Mózes feketebőrű felesége?

800px-jacob_jordaens_moses_and_his_ethiopian_wife_sephora.jpg

Az elmúlt hetekben  afro amerikaiak és fehérek tüntettek az Egyesült Államokban és más helyeket a feketéket érő diszkrimináció és rasszizmus ellen. Bár számuk az egészet tekintve nem túl nagy, de számos feketebőrű zsidó is él a világon, jellemzően olyanok, akik Etiópiából származnak (és persze olyanok, akiknek a zsidóság választott vallásuk), hiszen a falassa törzs a tudósok és történészek szerint már Salamon király ideje óta, azaz majd háromezer éve él az afrikai kontinensen.

Azonban a zsidó nép és a feketebőrű emberek kapcsolata, egyes vélemények szerint, sokkal régebbre nyúlik vissza.

Mózes, a zsidó nép vezetője, aki kivezette Izrael fiait az egyiptomi rabszolgaság pokoljából, akinek közvetítésével Isten átadta a Törvényt a zsidó népnek, a próféták legnagyobbikának felesége minden bizonnyal feketebőrű volt.

A Tóra második könyvéveben azt olvassuk, hogy Mózes feleségül vette Cipórát, a midjánita Jitrónak lányát.1 Másik helyen, a Tóra negyedik könyvében pedig azt, hogy Mirjám és Áron, Mózes nővére összebeszélnek Mózessel szemben és felhozzák annak kusita feleségét vádként.2 Kust általában Etiópiával azonosítják, hiszen Kus Nóé egyik unokája volt Chám fián keresztül, Kánaán (aki után Kánaán országa a nevét kapta) és Micrájim (aki után Egyiptom héber nevét kapta) testvére és Nimród apja.

Kus tehát Etiópiával azonos, ahogy ezt olvassuk Mózes második könyvéhez tartozó midrásban3 és Jirmijá próféta könyvében „Majd ha meg tudja változtatni bőrét a kusitának, vagy foltjait a párducnak, akkor tudtok ti is jót tenni, úgy megtanultátok a rosszat!”4

Fontos emlékezni, hogy amikor Mózes elmenekült Egyiptomból mikor megölte az egyik rabszolgatartót, aki brutálisan megverte az egyik rabszolga zsidót,5 a midrás szerint Kus földjére menekült. Ekkor persze Mózes még fiatal ember volt, Midjánban házasodott meg tehát, két gyermeke született és 80 évesen jelent meg neki Isten az égő csipkebokorban, hogy térjen vissza Egyiptomba és szabadítsa ki a zsidó népet a Fáraó elnyomása alól. Tehát bőven akad néhány évtized Mózes életében, amiről szinte semmit nem tudunk. A Tóraban nem említett részeket azonban a midrás kiegészíti. Így elmeséli, hogy miután a fiatal Mózes Kus földjére menekült, ott az ottani király szolgálatába állt, később pedig annak halála után maga lett a király és 40 évig uralkodott Kus földjén, azaz Etiópiában. Feleségül a korábbi király özvegyét vette, azonban házaséletet nem éltek és Mózes nem volt hajlandó a kusita bálványokat imádni sem.6

Ezzel a „háttér információval” könnyebb lehet megérteni ki is volt Mózes kusita, azaz feketebőrű felesége.

A legtöbb kommentátor azonban nincs egyetértésben a midrással és Mózes kusita feleségét a midjánita Cipórával azonosítják. Egyes vélemények szerint Cipórát azért hasonlítja Mirjám a kusitákhoz, mert a midjéniták hasonlóan nomád életet éltek, mint az etiópok, így a kusita szó ebben az értelemben nem kifejezetten dícsérő. Mások szerint7 Cipórának a kusitákhoz hasonló sötét, majdnem fekete bőre volt.

Megint mások a kusita kifejezést egyszerűen derogáló jelzőnek értelmezik.8 E szerint a vélemény szerint Cipóra gyönyörű nő volt és a kor szokásának megfelelően kissé derogáló jelzőt szoktak használni ilyen esetben, nehogy gőgre vagy fennhéjázásra sarkallják a másikat.

