Létezhet-e élet a Földön kívül a Biblia szerint?

deborah-gettyimages-173449598-57068a385f9b581408ce21b8.jpg

Az igaz, hogy az ember az egyetlen olyan teremtmény, mely rendelkezik tudattal és lelkiismerettel, azonban az korántsem biztos, hogy nincsen élet más bolygón az univerzumban.

A Tóra ugyan nem beszél róla egyértelműen, azonban nem is zárja ki ennek lehetőségét. Legalábbis így gondolja1 a Spanyolföldön középkorban élt zsidó filozófus, Chászdáj Crescas rabbi (1340-1411), kortársa, Joszef Albo rabbi (1380-1444) azonban nem ért egyet kortársával és a bizonyíték hiányát még nem tekinti a földönkívüli élet létezésének lehetőségeként.2

Nemsokkal azután, hogy az amerikai űrhajósok  Neil Armstrong és Buzz Aldrin személyében 1969-ben először lépett a Holdra ember, a lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi (1902-1994) egyik beszédében3 arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bibliában találunk arra vonatkozó utalást, hogy létezhet élet más bolygón. Sőt! A Bírák Könyvének egyik verséből még meg is tudhatunk valamit erről az életről.

„Átkozzátok Mérózt - mondta az Örökkévaló angyala -, átkozva átkozzátok lakóit, mivel nem jöttek el segíteni az Örökkévalónak, segíteni az Örökkévalónak a hősök közt!”4

A versből, hívja fel a figyelmet a lubavicsi Rebbe, ugyan nem derül ki mi vagy ki az a Meroz, azonban a Talmud két lehetséges opciót is elénk tár5 és az egyik szerint Meroz egy csillag vagy bolygó az univerzumban. A Talmud arról beszél, hogy amikor Debóra próféta és bíró vezetésével a zsidó hadsereg Sziszra (Siser) ellen vonult, az égi angyalok és más teremtények is Izrael népének segítségére keltek. Ezt bizonyítja a néhány sorral korábbi vers, mely szerint „Az égből harcoltak a csillagok, pályájukról harcoltak Sziszrával.”6

A Talmud arra hívja fel a figyelmet, hogy Meroz, mely Sziszra fő csillaga volt, nem kelt a zsidó nép segítségére, ellentétben más bolygókkal és csillagokkal. Ezért Barak hadvezér megátkozta a csillagot (bolygót) és lakóit.

De vajon ha vannak is ilyen teremtmények, lehetséges, hogy azok intelligensek legyenek, az emberekhez hasonlóan? A Rebbe arra hívja fel a figyelmet, hogy az intelligencia alapvetően nem jelent mást, mint a szabad akaratot, a szabad akarat pedig csak a Tóra meglétével lehetséges. Az azonban egészen bizonyos, hogy a Tóra az ember öröksége, más teremtmény, még az égi angyalok sem rendelkeznek vele.

Ennek megfelelően, így a lubavicsi Rebbe, ha van is élet a Földön kívül, mely nem kizárható, az bizonyosan nem valamiféle intelligencia, sem nem fejlettebb, se nem elmaradottabb az emberétől.

Egy alkalommal egy NASA-nál dolgozó tudós, bizonyos Dr. Velvel Greene meglátogatta a lubavicsi Rebbét és elújságolta a bölcs és szentéletű rabbinak, hogy a NASA-nál éppen egy olyan projekten dolgoznak, mely azt hivatott kideríteni, hogy vajon van-e a Marson élet. Azt szerette volna megtudni a Rebbétől, hogy vajon érdemes-e erre a projektre időt fordítani. A Rebbe azt válaszolta: „Mindenképpen meg kell tudni, hogy van-e élet a Marson. És ha ott nincs, akkor vajon van-e máshol? Hiszen ha kijelenti valaki, hogy biztosan nincs élet a Földön kívül az olyan, mintha kijelentené, hogy Isten nem képes ilyesmit teremteni. Ez pedig korlátozná Isten mindenhatóságát!”7

Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/ és keresd a Lekvár és JAM podcastet az Apple és a Google podcast lejátszóin, a Spotify-on, a Deezer-en, a TuneIn Radio-n és a SoundCloud-on.

