A felelősségvállalásról

Kapcsolódó kép

Tegnap a Mazs Alapítvány körül kialakult botrányról írtam, amivel kapcsolatosan mindannyian el kellene gondolkodjunk a felelősségvállalás ránk is nehezedő feladatára. Az alábbi cikket 2 éve írtam a zsido.com-ra, aktualitásából egy cseppet sem veszített.

 

A zsidó felelősségvállalásról

Az köztudott, hogy a zsidó vallás, a zsidó értékrend egyik fundamentuma az irgalmasság, az egymásért való felelősségvállalás. A széles körben ismert Misna úgy fogalmaz, „Három dolgon áll a világ: a Tórán, az Istenszolgálaton és a jócselekedeteken”, Bölcseink pedig úgy rendelkeznek, hogy a jócselekedet egyaránt vonatkozik az anyagi segítségre, a fizikai és a szóbeli segítségre is. Márpedig ez a három fogalom az ember teljes életét átszövi, hiszen kötelességünk segíteni felebarátunkon akár anyagi javainkkal, tetteinkkel akár lelki támogatásunkkal. A Tórai tanítás szerint: „Ne állj (tétlenül) felebarátod vére felett” (Móz3. 19:16), melyet a Talmud úgy egészít ki, hogy a jócselekedet kiterjed nem csak a pénzadományra és nem csak a még élő emberek irányába (értsd: halottak temetéséhez szükséges feladatok ellátása) (Babilóniai Talmud, Szuká traktátus 49b)

 Az adományozás kötelességére számtalan helyen utal a Tóra: „Nyitva tartsd kezedet előtte (a rászoruló előtt)” (Móz5. 15:8), „és segítsd őt, az idegent, és a veled tartózkodót, hogy veled éljen” (Móz3. 25:35) „Ha lesz közötted szűkölködő, testvéreid egyike, bármelyik kapudban, országodban, amelyet az Örökkévaló a te Istened ad neked, ne keményítsd meg a szívedet, és ne zárd be kezedet szűkölködő testvéred előtt. Hanem meg kell nyitnod kezedet számára” (Móz5. 15:7-8)

 Az egymás iránti felelősségvállalás ilyen hangsúlyos megjelenése a zsidó ember mindennapjaiban nagyban hozzájárult a zsidó nép fennmaradásához az évezredek során és megalapozta a méltán híres „zsidó összetartást”, mely példaértékű minden nép számára és méltán irigyelt sokak által.

Egymás segítése, az elesettek gyámolítása, a szegények, árvák, özvegyek és rászoruló támogatása, a betegek szükségleteinek biztosítása egyéni szinten ugyanúgy köti a zsidó embert, mint a közösséget általában, akár szervezet formában.

A zsidó intézményrendszer szerves részeit képezték a különböző segélyszervezetek, alapok és egyletek történelmünk során mindig, éljünk bárhol a világon, legyen szó akár mekkora közösségről, akár a Szentföldön, akár a diaszpórában. A szervezett segítő alapok, központok több fajtája is elterjedt volt és elterjedt ma is a világban. Az ilyen szervezeteket sokszor a közösség saját felismerésből hitközségi adókból alapította és finanszírozta, azonban számos olyan eset is előfordul, amikor egy jómódú ember állt egy nemes cél vagy ügy mellé.

A Tóra előírja, hogy az ember jövedelmének legalább egy tizedét fordítsa nemes célra, adományra. Ennek az ősi törvénynek eredetét Jákob Ézsau haragja előli menekülésekor tett ígéretéből ismerjük: „Ha velem lesz Isten és vigyáz rám az úton, amelyen járok és ad nekem kenyeret enni és ruhát felölteni, akkor az Örökkévaló lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, melyet oszlopkőnek állítottam fel, Isten háza lesz és mindenből, amit adsz nekem tizedet adok” (Móz1. 28:21-22)

Természetesen a jövedelmünk tizedének nemes célra fordításának számtalan módja lehet és minden esetben magunk választhatjuk ki a célt, legyen ez valamilyen zsidó intézmény, iskola, zsinagóga vagy akár rászoruló magányszemély támogatása. A kiválasztás priorizálásának hagyományos szempontja a tőlünk kifelé szélesedő célok, azaz előnyt élveznek az ember saját közösségének intézményei például egy távoli üggyel szemben, ugyanakkor a Szentföldi ügyek, iskolák, jesivák támogatása szintén kiemelkedően fontos.

