Korábban, egy írásomban már „kirohantam” a női egyenjogúságot kétszínű módon hirdetők ellen, ahol tulajdonképpen már leírtam amit a tfilint (nyilvánosan) viselő és Tórát (nyilvánosan) olvasó nőkről gondolok. Mivel szombaton, egy beszélgetés során többen is kérték, igyekszem a dolog háláchikus (vallásjogi) részére rávilágítani, hogy ti. miért sem szoktak Istenfélő nők imaszíjat hordani.

A dolog, mint oly sok minden más a judaizmusban, nyilván nem egyértelmű. Általánosan közismert, hogy az időhöz kötött pozitív (tevőleges, azaz cselekvést igénylő) micvák (parancsolatok) alól a nők fel vannak mentve (Babilóniai Talmud, Kidusin traktátus 33b és 34a alapján). Persze ez így ebben a formában egyáltalán nem igaz. Gondoljunk csak a ros hásánái sófár fújásra, a purimi megila olvasásra, a szukoti csokor meglengetésére, az étkezés utáni áldás elmondására vagy akár a szombati gyertyák meggyújtásának kötelezettségére, melyek mind időhöz kötött micvák és a nők számára kötelező érvényűnek ismerjük őket. Miért is esik akkor a tfilin más elbírálás alá?

Elsősorban esetlegesen fennáll a másik nem ruházatának viselésére vonatkozó tórai tilalom, ami amúgy igen szigorú tiltás és rengeteg mindennapi életünket befolyásoló aspektusa van. A Tóra ekként rendelkezik: „Ne legyen férfi ruhája asszonyon és ne öltsön férfi asszonyruhát, mert az Örökkévaló, a te Istened utálata mindaz, aki ezeket teszi.” (Móz5. 22:5), melyet Onkelosz (isz. 35-120), a híres fordító-kommentátor a tfilin viselésére is alkalmazandónak tart. Nem így mások, akik szerint, bár a tilalom nem csak ruhákra vonatkozik, de az imaszíj egyrészről nem ruha, másrészről kegytárgyakra amúgy sem vonatkozik a tilalom (így vélekedik a magyar származású Shück Mózes 1807-1878, akit nevének kezdőbetűi után Maharam Shik-nek hívunk, Joré Déa 173). 

A tfilin nyilvános viselése elleni érvként felhozható az az általános szabály, mely szerint az ember ne vonja fel magára feleslegesen a figyelmet kirívó viselkedésével (Sulchán Áruch, Orech Chájim 34:3), márpedig egy nő nyilvános tfilin viselése e tilalmat megszegő magamutogatás lehet. Ez azonban az otthoni, azaz privát körülmények közti imaszíj tekerésre nem feltétlenül vonatkozik.

A legmegalapozottabb tiltás minden bizonnyal a tfilin tisztaságának különleges mibenlétében keresendő. Bölcseink szerint az imaszíj viselése egész nap kötelező volna, azonban tekintve hogy sem testünk, sem lelkünk nem mindig kellően felkészült (hiszen tisztátalan dolgokkal is foglalkozunk illetve tisztátalan gondolataink is támadhatnak), az imaszíj viselését korlátozzuk a reggeli ima idejére, amikor kis időre legalább, de megpróbáljuk gondolatainkat a szentség irányába terelni (megjegyzem tehát, hogy tfilint viselve tehát az ember igyekezzék nem hétköznapi dolgokkal foglalkozni, ne pletykálkodjon, ne beszélgessen. Enni vagy inni kifejezetten nem ajánlott)- (lásd Tur, Orech Chájim 37).

Szintén a tfilin szentségének magasztosságát mutatja, hogy miközben gyermekeinket már kisgyermek kortól oktatjuk a micvák fontosságára, tfilint mégsem tesznek csak bár micva kortól, amikor már kellően érett egy gyermek a jó és rossz fogalmának elkülönítésére illetve lehet egyfajta Istentudata.

Imaszíj viselése közben az ember teste legyen tiszta, mind higiéniai, mind mentális szempontból (Sulchán Áruch, Orech Chájim 37:2). Nők esetén, érthető biológiai okokból, a tfilin viselése sok esetben (egy hónap körülbelül felében) lehetetlen volna, ugyanakkor, a női test adottságai miatt egyéb napokon is kérdéses a megfelelő rituális higiénia megvalósulása (Sulchán Áruch, Orech Chájim 38:3; Magen Avraham uo. és Shulchán Áruch há-Ráv 38:3).

Érdekes kapcsolódó anekdóta , hogy a 13. századi Franciaországban élt híres Talmud tudós és törvény kodifikátor, Mose ben Jakov Coucy (a híres Szmá’g, azaz a Széfer Micvot Gdolot című munka szerzője) kampányt indított a környék zsidósága körében, hogy legalább a reggeli ima alatt viseljenek imaszíjat, mert a jámbor zsidók féltek imaszíjat hordani attól tartva, hogy nem eléggé tiszták annak viseléséhez.

Tisztelet azonban jár a kivételeknek. Voltak ugyanis nők a történelemben, ha nem is sokan, akik, nyilván mert kellően magas spirituális és rituálisan tiszta állapotban voltak, hordtak imaszíjat. Legismertebb közülük a Talmud által is említett Michál, Saul király lánya (Babilóniai Talmud, Eruvin traktátus 96a és 96b, illetve Jeruzsálemi Talmud, Bráchot traktátus 2:3 és Eruvin 10:1). Bár voltak rabbik, akik magasztalják Michált és hozzáteszik, hogy kétségbevonhatatlan jámborsága mellett azért is tudta megőrizni szellemi és fizikai tisztaságát, mert hercegnő volt és mert nem volt gyermeke (Slomó Luria rabbi- 1510-1573, a Jám sel Slomo című Kidusin traktátus 1:64).

Legtöbb rabbi azonban helyteleníti Michál viselkedését, a fent említettek okán, így például a Vilnai Gáon (Elijahu ben Slomó Zálmán rabbi, 1720-1797) is a Sulchán Áruch-hoz írt magyarázatában. Az a tény mindenesetre, hogy a Talmud maga csak egy jó ezer évvel korábbi esethez tud visszanyúlni, hogy példát találjon jól mutatja, mennyire nem volt elterjedt, hogy nők imaszíjat hordjanak.

Rási, azaz Slomó ben Jichák rabbi (1040-1105) lányai is (három kiemelkedően szentéletű és tudós lánya volt, Mirjám, Jocheved és Ráchel) viseltek tfilint. Állítólag. Azért csak állítólag mert erre semmilyen írásos bizonyíték nincsen. Feltehetőleg a lányok közismerten szent életvitele és nagy tudása indította el az emberekben azt a hitet, hogy még tfilint is hordanak.

Konklúzióm:

- tfilin viselése nők számára potenciálisan ütközik egy vagy két tórai tiltással

- nyilvános viselése rabbinikus parancsolatot sért

- ha egy hölgy közelebb akar kerülni Istenhez, biztosan nem a tfilin a legszerencsésebb „eszköz” amin keresztül ezt megtegye