Miként jelenik meg a modern zsidó állam a vallási rituáléban?

94779500_2971024336322131_6275264995496296448_n.jpg

Izrael Állam függetlenségi napját minden évben a zsidó naptár Ijár hónapjának 5. napján ünnepeljük, idén április 29-én, szerdán. Az ezt megelőző nap, hagyományosan az Izraelért elesett katonák és mártírok emléknapja. A két nap közti összefüggés nyilvánvaló: Izrael létét nagy részben az érte küzdő katonáknak köszönheti, áldozatuk nélkül nem létezne a független zsidó állam.

Miközben a két egymást követő állami ünnepnapon jellemzően számos megemlékezés, majd ünnepség kerül megrendezésre az állam fennállásának vallási szimbólumai még 72 évvel Izrael megalakulását követően is formálódnak.

Nemsokkal a független Izrael kikiáltása után az állami rabbinátus azt a döntvényt hozta, hogy a függetlenség napjának reggeli imájában, a bibliai ünnepekhez hasonlóan, elmondásra kerüljön a Hállél (Hálaadás) ima, mely tulajdonképpen a 113-tól a 118-as zsoltárig tartalmazza Dávid király dicshimnuszait. Sok ortodox közösség azonban még nem adaptálta a szokást, minden liturgiai változás lassabban, hosszú idő után történik a hagyományőrző közösségekben. Köztes megoldásként alakult ki a szokás több helyen, hogy az említett zsoltárokat, a bibliai ünnepnapoktól eltérően, áldás elmondása nélkül mondják.

Megint más, elhivatottan cionista közösségek így a vallásos kibucok, a jeles napon, nem elégedtek meg pusztán a Hállél ima elmondásával, és Chanuka illetve Purim ünnepéhez hasonló módon, az állóimádságba is szerkesztettek egy betoldást, a két poszt-tórai ünnephez hasonlóan „Ál hániszim” („A csodákért”) kezdőszavakkal. Ezt a betoldást az izraeli állami rabbinátus nem hagyta ugyan jóvá, mégis sokak imarendjébe bekerült, hiszen az elgondolás szerint a modern zsidó állam megalakulása nem kisebb, mint a zsidó nép megmenekülésének csodája a chanukai vagy a purimi történetek idejében.

Jom háÁcmáut, a függetlenség napja, jeles dátum a diaszpórában élő zsidó közösségek életében is, az Izraelben divatos vallási szokásokat a száműzetés közösségeiben is megtartják, szolidaritást mutatva a zsidó állammal, így számos, akár zsinagógai közösségben is elhangzik az izraeli himnusz és sok helyen jellegzetesen izraeli ételeket is esznek ezen a napon.

Izrael államáért azonban nem csak a Függetlenség Napján imádkoznak a zsinagógákban. Az állami rabbinátus 1948 után fogadta el azt az imaszöveget, mely az államért és annak vezetőiért imádkozik, hűen ahhoz a hagyományhoz, mely szerint a zsidó közösségek imádkoznak annak az országnak a vezetőiért, amelyben élnek.

A „Tfiláh leslom hámediná”, azaz az „Ima az állam békéért” című szöveg először 1948 szeptember 20-án jelent meg a Háárec és a Cofá című újságokban és azóta számos imakönyv szerves részévé vált. Szövegét az újonnan alakult állam főrabbija, Jichák Isaac háLévi Herzog és a rabbinátus egyik prominens vezetője, BenCion Cháj Uziel rabbik szerezték, a precízen és más imádságok nyelvezetéhez hasonló módon szerkesztett szöveg számos bibliai verset és utalást tartalmaz. Íme a szöveg és a magyar fordítás:

 

