott senkinek különösebb dilemmát. Heisler majd kétharmaddal (szitokszó?) nyert. Erről ennyit, több szót nemigen érdemel. Őszintén sok sikert kívánok a további munkához, csak remélni tudom, hogy más lesz mint az előző években.

Miben is kéne változnia?

A magam részéről két sarkalatos területet tartok fontosnak. Azért csak kettőt, mert az összes többi téma a Mazsihisz és a taghitközségeik tényleges belügye. Ide értem a különböző erőtereket, a legtöbbször személyeskedésektől sem mentes belháborúkat és azt a mindenki szerint ósdi és elavult képviseleti rendszert és „alapszabályt”, amit mindenki meg akar változtatni, valamiért mégsem sikerül soha senkinek.

De mi is az a két téma, ami azt hiszem mindenkit érint, sípuccán kívül és belül?

Az első az állandó konfliktus keresés.

Valahogy úgy tűnik, hogy a „mi kiállunk a véleményünkért” égisze alatt, Heislernek sikerült mindenkivel, vélt vagy valós okokból, összevesznie.

Egy nemrégiben készített interjúban az első ötből négy kérdés arra vonatkozott, hogy Heisler megválasztása esetén kívánja e rendezni a viszonyt (1) a BZsH-val, (2) a kormánnyal, (3) az EMIH-el, (4) Izrael államával satöbbi. Ez viccnek is rossz. Jó lenne, ha a régi-új elnök és a vezetés nem egyfolytában a konfliktust keresné mindenkivel. Erre persze sokan, köztük nyilván maga az elnök is legyint, mondván nem keresi a konfliktust. Csak valahogy mégis mindig megtalálják. Ha már a nyitottság és a sokszínűség a kedvenc mantra a sípuccában, akkor talán érdemes lenne észrevenni az új realitásokat is. Ezek közt azt, hogy a BZsH a legnagyobb taghitközség, vezetője pedig nem a Mazshisz vezetésének preferált jelöltje lett. A Mazsihisz monopóliuma megszűnt, az EMIH jelentős szeletet harapott ki a hazai zsidóság képviseletében és elvitathatatlanul komoly közösségépítő munkát végez. A mindenkori magyar kormánnyal együtt kell dolgozni, pláne ha az minden segítséget, anyagi és erkölcsi támogatást megad. Végezetül pedig: Izraelnek jobboldali kormánya van és ez úgy tűnik jó ideig így is marad.

A második az Együttélés háza és Sorsok háza projektek.

A régi-új elnöknek el kell engednie a Sorsok háza projektbe való kotnyeleskedést és olyan téveszmék hirdetését, minthogy a Köves Slomó által vezetett hitközség nem hiteles egy ilyen projekt tartalmi összeállításában. Ez egészen egyszerűen butaság és rendkívül káros üzenetet hordoz, mind a zsidó, mind a nem-zsidó közvélemény számára.

A Mazsihisz sértődött attitűdjének látszatát tovább növeli az a tény, hogy a Rumbach utcai zsinagógában hamarosan megnyíló Együttélés háza munkacímet viselő projektnek egyáltalán nem ismert a koncepciója. Ötlet foszlányokról lehet olvasni ezt azt, mint akár a Szombatban megjelent cikkben vagy az atv által forgatott riportban is, azonban koherens, a projekt „forgatókönyvét” a közvélemény számára bemutató anyaggal évek óta adós a sípuccai vezetés, pedig lassan befejeződnek a zsinagóga felújítási munkálatai. Ehhez képest hasonló forgatókönyvet kér számon a Mazshisz vezetése a megvalósítás elején járó józsefvárosi Sorsok háza kapcsán.  

Személy szerint egy dologban biztosan egyetértek Heisler Andrással: sok a teendő az általa vezetett közösségben. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a már kipróbált módszerek mindig ugyan ahhoz az eredményhez fognak vezetni. Ahhoz, hogy az egyenlőség jel egyik oldalán változás történjen, a másik oldalon is változtatni kell. Ebben a tekintetben, elnézve a megválasztott tisztségviselőket, aligha van okunk túlzott optimizmusra.