A Lekvár és JAM elindulása óta a legindulatosabb vitákat indító egyik téma a nők szerepe a judaizmusban, az ún. feminizmus, egyenjogúság, egyenértékűség kérdése. Tekintve, hogy ez egy ennyire megosztó és, érthető okokból, érzelmektől és indulatoktól nem mentes téma, úgy gondolom, megéri vele kicsit hosszabban foglalkozni. (Itt jegyzem meg, hogy a másik nagy indulatokat kavaró téma a reform mozgalmak és a betérések kérdése, ez utóbbinak részeletes elemzésétől egy kicsit „fázom”, de egyszer erőt veszek magamon és azzal kapcsolatban is leírom véleményemet- illetve a tradicionális, mondjuk ortodox álláspontot).

De maradjunk a nők szerepénél egyelőre és vizsgáljuk meg a témát először a parancsolatok megtartásának szempontjából.

Mint ismeretes a Tóra 613 micváját és a hozzájuk tartozó rabbinikus parancsolatokat sokféle módon lehet kategorizálni, talán az egyik legkézenfekvőbb felosztás a pozitív vagy tevőleges (azaz valamilyen cselekedetre utasító) és a nagatív vagy tiltó parancsolatok. Előbbiből 248, utóbbiból 365 van a Tórában és számtalan a rabbinikus micvák közt (a micvák korunkban „megtarthatóságáról” korábban írtam ITT).

A Misna (Kidusin traktátus 1:7)akként rendelkezik, hogy a nők fel vannak mentve az olyan tevőleges parancsolatok megtartása alól, amelyek megcselekvése konkrét időhöz van kötve, ilyenek a smá mondás, a tfilin tevés, a luláv lengetés, a szukoti sátorban ülés, az omér számlálás, a cicit viselése vagy a sófár hangjának hallgatása, hiszen ezek mind szorosan időhöz kötött parancsolatok, melyek vagy egy adott naptári naphoz (ünnephez stb.) vagy a napnak egy konkrét időszakához kötöttek. Magyarázatként bölcseink azt fűzik, hogy a nők elsődleges és legfontosabb feladata a család ügyeinek intézése, a gyermekek nevelése, a háztartási feladatok ellátása, melyek mind tulajdonképpen folytonos feladatok, ezért nincs lehetőségük arra, hogy azt megszakítsák más parancsolatok megcselekvésével (általános rabbinikus alapelv, hogy ha valaki egy micva cselekedettel van elfoglalva, akkor mentesül más micvák megcselekvésétől és mivel a gyermeknevelés és a ház körüli teendők ellátása folytonos micva cselekedetek, ezeket nem kell más micvákért felfüggeszteni).

Persze a fentiek nem teljes mértékben állják meg helyüket, hiszen az időhöz kötött micvák közül is jónéhányat a hölgyek is megcselekszenek. Így például a smá mondását a nők általánosságban önmagukra nézve is kötelezővé tették, ha nem is pont ragaszkodnak a pontosan adott időben való elmondáshoz. Nők is szoktak szukoti sátorban ülni, lulávot lengetni szukot ünnepén vagy sófárt hallgatni ros hásánákor. Marad tehát mindösszesen egy maroknyi micva, mint a tfilin, a cicit.

A tiltó parancsolatok döntő többsége a nők számára is hatályos (kivétel a szakáll és a borotválkozás tilalma, mely, érthető biológiai okokból, csak a férfiakra vonatkozik illetve a halott általi rituális tisztátalanság kérdése, ugyanis a nőkre ezek a tisztátalanságok nem vonatkoznak).

Érdekes adalék, hogy a sábáti törvényekkel kapcsolatban minden pozitív parancsolat érvényes a nőkre is (így pl. a kidus vagy hávdálá hallgatása vagy férfi jelenlétének hiányában elmondása). Ennek oka, hogy a hagyomány szerint a szombati törvények mind tiltó mind cselekvő parancsolatait egyszerre hallotta a zsidó nép (záchor vesámor bedibur echád), így megtartásuk quasi egyenlő elbírálás alá esik.

Simson Rafael Hirsch (1808-1888), a híres 19. századi frankfurti rabbi úgy vélekedik, hogy a nők eleve magasabb spirituális szinten vannak mint a férfiak, az Istenszolgálat utáni vágyódásuk eleve erősebb a férfiakénál, ezért nincs szükségük olyan fajta „stimulációs” eszközökre, mint például az imaszíj, mely a férfiak figyelmét igenis fel tudja hívni a Teremtő szolgálatának fontosságára. (Móz3 43:23-hoz írt magyarázat)

A Zohár, a misztikus, kabbalisztikus irodalom alapműve arra emlékeztet, hogy a teremtés kezdetén az első ember egyfajta hibrid, kétnemű teremtmény volt, Isten csak később választotta ketté férfivá és nővé, ahogy írva van: „És teremtette Isten az embert az ő képmására, Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket” (Móz1 1:27), majd később: „És mondta az Örökkévaló Isten: Nem jó, hogy az ember egyedül van, alkotok számára segítőt, neki megfelelőt” (Móz1 2:18), majd ezután: „Akkor bocsátott az Örökkévaló Isten mély álmot az emberre, hogy elaludt; ekkor kivett egyet annak bordáiból és húst zárt helyébe. És alakította az Örökkévaló Isten a bordát; melyet kivett az emberből, asszonnyá és elvitte azt az emberhez. (Móz1 2:21-22). Mivel az eredeti ember egyaránt birtokolta a hímnemű és a nőnemű attribútumokat, így a szétválasztás után a lelkeik szoros kötelékben maradnak egymással ezért nincs szükség egyiknek a másik micváit megcselekedniük, hiszen ha egyikük megcselekszi a saját dolgát, az a másiknak is beszámíttatik. Jichák Luria rabbi szerint (1534-1572) ez akkor is így van, ha a nő és a férfi lelke nincs házasságban összekötve (Táámé háMicvot, Berésit szakasz). A dolognak tulajdonképpen háláchikus (vallásjogi) vetülete is van, hiszen például az a tény, hogy egy férfi reggel el tud menni a zsinagógába, mert biztosítva van számára a zsidó otthon melege, a jutalom amit az imáért, tfilin tekerését stb. kap nem csak a férfinak jár, de a feleségnek is van benne része. Ugyanez vonatkozik vice versa a nők által megcselekedett parancsolatokra, melyek jó részét férfi nem tudja megtartani (pl. biológiai okokból, lásd a havi menstruációval járó feladatokat). Szintén megemlítik bölcseink, hogy a zsidó élet bizonyos, alapvető aspektusaiért a nő a felelős. Ilyen a kóser konyha és a már említett házassági tisztaság, hiszen ezekben a kérdésekben a férfi jellemzően a nőre hagyatkozik, így a felelősség bár mindkettőjüké, mégis inkább az asszony vállát nyomja.

Egy másik, szintén kabbalisztikus koncepció tanítása szerint a világ teremtésének több elemből álló, kettős pólusa van. Ilyenek az igazságosság és a könyörület ,a feminin és maszkulin, a sötét és világos, a jutalom és büntetés, az idő által behatárolt és az örök, azaz időn felülállás aspektusai. A lubavicsi Rebbe tanítása alapján a nők felette állnak az idő kötelékének, így az idő múlása nem hat rájuk. A nőknek ezért a parancsolatok legbelsőbb esszenciájához van igazán kötődése, ami magyarázatot adhat a nőkre jellemző nagyobb nyitottságra a spiritualitás felé (Likuté Szichot, 31 kötet, 97-98. old.).