Szerda este köszönt be pészách, az egyiptomi kivonulás ünnepe, a nyolc napos ünnep során hagyományőrző zsidók tartózkodnak mindenféle kovászos fogyasztásától.

Idén lesz háromezerháromszáz harminckettő esztendeje, hogy Mózes vezetésével zsidók milliói maguk mögött hagyva az egyiptomi rabszolgaság sanyarú évszázadait, népként egyesülve kössenek szövetséget Istennel és vegyék birtokba a Tórát, az isteni törvénygyűjteményt.

Az ünnep során számos, a rabszolgaságot a szabadsággal kontrasztba állító és ez utóbbit éltető jelkép kerül megjelenítésre, a pészách első két estéjén megült széder vacsora során. Ilyenkor ugyanis kovásztalan kenyeret, azaz maceszt eszünk emlékezve arra, hogy az egyiptomi rémuralom elől menekülő zsidóknak annyi idejük sem volt, hogy kenyeret kelesszenek az útra. Eszünk ezen felül keserűfűvet, azaz tormát vagy saláta levelet, melynek keserűsége az őseink által elszenvedett kínokra emlékeztet, négy pohár bort iszunk, emlékezve Istennek arra a négy attribútumára, mellyel megváltotta a népet Egyiptomból és amely négy kifejezésen keresztül került leírásra a Tórában. Személyes és kollektív szabadságunkat méltó kifejezendő, a szédereste során mindent kissé balra dőlve fogyasztunk ezzel is mutatva királyi dolgunkat a rabszolgaság elnyomása után és éjszakába nyúlóan meséljük el a kivonulás csodás történetét egy ősi, majd kétezer éves szöveg, a hágádá alapján.

A szédereste talán egyik legjellegzetesebb eseménye, mikor gyermekeink feltesznek négy kérdést, melyek ezen este különlegességeit firtatják: „Miben különbözik ez az este a többi estétől?” hangzik el a kérdés, melyet az ókori bölcsek minden bizonnyal azért iktattak az elbeszélés szövegébe, mert amellett, hogy ez az este a kérdések és feleletek alapján történő elbeszélés estéje, a kérdések felkeltik a gyermekek érdeklődését az elbeszélés iránt, így lehetőségünk nyílik bevonni az új generációt a hagyomány láncolatába, mert annak tovább örökítése legszentebb kötelességünk.

Idén, a koronavírus-járvány idején sajnos új aktualitást nyer a kérdés: „Miben különbözik ez az este a többi estétől?”

Zsinagógáink zárva vannak, iskoláink tereit nem tölti be a tanulás vágyának hangja, a széderestét, míg minden más évben nagy kompániával, családdal, barátokkal üljük meg, idén csak a velünk egy háztartásban élők tarthatnak velünk.

„Miben különbözik ez az este a többi estétől?”, hangzik el a kérdés idén immáron háromezerháromszáz harminckét éve, miközben azokra gondolunk akik éppen életükért küzdenek, legyenek a világ bármely pontján és azokra, kik a járvány pusztításában elhunyt szeretteiket gyászolják.

„Miben különbözik ez az este a többi estétől?”, hacsak nem abban, hogy alkalmunk van arra, hogy sokezer év történéseinek szemszögéből újraértékeljük azt a számos áldást, melynek megléte cseppet sem magától értetődő. Az egészség, a jólét és a személyes szabadság mind-mind olyan égi adományok, melyek azonnal új értelmet és súlyt nyernek, amint egy végzetes vírus megvonja azt sok-sokezre embertől.

Az idei pészách minden bizonnyal sokáig emlékezetes lesz, ezért talán minden korábbinál nagyobb átéléssel hangozhat el mindannyiunk szájából a szédereste zárómondata: „Jövőre Jeruzsálemben!”