A lélek útja, azaz mikor és hogyan költözik a lélek a testbe?

creation-banner-2.jpg

Az embert, sok minden mellett az is megkülönbözteti az állattól, hogy lelkének, az ösztönlény aspektus mellett, van egy isteni oldala is. A kérdés felmerül, hogy mikor költözik a lélek a testbe és mi történik vele, miután beléköltözött.

A zsidó hit szerint a lélek Istennek egy „darabkája”, egy isteni szikra, ennek megfelelően a lélek halhatatlan. A kabbalisztikus (zsidó misztikus) irodalom kifejti, hogy a lélek ennek megfelelően azelőtt is él, mielőtt az ember megszületik és azután is él természetesen, miután valaki meghal. A test, melyről a Biblia úgy ír: „míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!”1 fizikai összetevőkből áll (oxygén, szén, hidrogén, nitrogén, kálcium, foszfor stb.) és mint olyan, halandó. Halál után a test elrohad, alkotóelemei visszatérnek a természet körforgásába.

A lélek azonban nem fizikai és mivel Istenből vétetett és nem a föld porából, ezért halhatatlan.

A Talmud bölcsei egy érdekes részletre hívják fel a figyelmet. Mikor Ábrahámot és Sárát meglátogatja három angyal és bejelentik, hogy Sára, aki eddig meddő volt gyereket fog szülni, azt mondják: „Egy esztendő múlva ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának”2 A kérdés logikus: miért mondják, hogy egy év múlva, mikor a terhesség 9 hónapig tart?

Képtalálat a következőre: „abraham sarah angels visit”

A válaszhoz meg kell tudnunk, milyen úton kerül a lélek a testbe. Tekintve, hogy a lélek már létezik azelőtt, hogy a testbe kerül, már a fogantatás előtt jóval tudatják vele, hogy egy fizikai testbe fog beköltözni.

A Talmud elmeséli, hogy „40 nappal a fogantatás előtt egy égi hang kihirdeti, hogy a születendő gyermeknek ki lesz a jövendőbelije”3 Ezek szerint a lélek jóval a fogantatás előtt elkezd „hozzászokni a gondolathoz”, hogy egy bizonyos időre, el kell hagynia a lelkek dimenzióját és a fizikai világra kell lejöjjön azzal a nyilvánvaló céllal, hogy ott küldetését teljesítse.

Ez a példa is azt mutatja, hogy a lélek és jövendőbeli „hordozója”, a test kapcsolata nem kilenc hónappal a születés előtt kezdődik, hanem jóval előtte. Ezért is mondják az angyalok, hogy „egy esztendő múlva ilyenkor”.

Az ember lelkének fent említett ösztönlény vagy nevezzük állatias aspektusa már a fogantatás utáni harmadik napon4 „beköltözik” a testbe, 40 nappal a fogantatás után pedig követi őt az isteni lélek is.5 Ezt követően a lélek kapcsolata a testtel egyre intenzívebbé válik.

A beköltözés fájdalmas, de legalábbis furcsa a lélek számára és eltart egy ideig, míg az elkezdi igazán komfortosan érezni magát. Ahhoz hasonlítható ez, amikor az ember új lakásba költözik és az első néhány éjszaka, ha felkel, hogy kimenjen a mosdóba, meg van kavarodva, esetleg neki is meg ennek-annak. Csak hosszú idő múltán érzi úgy az ember, hogy új otthona valóban igazi otthon.

Születéskor a lélek és a test kapcsolata elválaszthatatlan, együtt, partnerségben, kezdik el felfedezni a világot és benne küldetésüket. Ez a partnerség világi létük során végig fennáll és, mint tudjuk, nem mindig zökkenőmentes, hiszen az ember sokszor a test hívására hallgat, máskor az [isteni] lélek hangjára.

Rajtunk áll a döntés, hogy amikor ez a két irány, a testi vagy nevezzük úgy állati, konfliktusba kerül a spirituális, nevezzük úgy isteni akarattal, melyik győzedelmeskedik. Ilyen típusú kihívással mindannyian, az élet minden mozzanatában szembesülünk. 

  1. Móz1 3:19
  2. Móz1 18:14
  3. Babilóniai Talmud, Szota traktátus 2a
  4. lásd Jichák Luria rabbi (1534-1572) Ocrot Chájim, Sáár Ánách, 3. fejezet.
  5. Babilóniai Talmud, Menachot traktátus 99b illetve a Maharsa (Shmuel Eidels rabbi, élt: 1555 – 1631) magyarázata a Bráchot traktátus 3a-hoz

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr8115066754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2019.09.12. 05:48:09

Köszönöm a témát, nagyon érdekes.

Kérdés: mi lesz a talmud bölcső szerint a lélekkel egy vetélés vagy egy abortusz, illetve egy gyilkosság esetén?

Egy hozzászólás:
A legelső bekezdést már szerencsére rég meghaladta a tudomány. Tudom ajánlani Wohlleben könyvét az állatok érzelmi életéről. Elmélyedőknek a könyvben ott van vastagon a szakirodalom jegyzéke is.

acycloren 2019.09.13. 08:18:33

@gigabursch: Szerintem nem csak ez a kérdés, hogy mi lesz a lélekkel ilyen vagy olyan abortusz vagy halál esetén, hanem egyáltalán honnan szopták ezt az egész lélek dolgot. Van-e egyáltalán lélek.
Ha van, miért csak embernek lehetne?
Az emberré válás folyamatában mikor jelent meg a lélek? Australopithecus, Homo erectus, neandervölgyi ember és a többi faj rendelkezett-e lélekkel? Ha igen, akkor a mai állatok miért nem?
Mire alapozzák ezt? Mire alapozzák, hogy az ember rendelkezik egyáltalán lélekkel?

gigabursch 2019.09.13. 10:07:38

@acycloren:
No, akkor a legelső bekezdéshez tessék visszakanyarodni és az ajánlott könyvet elolvasni.

Serény Vélemény 2019.09.13. 12:18:41

Mi a különbség - mondjuk a Teremtés 1:2-ben előforduló רוּחַ - (ruah) és a teremtés 2:7-ben előforduló נֶפֶשׁ (nefes) között?

"A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke (ruah) lebegett a vizek fölött" (SZIT)

"Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé. (élő lélekké: nefes)" (SZIT)

"7 És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké." (Károli)

Omaha 2019.09.13. 12:32:21

@acycloren: "egyáltalán honnan szopták ezt az egész lélek dolgot"

Erről eszembe jut régi egy vicc:

Hittanórán: A tanárnő elkezdi magyarázni a gyerekeknek a teremtés történetét, amikor az ember teremtéséhez érnek, Pistike eszeveszetten jelentkezik. Tanárnő ismeri már, oda sem figyel, folytatja az előadást, de a kölök csak nem adja fel, majd kiesik a padból "-Tanntónéni! - Tanntónééniiii!" - Tanárnő sóhajt egyet, és mindenre felkészülten jelez a gyereknek, hogy szólhat. "Az apukám azt mondta, hogy az ember nem Istentől, hanem a majomtól származik!"
Tanárnő lassan végigméri a gyermeket, majd együttérző arccal válaszol: "Igen kisfiam, de most nem a Te családodról beszélünk."

fsi 2019.09.13. 14:55:21

@Omaha: Nagyon jó a vicc. Együttérzek a tanárnővel, de visszaküldeném az iskolába.

Én vagyok az, aki nem jó. 2019.09.17. 16:50:38

@gigabursch: Senki sem írta, hogy az állatoknak nincs lelkük, igen, a disznónak is van (nefes hajá betókham), élõ lélek van bennük. Azt írták fenn, hogy az ember lelkének van isteni oldala. Vagyis az ember lelkének vallásra képes oldala is van. Vagy marxizmus-leninizmusra képes oldala, vagy ateizmusban hisz. Azért jó lesz vigyázni, mert ha mégis van Isten, akkor káromlóinak lesz egy nehéz periódusuk.

Én vagyok az, aki nem jó. 2019.09.17. 16:58:23

@gigabursch: "mi lesz a Talmud bölcsei szerint a lélekkel egy vetélés vagy egy abortusz, illetve egy gyilkosság esetén? " Ne izguljon (vagy nagyon izguljon), mert nem vész el a lélek. Az öné sem. Talán lesz baj akkor... Vannak akik a lélekvándorlásban is hisznek. Nekem az már mindegy. Lehetõleg legyek megint zsidó és férfi, hihessek Istenben, ezt kérem erre az esetre. Ha pedig várni kell az egyszerû feltámadással, ráérek, nem én mérem az idõt.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása