Talán a legismertebb zsidó szimbólum a Dávid csillagnak nevezett hatágú csillag, mely az ókori Izrael második királyáról kapta a nevét. A szimbólum megtalálható számos zsidó rituális kelléken, így mezuza (ajtófélfára erősített pergamen tekercs)1 tokokon vagy tfilin (imaszíj)2 tartó táskákon, de kedvelt viselet nyakláncok medáljaként is.
Héberül „mágen Dávid”, azaz Dávid pajzsaként ismert és a legenda szerint a zsoltáros király hadseregének pajzsát díszítette a szimbólum. Ennek a legendának azonban valószínűleg nincs valóság alapja, mert egyrészről Dávid pajzsát minden bizonnyal egy másik szimbólum, a menóra (hétágú kandeláber) díszítette3, másrészről mert régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a hatágú csillag Salamon pecsétjén és a királysága által kibocsájtott érméken volt megtalálható.
A két háromszögből álló csillag (hexagram) forma egyik háromszöge felfelé, a másik lefelé tekint, a hat csúcs pedig a hat irányt jelöli (fenn, lenn, észak, dél, kelet és nyugat4) jelölve, hogy Isten uralma minden „irányba kiterjed”. Egy vélemény szerint a csillag lényege mégis a legbelső hatszög, mely azt szimbolizálja, hogy minden fizikai (a hat irány) elsősorban egy zárt, spirituális térből ered. Ez a motívum tettem érhető a hét napjai esetében is, amely napok az idő körforgását mutatják, hiszen a Talmud bölcsei szerint hetedik nap, a sábát (szombat) ad (úgy spirituális, mint fizikai) energiát a hat dolgos hétköznaphoz is.
A zsidó misztikus irodalom, a kabbala tanítása is hasonló gondolatot erősít meg. Háromszög egyrészről jelképezi a Teremtő, a Tóra (a Biblia) és Izrael (a zsidó nép) egységét5, mely a háromszög zártságának köszönhetően egy egységet alkot. Az a tény, hogy két háromszög található a Dávid csillagban pedig utalás arra a kettősségre, mely az élet minden területén tetten érhető: sötétség-világosság, igaz-hamis, jó-rossz. Ezt mutatja az egyik felfelé és a másik lefelé mutató háromszög, szimbolizálva azt, hogy a Teremtő, a Tóra és a zsidó nép egysége „használható” egyrészt arra hogy lehozzuk erre a világra azt, ami isteni, másrészt, hogy felemeljük és szentté tegyük azt, ami evilági és profán.
A háromszögeknek egyaránt érintkeznek a külvilággal és rendelkeznek egy zárt, belső térrel, csakúgy, mint a világon vannak ismert és rejtett dolgok, a Tórának pedig van egy külső (nyilvános, a kinyilatkoztatás során megmutatott) arca vagy értelmezése és egy rejtett, belső értelmezése, mely a misztika, a kabbala világa.
Egy ismert kabbalisztikus alapvetés szerint Isten a világot hét attribútum szerint teremtette: cheszed (könyörületesség), gvurá (erő és igazságosság), tiferet (nyugalom), necách (kitartás), hod (ragyogás), jiszod (alapvetés) és málchut (királyság). Ez a hét attribútum három csoportra osztható:
Erő és ragyogás
Nyugalom, alapvetés és királyság
Könyörületesség és kitartás
A Dávid csillag hat kis háromszöge az egyes attribútumoknak felel meg: a jobb felső a „könyörületesség”, a bal felső pedig az „erő”. A felső háromszög középen a „nyugalom”, az alsó jobb oldali a „kitartás”, az alsó bal oldalon a „ragyogás” található. A csillag közepén található mező az „alapvetés”, melyből az összes többi attribútum származik. A csillag alsó háromszöge pedig a „királyság”, mely a többi hat tulajdonságból nyerve erejét uralkodik a világon.
Szintén érdekes, és talán magyarázatot adhat arra is, hogy a Dávid-féle hadsereg miért e csillagot választotta jelképül, hogy ez a különleges forma tulajdonképpen 12 oldallal rendelkezik, megfelelve és képviselve a 12 törzset6, melyek Izrael népét alkotják.
A Dávid csillag, mint az egyik legismertebb szimbólum, mely a Holokauszt idején, sárgára festve igen negatív „szájízt” hagyott a zsidó népben, nem véletlenül válthatott Izrael állam zászlajának központi elemévé és adott új reményt a zsidó népnek e sok ezer éves jelképen keresztül.
Ha tetszett az írás kövess a Facebookon is https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/
- 5Móz 6:9, 5Móz 11:20 alapján
- 5Móz 6:8, 5Móz 11:18, 5Móz 13:9, 5Móz 13:16 alapján
- Chaim Joszef David Azulai-nak (1724-1806) a Zsoltárok 67-hez írt magyarázata alapján
- A Széfer Jecira alapján
- Zohár 3:73a
- Jákob 12 fia: Ruben, Simon, Lévi, Jehuda, Naftali, Gád, Áser, Iszáchár, Zevulun, Dán, József és Benjámin
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2019.10.27. 16:50:54
Hajadonna 2019.10.28. 08:26:10
steery 2019.10.28. 12:57:32
esemenyhorizont.uw.hu/2007/ezoter/menora.html
BéLóg 2019.10.28. 13:01:04
Férfi, Nőm, Gyermek, a Földről az Égbe.
Minden, ami van a Földön, ugyanaz mint ami fönn van az Égben és minden, ami fönn van az Égben ugyanaz mint ami lenn van a Földön...
midnight coder 2019.10.28. 15:53:16
És hol marad a liberális demokrácia ? Vagy legalább az illiberális ? Csak a legsötétebb diktatúra van... :-)