Egyik leggyakrabban használt, vallási alapú kifejezésünk a köznyelvben az angyal, amit általában olyan emberekre használunk, akik kiemelkedően jók úgy általában, vagy valami kiemelkedően jót tettek. Sokan gondoljuk, hogy tudjuk mik az angyalok, a kérdés az, hogy tudjuk e kik vagy mik is ők valójában.

Az első alkalom, amikor ténylegesen angyalokkal találkozunk a Bibliában, Mózes első könyvében van, amikor Hágárt, Sára szolgálóját úrnője elküldi a házból (Móz1. 16. fejezet). Ezután a Tóra első könyve számtalan említést tesz angyalokról. Amikor Ábrahám, a körülmetélése utáni harmadik napon látogatókat fogad, akik elmondják neki, hogy meglett koruk ellenére, feleségével Sárával gyermekük lesz végre (Móz1, 18-19. fejezet), majd később amikor Ábrahám Isten parancsára majdnem feláldozza fiát, de egy angyal az égből közbeszól, mondván, hogy Isten csak a hitét akarta próbára tenni, hiszen az egyetlen Örökkévaló Isten gyűlöli az (akkoriban gyakori) emberáldozatot (Móz1., 22:11). Később is több alkalommal olvasunk angyalokról, Jákob álmában (Móz1. 28:12) illetve szintén Jákob, testvérével, Ézsauval történő találkozása előtti viaskodásánál (Móz1. 32:25).

A rabbinikus irodalom arról tesz tanúságot, hogy az angyalokat Isten a teremtés második vagy ötödik napján teremtette, a vita két Talmudi bölcs, Rabbi Jochánán és Rabbi Chanina közt állt, előbbi a teremtés második napját teszi az angyalok létrehozásának idejére, utóbbi pedig az ötödik napot (Midrás Rábbá, Beresit 1:3, 3:8).

Bölcseink álláspontja az angyalokkal kapcsolatban egyértelműen kijelenti, hogy az angyalok, többek közt, abban különböznek az embertől, hogy nincs szabad akaratuk, csakis Isten parancsát képesek végrehajtani. Ráadásul minden angyalnak külön funkciója, ha úgy tetszik hatásköre van. Az angyalokról szintén tudni kell, hogy nincs fizikai megjelenésük, nem húsból-vérből való teremtmények, azonban bizonyos esetekben Isten emberhez hasonlatossá teszi őket, mint például a fenti esetekben. Érdekesség, hogy a Midrás szerint egy alkalommal, Énos idejében (aki az első embernek, Ádámnak unokája) két angyalnak megadatott, hogy emberi testet öltsenek és szabad akarattal bírjanak, így tette Isten próbára az angyalokat, hogy vajon azok feljebbvalók -e az embernél. Az eset csúfosan végződött, az angyalok nemhogy a szentség felé vágyakoztak, de a legalantosabb emberi bűnöket követték el és a bűnbe rántották az egész világot, ami azután az özönvízhez vezetett (Midrás Rábbá, Beresit 6:4).

Mose ben Maimon rabbi, a híres Maimodidesz (1135-1204) Misne Tora című törvénykódexében ismerteti az angyalok rangjait és tíz különböző szintet, quasi rangot, állapít meg: chájot hákodes, ofánim, erelim, chásmálim, szeráfim, máláchim, elokim, bené elokim, cheruvim, isim (Jiszodé Tora 2:7).

A bibliában Dániel könyvében két angyalnak a nevét is megismerhetjük, Gábriél és Micháélt, korábban, mikor ember tudakolta meg az adott angyal nevét (lásd Jákob esetében Móz1. 32:25-ben) az angyal kategorikusan elzárkózott nevének megismertetésétől. A Talmud megjegyzi, hogy az angyalok neveit csak az első jeruzsálemi Szentély lerombolása után (i.e. 384) ismerte meg a szélesebb társadalom (Jeruzsálemi Talmud, Ros Hásáná traktátus 1:2)

A Talmud és a kabbalisztikus irodalom más angyal neveket is ismertet, így például Uziél, Raziél, Matatron vagy Lejla, de hozzáteszi, hogy ezeket a neveket (hacsak nem adták embereknek utónévként, mint például a gyakran használt Uziél-t) nem szabad emlegetni vagy kiejteni feleslegesen, mert ezzel megzavarhatunk nem kívánt spirituális szférákat.

Ahogy említettem, az angyaloknak konkrét funkciói vannak, ezért is használjuk rájuk héberül összefoglaló névként leggyakrabban a „málách” szót, ami követet jelent, hiszen az angyalok Isten egy-egy parancsát hajtják végre. Gábriél funkciója elsődlegesen olyankor kerül előtérbe, amikor szigorú parancs végrehajtásáról van szó, Micháél Isten kegyességét és jóakaratát hivatott végrehajtani. Rafaél a gyógyítás, míg Matatron a pusztítás angyala. Egy ellentmondásos, azaz nem univerzálisan elfogadott, kabbalisztikus vélemény szerint imáinkat is egy erre külön kiemelt angyal viszi fel az Isteni trónus elé (Zohár1, 23b).

A már említett Maimonidesz említést tesz arról is, hogy egyes esetekben a természet törvényeit a zsidó irodalom az „angyal” jelzővel illeti. Maimonidesz itt azzal érvel, hogy a természet törvényei abban is hasonlatosak az angyalokhoz, hogy egyik sem tud másként működni, mint ahogy azt a Teremtő elrendelte (Rámbám, More Nevuchim 2:6).

Ennek megfelelően az angyalok nem tudnak bűnözni, így a Szátán nevű angyal (magyarul a Sátán) sem egyfajta „bukott angyal”, aki szembehelyezkedett Istennel, hanem egyszerűen egy olyan angyalról van szó, akinek a feladata, hogy rosszat tegyen, hogy az embert a bűn felé csábítsa (Babilóniai Talmud, Bává Bátrá traktátus 16a).

A kabbalisztikus, azaz misztikus irodalmon alapuló hászid filozófia szerint az emberi lélek feljebb áll az angyaloknál, hiszen, mi, emberek szabad akarattal rendelkezünk és önszántunkból tudjuk végrehajtani a Teremtő parancsolatait. Az első lubavicsi Rebbe, Sneur Zálmán rabbi (1745-1812) Tánjá című mestermunkájában úgy írja, hogy amikor tíz zsidó ember együtt van és ellenükben egy angyal próbálná Istent meggyőzni, hogy azokat meg kell büntetni, még ha a zsidók nem is a Tóra szavaival vagy imával foglalkoznak, az angyalnak nincs hatalma felettük (Tánjá, Igrot hákodes 23).