A Talmud is kínál egy megoldást szintén felhívva a figyelmet Cipóra szépségére, miszerint „csak úgy, mint a kusitákat meg lehet különböztetni bőrük színe miatt, Cipóra is különleges volt szépsége miatt.”9

Akik szerint Mózesnek volt egy etióp felesége is (Cipóra mellett) úgy érvelnek, hogy Cipórával ellentétben, aki igen jámbor és Istenfélő asszony volt, Mózes másik felesége, a kusita királynő, sosem fogadta el az egy Istent és bálványimádó maradt még Mózes különleges küldetése után is, így leszármazottai nem integrálódtak a zsidó népbe.

Egy biztos, amikor Mirjám megszólja Mózes kusita feleségét (akárki is legyen az) azt hányja szemére, hogy Mózes nem hál vele (a midrás különböző bizonyítékokat hoz fel annak bizonyítására, hogy Mirjám ugyan honnan tudta, hogy Mózes „elkülönült” feleségétől azért, hogy a próféciára tudjon koncentrálni.) Azok szerint akik szerint a kusita feleség nem Cipóra volt, úgy vélik, hogy Mózes nem találta kellően attraktívnak addigra bizonyára igen idős etióp feleségét, ezt látta nem Mirjám. Mirjám azt kifogásolta, hogy Mózes ugyan miért szeparálódott el feleségétől, a prófécia ugyanis nem követel cölibátust, ahogy magánál, Mirjámnál, vagy testvérüknél Áronnál sem volt ilyen feltétel. Mirjám logikája abban hibázott, hogy Mózes nem volt egyenértékű próféta egyikőjükkel sem:

„És beszélt Mirjám és Áron Mózes ellen, a kusita asszony miatt, akit elvett; mert kusita asszonyt vett el. És mondták: Vajon csak Mózessel beszélt-e az Örökkévaló, vajon nem beszélt-e velünk is? És az Örökkévaló meghallotta. A férfiú Mózes pedig szerényebb volt mind az embereknél, kik a föld színén vannak. És mondta az Örökkévaló hirtelen Mózesnek, Áronnak és Mirjámnak: Menjetek ki ti hárman a gyülekezés sátorába; és kimentek mindhárman. És leszállt az Örökkévaló felhőoszlopban és megállt a sátor bejáratánál, szólította Áront és Mirjámot, és kimentek ketten. És mondta: Halljátok csak szavaimat! Ha lesz prófétátok, én az Örökkévaló, látomásban fogok neki megjelenni, álomban fogok vele beszélni. Nem így az én szolgám, Mózes; egész házamban meghitt ő. Színről-színre beszélek vele, világosan és nem rejtélyekben, az Örökkévaló jelenését látja ő. Miért nem féltelek, hát beszélni szolgám, Mózes ellen? És felgerjedt az Örökkévaló haragja ellenük és elment.”10

 

Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/ illetve keresd a Lekvár és Jam Podcastet minden podcast lejátszón.

 

  1. 2Mózes 2:21
  2. 4Mózes 12. fejezet
  3. Smot rábá 10:2
  4. Jirmijá 13:23
  5. 2Mózes 2:15
  6. Jálkut Simoni midrás, Smot 168
  7. Radak (David Kimchi rabbi 1160–1235), Rábénu Bechaje (Bahja ben Aser ibn Halawarabbi 1255–1340), Ibn Ezra (Abraham ben Meir Ibn Ezra rabbi 1089-1167) és a Chizkuni (Chezekia ben Manoach rabbi a 13. századból)
  8. Targum Onkelosz és a Szifri midrás
  9. Moéd Kátán 16b
  10. 2Mózes 12:1-9

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr9015803528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ied86 2022.06.18. 10:54:13

Ki kene tiltani a falassakat a Judaizmusbol.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása