A kérdés közel sem olyan modern, legalábbis háláchikus (vallásjogi) szempontból, mint amilyennek látszik, rabbijaink már vagy ezer éve (sic!) foglalkoznak a témával.

A Tóra és a hozzá tartozó rabbinikus irodalom, a Misna, a Talmud és kommentárjaik, nem tartalmaznak ugyanis egyenes direktívát a levéltitok kérdésével kapcsolatban. A korai középkorban azonban, bár meglehet, hogy korábban is, a levéltitok sokszor élet-halál kérdése volt. Országok vagy városok vezetői között történő levelezés például, ha az ellenség kezei közé jutott, sokszor okozhatott komoly felfordulást a levél küldőjének vagy címzettjének.

A korai középkor legkiemelkedőbb askenázi (európai) rabbinikus szaktekintélye, Rabbénu Gersom (960-1040) ezért a kor egyre sürgetőbb kihívásaira kellett válaszokat adjon. Rabbénu Gersom idejében az Európában élő zsidók száma alig haladta meg a néhány tízezret, sokuk közeli vagy nem annyira közeli, de mindenképpen rokoni kapcsolatban voltak, legtöbbjük a mai Németországban, Franciaországban, Olaszországban és dél-európai országokban élt, bár kisebb-nagyobb zsidó közösségek előfordultak Európa más országaiban, így Angliában is. Rabbénu Gersom a Rajna mentén fekvő Mainz városában tevékenykedett, már életében úgy nevezték, „Rabbénu Gersom meor háGolá”, azaz „Gerson mesterünk, a száműzetés fénye”, ami sokat elmond arról, milyen tekintéllyel bírt és döntvényei mennyire váltak alapjaivá az egyetemes rabbinikus törvényeknek.

Rabbénu Gersom több híres rendeletet hozott, melyek a legszélesebb körben váltak elfogadottá az askenzázi zsidóságban, így például megtiltotta az addig megengedett, bár kétségtelenül ritkán gyakorolt többnejűséget, elrendelte, hogy az asszony egyetértése nélkül a férj nem válhat el tőle önkényesen és még számos fontos és máig érvényben lévő direktívát hozott.

Rábbénu Gersom szintén meghonosította a levéltitok fogalmát, ami eladdig szinte ismeretlen volt a többségi, keresztény társadalomban is. (lásd Maharam miRothenburg 1022; Széfer Kol Bo 116; Beir Hagoleh- Joré Déá 334).

Tette ezt az alábbi megfontolásokból:

- ne nézzük meg egymás leveleit, nehogy pletykát indítsunk útjára és ezzel a rechilut, azaz a rágalmazás bűnébe essünk (lásd Széfer Háláchot Ketánot 1:276)

- más leveleinek engedély nélküli elolvasása hasonlatos az engedély nélkül kölcsönvett tárgyak kérdésköréhez, ami a lopás egy fajtája (lásd Torát Chájim 3:47)

- egy levél engedély nélkül elolvasása megsértése annak az általános rabbinikus (és egyben tórai) elvnek, miszerint „ne tegyél olyat mással, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek” (Babilóniai Talmud, Sábát traktátus 31a).

Érdekes megjegyezni, hogy a zsidók, Rabbénu Gersom rendeletének széles körben való elfogadottsága után, megbízható futáraivá váltak nem-zsidó nemeseknek és uralkodóknak. A leveleket sokszor azzal a hárombetűs kóddal zárták le, „ב.ד.ר.ג.” azaz „becherem deRabbénu Gersom”, Rabbénu Gersom tiltása alatt, ami egyfajta biztosítékot jelentett, hogy a levél tartalma nem kerül nem-kívánatos kezekbe.

Háláchikus érdekesség a nyitott levelek (pl. képeslapok) kérdése, vajon a levéltitok azokra is vonatkozik -e. Egyes vélemények, így a tegnapi bejegyzésemben is idézet Jechiel Michel Epstein rabbi (1829-1908) híres, Aruch háSulchán című döntvénykönyvében az ilyen leveleket nem helyezi a levéltitok tiltása alá (Joré Déá 334:21) mások ugyanakkor az ilyen típusú levelekre is érvényesítik a tilalmat.

Mondani sem kell, hogy a levéltitok tilalma egyaránt vonatkozik a hagyományos levelekre, mint emailre, chatre, telefonbeszélgetésekre.

Egy igazán izgalmas kérdés, hogy vajon az ember házastársa elolvashatja e férje/felesége emailjeit, smseit stb. Ha ugyanis a fent leírt okok egyike az oka a levéltitok kötelezettségének, jelesül, hogy az olyan, mint egy engedély nélkül kölcsönkért tárgy, abban az esetben a házastársra nem vonatkozik a tilalom. A zsidó vallásjog akként rendelkezik ugyanis, hogy a házastársak kölcsön tárgyak esetén (több más esethez hasonlóan) egy embernek számítanak (Babilóniai Talmud, Bava Mecia traktátus 42b, Rambam, Hilchot Seelá Ufikadon 4:8). Minden bizonnyal azonban, ha egy házastárs külön rendelkezik, hogy nem szeretné, ha partnere látná/olvasná leveleit vagy telefonját akkor őt is megilleti a privátum. E tekintetben az olyan billentyűzár vagy jelszó, amelyet nem tud házastársunk ráutaló jel lehet, hogy nem szeretnénk, ha üzeneteinket olvasná, ezért a levéltitok tiszteletben tartása ilyen esetekben a házastársra is kötelező érvényű.