Természetesen a gazdasági nehézségek, mint ezt a közelmúltban sajnos oly széles körben megtapasztalhattuk, erősen megtépázhatja az adakozó kedvet, ugyanakkor a zsidó közösségeken belül ez valószínűleg kevésbé igaz. A zsidóság az adományra szánt 10%-al kapcsolatban ugyanis akként vélekedik, hogy az ember vagyona, keresete, munkájának gyümölcse Istentől származik, így magunknak is kötelességünk a jót, melyet kaptunk, továbbadnunk mások számára. A (legalább) 10% pedig, melyet adományként adunk tovább, mivel Tórai kötelezettséget teljesítünk, olyan mintha eleve nem is a mienk lett volna, így azt felhasználni más célra nemcsak kötelességünk elmulasztása volna, de eltulajdonítása is annak ami nem a mienk.

Képtalálat a következőre: „lubavitch rebbe giving”

A lubavicsi Rebbe egy levélben 1953. július 19-én, az alábbiakat írta egy embernek, aki kérdéssel fordult hozzá a gazdasági nehézségek esetén történő adományozás fontosságával kapcsolatban:

„Minden bizonnyal akként kell erre (a gazdasági nehézségre) tekinteni, mint Isten egyfajta tesztjére. Annak dacára, hogy (Isten) tudja, hogy a zsidó ember szíve nyitott a Tóra és a parancsolatok irányába, (Isten) próbatétel elé állít bennünket, hogy a kétkedő (a zsidó irgalmasság erejében) nem hívő égi angyaloknak példát mutasson.

Isten azt mondja nekik: Lássátok, annak ellenére, hogy a gazdasági nehézségek a cedáká (adomány) visszaesését mutatják, itt van egy bölcs zsidó, aki felismeri, hogy mindez egy próbatétel. És mikor helyt állt a próbatételben – és felismerte a mögötte rejlő igazi szándékot- nemcsak, hogy visszatér korábbi jövedelme, de az a korábbinál még több és gazdagabb lesz” (Igrot Kodes 7. Kötet, 337)

Az adományozás tehát nem hogy nem rövidíti meg az ember vagyonát, de pont a fordítottja történik, az adományra fordított összeg sokszorosa jut majd vissza hozzánk ilyen vagy olyan formában. Erről beszél a Bibilai Ézsaiás is: „és lesz az adományadás békévé” (Ézsaiás 22:17).

Ezen felül pedig Isten ígérete, hogy aki irgalmas azon Ő maga is megkönyörül, ahogy a Tóra fogalmaz: „és adok neked irgalmat és megkönyörülök rajtad és megsokasítalak” (Móz5. 13:18)

Célok és intézmények:

Számos intézmény és segélyszervezet támogatását érdemes fontolóra venni. Hasonló intézmények más ősidők óta voltak, ilyen vagy olyan formában, melyeknek „örökösei” ma is léteznek a világ minden pontján, így hazánkban is. Zsidó iskolák, jesivák, idősotthonok, korházak, betegállátással kapcsolatos szervezetek ősidők óta célpontjai a segítségnyújtásnak, működésük támogatása a közösség fennmaradásának fontos záloga.

A segítségnyújtás persze egyéni szinten is dicséretes, hiszen sok rászoruló nincs feltétlenül kapcsolatban semmilyen szervezettel.

Vannak olyan szervezetek is, amelyek, ha nem is egyedül a zsidó világra jellemzők, de talán ott a legismertebbek. Ilyenek az árva vagy szegény fiatalok kiházasítását segítő egyletek, melyek nem csak a különböző háború után voltak sajnos nagyon elfoglaltak, de eredetük ősi időkre vezethető vissza és mind a mai napig működnek minden nagyobb zsidó közösségben.

Szintén a zsidó világ egyik legismertebb segélyszervezeti formája a Gemách (a héber gmilut chászádim, azaz jócselekedet kifejezés kezdőbetűiből) amely bár általános fogalom lehet minden segélyszervezetre, mégis leggyakrabban olyan intézményekre használják, melyek különböző használati tárgyakat (a babakocsitól az esküvői sátorig) adnak kölcsön ingyenesen olyanoknak akiknek szükségük van ezekre. Ilyen Gemáchok lényegében minden közösségben vannak akár a legkisebbekben is, az azokban tevékenykedők legtöbbször önkéntes alapon intézik a szervezet ügyeit.

A segítségnyújtás formái:

Az adományozás különböző nemes célokra korántsem meríti ki az egymás iránti felelősség kötelezettségét. Egyrészről azért, mert jövedelmünk tíz százalékának jótékony célra való fordítása az előírt minimum, másrészről pedig segítséget nem csak pénzzel lehet nyújtani.

A közösségi feladatok ellátása, a közösség érdekében végzett munka nem csak nemes feladat, de a zsidó ember mindennapjainak része.

Az olyan feladatok, mint a zsinagógák, közösségi intézmények ügyeinek intézése vagy az önkéntesség más formái elengedhetetlen alapjai minden társadalmi csoportnak. A feladat méltóságát és fontosságát jelzi az a tény is, hogy szombat délelőtti imánk részét képezi egy kifejezetten a közösség feladatait ellátókért elmondott könyörgés: „Azokat is, akik imaházakat állítanak fel, azokat akik ott imádkoznak, akik világításról gondoskodnak, bort adnak a Kidusra és Hávdálára, eledelt az átutazóknak, és adományt a szegényeknek, és mindenkit, aki hűségesen foglalkozik a közügyekkel! A Szent, az áldott, adja meg jutalmukat...” (Szombat reggeli ima, Sámuel Imája 236.old.)

A közügyek ellátásában való segítség tehát nem csak felér az anyagi támogatással, de lehetőséget nyújt azok számára is, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy a kötelező adományokon túl többet nyújtsanak. 

Az adományozásra rá lehet szokni:

Közismert, hogy az ember, ha gyakran csinál valamit az előbb-utóbb életének szerves részévé válik. Tudták ezt Bölcseink is, amikor úgy rendelkeztek, hogy az ember amikor pénzt ad, inkább többször adjon kevesebbet, mint egyszerre sokat, mintegy rászoktatva ezzel a kezét a segítségnyújtásra. Ennek a gyakorlatnak elsajátítását segíti például az adománygyűjtő dobozok elhelyezése intézményekben, de a saját otthonunkban is. Minden zsidó otthonban legyen tehát megtalálható egy adománygyűjtő doboz (cedáká puske) ahova rendszeresen dobunk be valamekkora összeget, ez lehet aprópénz is, rászoktatva magunkat a folyamatos adományozásra. A zsidó lányok és asszonyok a szombati gyertyák meggyújtása előtt különös figyelmet szoktak fordítani erre a szokásra.

Az egyén felelőssége:

Egy közösség fennmaradása annak tagjain múlik. A közösség akkor tud gondot viselni tagjai iránt, ha a tagok akik éppen nem szűkölködnek gondoskodnak társaikról. Ez az a kollektív felelősségvállalás, mely a zsidó népet átsegítette az elmúlt századok nehezebb óráiban is.

Mit tehetünk ma?

Érdemes alulról építkezni és a segítségnyújtást, az adományozást közvetlen környezetünkben napi gyakorlattá tenni. Számtalan zsidó (és nem csak zsidó) szervezet várja az önkénteseket illetve adományainkat. Jövedelmünk tizedét igyekezzünk tehát nemes célra fordítani, gyerekeinket az adományozás és a segítségnyújtás rutinjára rászoktatni.

A különböző zsidó közösségek számos szervezetet tartanak fenn, melyek nem csak pénzbeli adományunkat, de fizikai segítségünket is várják, érdemes megfontolni egyik vagy másik szervezet munkájának segítését.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr5814869896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása