Aki járt más Cfáton minden bizonnyal magával ragadta a város hangulata. A települést a legenda szerint Noé és fiai alapították és Josefus Flavius is több alkalommal emlékszik meg róla. A Talmudban is több helyen szerepel, mint egyike annak az öt magaslati helynek, ahonnan fáklyákat gyújtva értesítették a Jeruzsálemtől messzebb lakókat, hogy a Szánhedrin megállapította, az újholdat, így meghatározhatóvá váltak az ünnepek is.

Cfát városa, izraeli viszonylatban különleges klímával rendelkezik, télen nem ritkák a havazások sem. Az ókorban és a középkorban sokszor földrengés sújtotta a városkát, hiszen az egy törésvonalon fekszik, és bizony több olyan esetről is tudomásunk van, amikor nem a földrengés, hanem különböző járványok tizedelték Cfát lakóit.

A 16. században, a spanyolországi száműzetést követően a város ismét szignifikáns zsidó lakosságot tudhatott magáénak, rendkívül komoly szellemi élettel. Szinte egy időben éltek itt olyan rabbik, mint Joszef Káró, a Sulchán Áruch szerzője, az Árizál, Jichák Luria rabbi, a híres kabbalista, számos tanítványa, köztük a tanításait lejegyző Chájim Vitál rabbi is, vagy Mose Cordovero illetve a híres költő Slomó Álkebac.

Természetesen Cfáthoz köthető a Sulchán Áruch megszületése is, ami a definitív vallásjog alapműve. E különleges munka születésének körülményei cseppet sem voltak szokványosak. Szerzője, Joszef Káró rabbi Cfáton volt dáján (vallásjogi bíró) és már korábban írt egy komoly vallásjogi munkát Bét Joszef címen, kommentárként a Jákov ben Áser rabbi (1270-1340) Árbá Turim című munkájához.

A zsidók erőszakos kiűzése Spanyolországból érhető módon felkorbácsolta a Messiásváró érzelmeket, és mivel mind Káró rabbi, mind kortársai, különösképpen a korának legprominensebb rabbijaként ismert Jákov Béráv (1447-1576) kötelező érvényűnek gondolták a Maimonidesznek azon rendelkezését, hogy a Messiás eljövetelét megelőzően a Szánhedrin ismét ülésezni fog, egy fontos problémával szembesültek. Ahhoz ugyanis, hogy a Szánhedrinnek valaki tagja legyen, csak egy másik Szánhedrin-tag rabbi adhat ordinációt, márpedig a Szánhedrin immár 1300 éve megszűnt létezni. Maimonidesz akként rendelkezik azonban, hogy amennyiben a Szentföldön élő rabbik együttesen összefognak, az megfelel a Szándhedrin erejének, így ők felavathatnak valakit, aki azután felavat másokat, ily módon  ismét megalakulhat a 71 tagú bíróság.

Az idő elérkezettnek tűnt, hiszen sok száz év után egyszerre éltek a Szentföldön kiemelkedő tudósok és szent emberek. Azonban mivel nem mindenki értett egyet Káró és Béráv rabbik ötletével, így például a Jeruzsálemben székelő Lévi ben Cháviv rabbi (a Rálbách, 1480-1545), a többiek úgy látták jónak, hogy nincs értelme olyan autoritást létrehozni, ami nem egyetemesen elfogadott, ezért letettek ötletükről. Káró rabbi ekkor érezte úgy, hogy ha Szánhedrin nem is, de egy könyv, pontosabban egy monumentális kódex rendszer, valamilyen módon kiválthatja a Szánhedrint. Így készült el a Sulchán Áruch.

Az új kódex valószínűleg nem arat elsöprő sikert, ha Káró rabbi kortársa, a lengyelországi Krakkóban élő Mose Iszerles rabbi (1530-1572) aki maga is gondolkodott hasonló munka létrehozásán külön könyvet ír. Azonban amikor értesült Joszef Káró rabbi munkájáról úgy látta jónak, ha nem külön kódex készül, hanem kiegészítéseket tesz a Sulchán Áruch-hoz azokra az esetekre, ahol az európai (áskenáz) szokások eltérnek a szefárd (keleti) szokásoktól. Így a Sulchán Áruch és kommentárjai váltak az elfogadott normatív háláchá alapjává.

Aki Cfáton jár semmiképpen ne hagyja ki a régi temetőt, ahol az említett cádikok fekszenek illetve az Árizál hidegvízű mikvéjét (rituális fürdő) szintén a temető mellett, mert elképesztő spirituális élmény.