Heti szerettem-utáltam

Képtalálat a következőre: „love and hate”

Szerettem:

- Egy friss tudományos kutatás szerint Magyarországon lakosságban található arányaiban a legtöbb zsidó DNS, azaz a legtöbb zsidó vér hazánk lakosainak ereiben csörgedez. Érdekes és elgondolkodtató.

- Izrael, Trump amerikai elnök nyomására csak kitiltotta a két demokrata szenátort, így azok nem tudnak vasárnap palesztinokat hergelni és a zsidó állam ellen uszítani. Rashida Tlaib és Ilhan Omar jól mutatja milyen irányba indult az amerikai baloldal, ők ugyanis az új reménységek. Mindkettő nyíltan Izrael ellenes és antiszemita. Az a véleményem, hogy miközben Izraelnek minden joga és morális kötelessége, hogy ezt a két szemétládát ne engedje beutazni, pusztán PR oldalról rendkívüli hibát követnek el, hiszen így ez a két ember pont azt kapja amit akar: jó muníciót a további Izrael ellenes hergeléshez. Összességében azonban azt gondolom jó döntés született. A lakásomba sem szeretnék olyanokat beengedni, akik a puszta létemhez való jogot sem ismerik el.

Képtalálat a következőre: „david friedman rashida tlaib”

- E hét péntekén volt Áv hónap 15-e, a szerelem napja. Itt írtam erről.

- A héten kétszer is Index címpapon volt a Lekvár és JAM! Mindig büszkeség!

 

Utáltam

 

- A The Times of Israel terjedelmes cikket közölt amelyben Magyarországi zsidó vezetők nyilatkoztak a hazai politikai helyzetről, a kormány zsidó politikájáról illetve a Jobbikhoz fűződő viszonyukról. Ebben a cikkben egyes, Mazsihiszhez közelálló emberek a sípuccai vezetést akként jellemezték, hogy az, az Orbán-kormány iránti ellenszenve miatt, akár a Jobbikot sem tartja alapból elvetendő pártnak. A sípuccából kisvártatva persze megjött a semmitmondó cáfoltat, amiben elmondják a sztenderd „nem támogatunk semmilyen pártot” dumát és, hogy „félreértették a szavainkat” és, hogy „akárki akármit nyilatkozik az irreleváns, mert csak az elnök nyilatkozata fogható fel a hitközség álláspontjaként”. Csak hát ugye természetes, hogy hivatalos nyilatkozatokban nem támadnak pártokat és az is milyen furcsa, hogy őket mindig mindenki félreérti. A legmegdöbbentőbb a nyilatkozatban azonban az, hogy a magát demokratikus szervezetként aposztrofáló hitközség simán kijelenti, hogy csak az számít, hogy az elnök mit mond, a többiek lehetőleg maradjanak csendben és ne képviseljenek semmit. És persze egy finom kis Chábádozásra is jutott idő. Kérdem én: mikor lesz olyan Maszihisszel kapcsolatos bármi, amiben nem fikázva a Chábád? Mennyit ér egy olyan szervezet, amelyik önmeghatározása mindössze a másokkal szembe helyezkedés?

- Motti Shteimetz, az egyik legkiválóbb feltörekvő hászid popénekes lemondta koncertjét, miután a názáreti kerületi bíróság, egy feminista csoport feljelentése alapján, törvényellenesnek mondta ki, hogy a koncerten a hölgyek és a férfiak külön kell üljenek. Ehhez hasonló bírósági döntés nagyon veszélyes, mert nemcsak a vallásszabadság korlátozásának eset forog fenn, de egy olyan negatív folyamatot is elindíthat, melynek eredménye, hogy a vallásos események meg kell szűnjenek, Isten ments. Nem kéne.

Képtalálat a következőre: „motty steinmetz”

- Több antiszemita támadás is történt Németországban a héten, kettő Berlinben, egy Münchenben. Szintén késelés volt Jeruzsálemben, ahol két fiatal palesztin rendőrökre támadott. Mindkettőt lelőtték hála Istennek. Döbbenet.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr5715014184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2019.08.18. 07:39:10

Jobbik? Valaha volt valami.
Azóta a történelem szemétdombjára kormányozták magukat.

DNS vizsgálat:
Esetleg fordítsd meg.
Mekkora népesség vált közép európában askenáziakkal vérségi kapcsolatba?
Ez így csak egy hülye adat és nem információ.

Aglaya 2019.08.19. 20:04:25

Egy vallásos ember hogy mondhat olyant, hogy hála istennek lelőttek embereket? Ok, elfogni, lefegyverezni nyilván kell. De annak örvendeni, hogy meghaltak? Szörnyű!

a.j.megyeri 2019.08.20. 18:26:11

@Aglaya: ezek a terroristák, ha nem lövik le őket, további áldozatokat szedtek volna. A problémát nevén kell nevezni. Sajnos amikor ezeket a barbéár állatokat bebörtönzik onnan valamilyen alku alapján hamar szabdulnak és ott folytatják ahol abbahagyták. Eddig sajnos ez a szomorú tapasztalat. Természetesen nem örülök, ha bárki meghal, azonban az ilyen gonosz gyilkosok halálát aligha tudom sajnálni.

gigabursch 2019.08.23. 07:16:00

@a.j.megyeri:
Kár hogy az összes Lenin fiút és a teljes kunbéla brancsot nem számolták fel.
(Pláne zsidó szokás szerint: Hetedíziglen.
Igaz, akkor nem lenne egy kiváló Kun Miklós történészünk.)

Nem szerencsés bárkit leállatozni.
Kerüld a dühöt, dühödet.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása