Mindenki emlékszik a Hegedűs a háztetőn c. filmben arra a jelenetre, amikor az egyik bóher megkérdezi a rabbit, hogy van e áldás a cárra. A jó rabbi azt feleli, hogy természetesen van és úgy hangzik, hogy „Tartsd meg Uram a cárt minél tovább és minél távolabb!”.

Nézve a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök találkozóját gondoltam érdemes rávilágítani arra a háláchára és szokásra, miszerint, ha látunk egy királyt (zsidót vagy nem-zsidót) egy különleges áldást mondunk. Mindkét „verzió” ugyanúgy kezdődik, mint az áldások általában, magyar fordításban: „Áldassál Te Örökkévaló Istenünk, a világ Királya”, zsidó királyt látva úgy folytatódik, hogy „aki megosztotta dicsőségét húsból és vérből valóval”, nem-zsidó király láttán pedig „aki adott dicsőségéből húsból és vérből valónak”. 

A törvény a Talmudban eredeztetik (Babilóniai Talmud, Bráchot traktátus 58a), és akként rendelkezik, hogy az ember, igyekezzék látni egy valódi királyt, és megnézni a tiszteletet ami őt övezi, hogy értékelje a zsidó és a nem-zsidó királyok közti tiszteletet. Rási (Slomó ben Jicchák rabbi 1040-1105) ezt úgy értelmezi, hogy a zsidó király a majdani Messiás királyra vonatkozik, azaz így látni fogjuk, micsoda különbség van a hús-vér és a Messiás király közti tisztelet közt.

Az áldást és szövegét a Sulchán Áruch törvénytár foglalja végérvényesen törvénybe (Sulchán Áruch Orech Chájim 224:8) a fent említtek szerint.

Érdekes adalék, hogy a Szefer Seárim Mecujánim Beháláchá szerzője, Chájim Pálági rabbi (1788-1868) az áldásmondás kötelezettségét kiterjeszti gonosz, elnyomó királyokra, diktátorokra is (fent említett könyv, 60:10), hiszen Rási véleményét figyelembe véve itt még nagyobb lesz majd az a bizonyos kontraszt köztük és a majdani Megváltó közt.

A Rádváz (Dávid ben Slomo Ibn Zimra, 1479-1573) aggastyán középkori döntéshozó akként rendelkezik, hogy a fenti áldások nem csak tényleges királyokra vonatkoznak, hanem minden olyan magas tisztségviselőre, akik rendelkeznek halálbüntetés kiszabásának jogával, azaz élet-halál urai. A Rádváz döntvénye törvényerőre emelkedett és idézi a Mágen Ávráhám és a Misna Berura is a Sulchán Áruch-hoz írt kommentárjukban.

A kérdés tehát, hogy elnökökre, miniszterelnökökre kell e áldást mondani illetve, hogy igyekezzék e az ember, amennyiben lehetősége van, látni ilyen vezetőket?

Smuel Wosner, magyar származású, Izraelben nemrégiben elhunyt rabbi (1913-2015) akként rendelkezik, hogy a mai időkben, amikor a halálbüntetést nem feltétlenül rendelheti el egy személy, még egy miniszterelnök sem (kivéve persze egyes diktatúrákat), a legmagasabb közjogi méltóságok láttán igenis kell áldást mondani (Sévet háLévi 1:35). Ez a fentiek értelmében tehát akár a magyar miniszterelnökre (bárki is legyen az), akár az amerikai vagy az izraeli elnökre vagy miniszterelnökre is fennáll.

A szintén magyar származású debreceni rabbi, Mose Stern (1914-1997) Beer Mose című munkájában, korunk miniszterelnökei és államfői esetén az áldást a Teremtő nevének említése nélkül teszi kötelezővé (Beer Mose 2:9)

Ovádia Joszef, volt szefárdi főrabbi (1920-2013) az áldásmondás kötelességének tekintetében különbséget tesz abban, hogy az illető közjogi méltóság milyen minőségben látható. Ha hivatalos, ceremoniális eseményen vesz részt, ahol minden őt illető „kóved” meg van adva neki „jár” az áldás „fullos” verziója. Ha hétköznapi eseményen vesz részt azonban, hétköznapi ruhában stb., akkor Isten nevét nem említve kell az áldást elmondani.

Mose Sternbuch rabbi (1928-             ) azon az állásponton van (Tsuvot ve’Hánhágot 2:139), hogy a demokratikusan választott vezetőkre, akik négy évente esetlegesen elvesztik hatalmukat nem mondunk áldást, azonban valódi királyokra, így akár az angol királyi család tagjaira, akik ugyan nem feltétlenül rendelkeznek valódi jogokkal, azonban pozíciójuk örök és hatalmas tisztelet övezi őket, kell áldást mondani.

Egyes vélemények szerint nem is kell feltétlenül látni a királyt vagy királynőt, elég az őket kísérő konvojt és parádét látni, áldást akkor is kell mondani (Mose Stern, debreceni rabbi Beer Mose 2:9:4), abban azonban mindenki egyetért, hogy nem-élőben látni bármilyen vezetőt (pl. TV-ben) nem jár áldásmondási kötelezettséggel. Szintén, természetesen, azoknak akik a vezetők közelében dolgozva naponta látják őket, nem kell áldást mondaniuk.