אָבִינוּ שֶׁבַּשָּׁמַיִם, צוּר יִשְׂרָאֵל וְגוֹאֲלוֹ, בָּרֵךְ אֶת מְדִינַת יִשְׂרָאֵל, רֵאשִׁית צְמִיחַת גְּאֻלָּתֵנוּ. הָגֵן עָלֶיהָ בְּאֶבְרַת חַסְדֶּךָ, וּפְרֹשׁ עָלֶיהָ סֻכַּת שְׁלוֹמֶךָ, וּשְׁלַח אוֹרְךָ וַאֲמִתְּךָ לְרָאשֶׁיהָ, שָׂרֶיהָ וְיוֹעֲצֶיהָ, וְתַקְּנֵם בְּעֵצָה טוֹבָה מִלְּפָנֶיךָ. חַזֵּק אֶת יְדֵי מְגִנֵּי אֶרֶץ קָדְשֵׁנוּ, וְהַנְחִילֵם אֱלֹהֵינוּ יְשׁוּעָה וַעֲטֶרֶת נִצָּחוֹן תְּעַטְּרֵם, וְנָתַתָּ שָׁלוֹם בָּאָרֶץ וְשִׂמְחַת עוֹלָם לְיוֹשְׁבֶיהָ. וְאֶת אַחֵינוּ כָּל בֵּית יִשְׂרָאֵל פְּקָד-נָא בְּכָל אַרְצוֹת פְּזוּרֵיהֶם, וְתוֹלִיכֵם מְהֵרָה קוֹמְמִיּוּת לְצִיּוֹן עִירֶךָ וְלִירוּשָׁלַיִם מִשְׁכַּן שְׁמֶךָ, כַּכָּתוּב בְּתוֹרַת משֶׁה עַבְדֶּךְ: "אִם יִהְיֶה נִדַּחֲךָ בִּקְצֵה הַשָּׁמַיִם, מִשָּׁם יְקַבֶּצְךָ ה' אֱלֹהֶיךָ וּמִשָּׁם יִקָּחֶךָ. וֶהֱבִיאֲךָ ה' אֱלֹהֶיךָ אֶל הָאָרֶץ אֲשֶׁר יָרְשׁוּ אֲבֹתֶיךָ וִירִשְׁתָּהּ, וְהֵיטִבְךָ וְהִרְבְּךָ מֵאֲבֹתֶיךָ" . וְיַחֵד לְבָבֵנוּ לְאַהֲבָה וּלְיִרְאָה אֶת שְׁמֶךָ, וְלִשְׁמֹר אֶת כָּל דִּבְרֵי תּוֹרָתֶךָ. וּשְׁלַח לָנוּ מְהֵרָה בֶּן דָּוִד מְשִׁיחַ צִדְקֶךָ, לִפְדּות מְחַכֵּי קֵץ יְשׁוּעָתֶךָ. הוֹפַע בַּהֲדַר גְּאוֹן עֻזֶּךָ עַל כָּל יוֹשְׁבֵי תֵּבֵל אַרְצֶךָ, וְיֹאמַר כֹּל אֲשֶׁר נְשָׁמָה בְּאַפּוֹ: "ה' אֱלֹהֵי יִשְׂרָאֵל מֶלֶךְ, וּמַלְכוּתו בַּכּל מָשָׁלָה". אָמֵן סֶלָה.

 

Mennyei Atyánk, Izrael szirtje és megváltója, áldd meg Izrael államát, megváltásunk kezdetét. Terjeszd ki fölé, nagy kegyelmedben békéd sátrát és küld fényedet és igazságod annak vezetőre, minisztereire, tanácsadóira és adj nekik belátó értelmet. Erősítsd meg szent országunk vezetőinek kezét és adj nekik Istenünk segítséget és koronázd meg őket a győzelem koronájával és adj békét az országnak és boldogságot lakóinak.

Azokat a testvéreinket pedig, akik a Föld számos országaiban élnek, gyűjtsd össze, és emelt fővel hozd vissza őket Cion városodba, és Jeruzsálembe ahol neved lakozik, ahogy Mózes Tórájában írva van: „Ha az ég széléig űzött is el Istened, az Örökkévaló, még ott is összeszed, onnan is elhoz. És bevisz téged Istened, az Örökkévaló arra a földre, amely atyáid birtoka volt, és te is birtokba veszed, jót tesz veled, és jobban megszaporít mint atyáidat.”1

És egyesítsd szíveinket, hogy szeressék és féljék nevedet és tartsák meg Tórád törvényeit. És küldd el nekünk mihamarabb az igaz Messiást, Dávid ivadékát, hogy megváltson bennünket, kik a megváltásodra szomjazunk. Dicső szemedet vesd országod lakóira, hogy mondja mindenki, kinek lelket lehelltek szájába: „az Örökkévaló Izrael Istene a király és királysága mindenre kiterjed”, Ámen, Szelá! 

Az imát Izrael államának 50 éves fennállása alkalmából Sol Zim (1939-   ), a híres amerikai kántor zenésítette meg, alább Shai Abrahamson, az izraeli hadsereg kántorának előadásában hallható:

 

Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/ 

  1. 5Móz 30:4-5

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr3315645758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ács Laci 2020.04.28. 14:56:28

Vannak olyan ultraortodox zsido kozossegek,melyek máig sem ismerik el Izrael Allamot,mert felfogasuk szerint azt csakis a Messias hozhatja majd létre.Mar a 67 es haboru utan voltak olyan elvakultak,akik kérték a jordán kiralytol,hogy foglalja vissza Kelet Jeruzsalemet,mert az már csak egy afféle modern aranyborju..

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása