Jövő hét szerda este köszönt be Pészách ünnepe, melyet sokszor zsidó húsvétnak is szoktak említeni, dacára, hogy Pészách vagy 1.300 évvel régebbi és azon kívül, hogy nagyjából időben esnek nem sok közük van egymáshoz.
Pészách a Mózes második könyvében említett egyiptomi kivonulás ünnepe, idén lesz 3.332 éve, hogy őseink, csodákkal és isteni jelekkel kísérve megszabadultak a rabszolgaságból, hogy egy néppé kovácsolódva Istent szolgálják.
Ilyenkor a zsidó otthonokban megszabadulunk mindenféle kovászostól és egy hétig (pontosabban Izraelen kívül élők 8 napig) csak kovásztalant fogyasztunk. A kovásztalan kenyér, közismert nevén a macesz vagy pászka egy lisztből és vízből készült lepény, melynek különlegessége, hogy a két hozzávaló legfeljebb 18 percig érintkezik egymással, mielőtt kisütik.
A macesz ugyan kifejezetten egyszerű étel, mégis sokan, sokféle módon fogyasztják. Íme 10 dolog, amit a maceszról tudni érdemes:
- Pészách ünnepe alatt nyolc napig kenyér helyett ezt eszi minden hagyományőrző zsidó. A maceszt lehet enni magában vagy feltéttel, vajjal megkenni, sajtot rátenni vagy esetleg felvágottat és zöldséget (a kóserság szabályainak értelmében, mivel a tejtermék és a hús együttes fogyasztása tilos, így meg kell elégedjünk egyszerre vagy a sajttal, vagy a hússal).
- A macesz az egyik legrégebbi ismert étel. A Biblia elmondása szerint az Egyiptomból kimenekülő zsidók olyan gyorsan igyekeztek hátrahagyni a rabszolgaságot, hogy az útra nem volt idejük kenyeret készíteni (útravaló gyanánt), így a tészta a fejükön lapulva a nap melegétől sült meg. „És megsütötték a tésztát, melyet kivittek Egyiptomból, kovásztalan lepényeknek, mert nem kelt meg; mert elűzettek Egyiptomból és nem késlekedhettek, meg eleséget sem készítettek maguknak.”1
- A maceszt az egyiptomi kivonulás korától egészen a második jeruzsálemi Szentély lerombolásáig, több-kevesebb kihagyással, a pészáchi áldozati bárány húsával és keserűfűvel ették. A Szentély i.sz. 70-ben történt lerombolása után már nincs lehetőség arra, hogy bemutassuk a pészáchi (vagy bármilyen más) áldozatot, így Pészách ünnepének első (Izraelen kívül első és második) estéjén, az úgy nevezett széderestén már csak maceszt és keserűfűvet (általában római salátát vagy tormát használunk erre a célra) fogyasztunk.
- A macesz elkészítésének két hozzávalója van: liszt és víz, egyéb hozzávalót nem teszünk hozzá. Bár lehet kapni olyan maceszt, mely tojással vagy gyümölcslével készül, részben víz helyett, ilyet igyekszünk nem enni pészáchkor.
- A macesz a szegénység, illetve a sanyarúság kenyere, a Biblia úgy írja: „Őrizd meg a kalászérés hónapját, hogy tarts peszáchot az Örökkévalónak, a te Istenednek, mert a kalászérés hónapjában vezetett ki téged az Örökkévaló, a te Istened Egyiptomból, éjjel. És áldozz peszách-áldozatot az Örökkévalónak, a te Istenednek, juhot és marhát ama helyen, melyet kiválaszt az Örökkévaló, hogy ott lakoztassa nevét. Ne egyél mellette kovászost, hét napig egyél mellette kovásztalant, a sanyarúság kenyerét, mert sietséggel mentél ki Egyiptom országából, hogy megemlékezzél ama napról, melyen kijöttél Egyiptom országából, életed minden napján át. És ne lássék nálad kovász egész határodban hét napig; és ne maradjon éjjelen át a húsból, melyet áldozni fogsz este az első napon, reggelig.”2
- A Pészáchkor fogyasztott maceszt hagyományosan kézzel készítik, de létezik géppel készített macesz is, a kézi mindig kör, a gépi mindig téglalap alakú. Bár mindkettő lisztet és vízet tartalmaz, mégis különbözik a kettő íze.
- Nem minden maceszt lehet fogyasztani Pészáchkor. A macesz egész évben kapható, azonban Pészách ideje alatt csak erre az időszakra speciálisan készített maceszt használunk, hiszen ennek ellenőrzött az elkészítési ideje, az évközben használt maceszek elékészítésénél nem ügyelnek arra, hogy vallásjogi szempontból kovásztalannak minősüljön a macesz, azaz a liszt és a víz ne legyen együtt csak 18 percnél kevesebb időt.
- A macesz általában lapos, hiszen így lehet biztosítani, hogy alaposan átsüljön. Ha vastagabb volna, esetleg a közepe sületlen maradna, így nem biztosítható, hogy az teljesen kovászmentes. Azt is érdemes tudni, hogy keleti zsidók körében használt macesz vastagabb, inkább pita vagy lepényjellegű, az ő hagyományaik szerint ez is megfelelő, hiszen természetesen az is jó alaposan át van sütve. A korábbi időkben, például a bibliai korban, minden bizonnyal vastagabb volt a macesz, mint amelyet mi, európai zsidók, manapság használunk.
- A pészáchi macesz fogyasztás kötelezettsége kifejezetten az első két (Izraelben csak az első) estére vonatkozik, hiszen úgy van írva: „Az első hónapban, tizennegyedik napján a hónapnak, este egyetek kovásztalant, a huszonegyedik napjáig e hónapnak, este.”3
- Maceszból isteni gombócot lehet készíteni, melyet levesbetétnek használunk, ínyencek, akik nem bírják ki sütemény nélkül nyolc napig, Pészách ideje alatt macesztortát is készítenek.
Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/
- 2Móz 12:39
- 5Móz 16:1-4
- 2Móz 12:18
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.