  1. Or Hasem 4:5
  2. Lásd Széfer háIkrim
  3. Sábat Pársát Devarim 5729 (1969, augusztus)
  4. Bírák 5:23
  5. Svuot 36a; Moed Katan 16a
  6. Bírák 5:20
  7. A történetről Dr. Velvel Greene elbeszélésében kattints IDE

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr4115810336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Régihifis 2020.06.16. 11:36:14

@midnight coder: Átfogalmaznám a mondatodat : Vallásos embernek bármi lehet....
A hívő ember a gondolkodása eredményeként jut el a hitre.
Én tisztelem, ha valaki más véleményen van, de a hozzászólásodból az süt, hogy a hívő ember nem gondolkodik.
1Thess 5:21 " Mindent megpróbáljatok, ami jó, azt megtartsátok"

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 11:38:22

@]{udarauszkasz: a gázok öngyulladása nem mennyiségfüggő.
Gondolod, az öngyujtóban több gáz van, mint egy marhában?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 11:39:40

@Régihifis: " hívő ember a gondolkodása eredményeként jut el a hitre"

A gondolkodás eredménye lehet hibás következtetés.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 11:40:52

@Régihifis: a hit nem kérdőjelezhető, vagy cáfolható. A logikus gondolkodás erre épül.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 11:42:16

@]{udarauszkasz: mert ha családja van, több gázt termel? Ja, sok a gond, jobban ég a gyomra.

Régihifis 2020.06.16. 11:42:24

@Igazamvanvagyigazamvan?: Persze, de ez minden ideológia esetén igaz, valamint a tudományos következtetések zömére is. :)

]{udarauszkasz 2020.06.16. 11:43:35

@Igazamvanvagyigazamvan?: eleg, ha P4S3 tetrafoszfor diszulfidot kepes kivalasztani a szervezete. Mar gyujtja is a metant. Olyan problemas az, ha egy allat biologiai uton kepes tuzet gyujtani? Vannak allatok, amelyek elektromos aramot fejlesztenek, miert ne mukodhetne ugyanez a tuzzel is?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 11:54:24

@Régihifis: Téged ez megnyugtat, hogy megszűnsz úgy létezni, mintha sosem lettél volna, ám legyen"

Számomra sokkal elfogadhatóbb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.16. 11:56:39

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Erre a szerepre milliók vannak, hidd el. Az emberiség nagy többsége normalitást akar, nem liberalizmust.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 11:57:04

@]{udarauszkasz: igen, ez teljesen valószínű, hogy a sárkánygyík gyufát gyárt(-:

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.16. 11:58:28

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Nagyon nem értesz ehhez...

Mondjuk kezdjük azzal, hogy a BIblia szerint Noé NEM volt zsidó.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.16. 11:59:22

@Igazamvanvagyigazamvan?:

A materializmus képteolen választ adni a fő kérdésre: miért van valami?

Régihifis 2020.06.16. 12:02:34

@Igazamvanvagyigazamvan?: A Bibliának tökéletes belső logikája van.
Csak azt nem értem, hogy ezen miért kell vitatkozni? Egy olyan dologról mondasz véleményt, amit nem ismersz. A materializmust ismerem. Az ellentmondásait is. Innen indulva, a taoizmuson keresztül jutottam el a Bibliáig.
A "hüllökről": a Biblia szerint a dínók együtt éltek az emberrel, a hogyanját nem tudom, de Jób könyve ezt írja:
Jób 40: 10
Nézd csak a behemótot, amelyet én teremtettem, amiként téged is, fűvel él, mint az ökör!
11
Nézd csak az erejét az ő ágyékában, és az ő erősségét hasának izmaiban!
12
Kiegyenesíti farkát, mint valami cédrust, lágyékának inai egymásba fonódnak.
13
Csontjai érccsövek, lábszárai, mint a vasrudak.
14
Az Isten alkotásainak remeke ez, az ő teremtője adta meg néki fegyverét.
15
Mert füvet teremnek számára a hegyek, és a mező minden vadja ott játszadozik.
18
Ha árad is a folyó, nem siet; bizton van, ha szájához a Jordán csapna is.
19
Megfoghatják-é őt szemei láttára, vagy átfúrhatják-é az orrát tőrökkel?!
41:1 Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?
8
Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harcot nem ismételed.
15
Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva mintegy szorító pecséttel.
16
Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy.
17
Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.
18
Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.
19
A szájából szövétnekek jőnek ki, és tüzes szikrák omlanak ki.
20
Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.
21
Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő.
25
Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.
26
Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, legyen bár dárda, kopja vagy kelevéz.
27
Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az acélt, mint a korhadt fát.
31
Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.
33
Nincs e földön hozzá hasonló, amely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.
34
Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.

Medgar 2020.06.16. 12:04:13

@Dan da Man: A zsidóság az egyetlen csoport ami egyszerre vallásként és népként is aszonosítja magát. Még egyetlen zsidótól sem hallottam, hogy a "tóra téved és nem mi vagyunk a kiválasztott nép". Egyébként pontosan ez a véleményem az összes ókori mesegyűjteményről a bibliától kezdve a koránon át a védákig. Ezeknek pont a görög, római, magyar és egyéb legndáriomok mellett lenne a helyük.

Ehelyett az index címlapon hozzák ahogy a modern felfedezésekre próbálják ráhúzni a tórát illetve a zsidó hitvilágot. Ez bárhonnan nézve rohadt szánalmas, de ugyanígy szánalmas lenne ha Zeusz tetteivel magyaráznánk a feketelyukak kialakulását. A különbség annyi, hogy ha a Zeusszal magyarázókat lehülyézed senki sem akad fenn rajta.

És igen ha valaki szerint a csodaszarvas a turullal kézenfogva tartaná a pályáján a földet mert a magyarok a kiválasztott nép pont így reagálnék.

Serény Vélemény 2020.06.16. 14:03:14

@Régihifis: "A szerző a Tórából idéz, ami nem a Biblia."

A Tóra (tan, tanítás, törvény) = Mózes öt könyve a Bibliában! Úgyhogy pont a Biblia...
Ha protestáns fordítást használsz, akkor I. Mózes-től V. Mózes-ig, ha katolikusat akkor Teremtés, Kivonulás, Léviták könyve, Számok könyve, Második törvénykönyv, ha mondjuk az IMIT fordítást nézed, akkor Brésit, Smot, Vájikrá, Bámidbár, Dvárim.

midnight coder 2020.06.16. 14:17:06

@Régihifis: A hit leginkább agymosás által kerül be az ember tudatába. Ez leginkább kisgyerek korban lehetséges, ekkor jöhet valami nagymama, vagy épp nem pedofil pap bácsi a hittanórán, aki elég meggyőzően mondja el a saját kis világképét. Így lesz az európai gyerekből kevésbé szerencsés esetben keresztény, vagy a közel-keleti gyerekből még sokkal kevésbé szerencsés esetben iszlamista terrorista. Ez aztán gyengébbek esetén felnőtt korban is megtörténhet, ezt a folyamatot hívják hittérítésnek. Kell hozzá egy kellőképpen karizmatikus térítő, és egy nem annyira okos potenciális hívő. Aki gondolkodik és számba veszi a rendelkezésre álló tényeket, hívő nemigen lehet, csak szkeptikus kb. minden vallásban, beleértve ebbe az ateisták hitét is.

Régihifis 2020.06.16. 14:57:13

@Serény Vélemény: Valóban, a Tóra része a Bibliának, mint ahogy a Talmudnak is. Viszont a Biblia több, mint a Tóra. A szerző ezenkívül a Talmudból támasztja alá a mondanivalóját, ami nem része a Bibliának.

Régihifis 2020.06.16. 15:07:52

@midnight coder: Érdekes, az én hitem sok utána járásból származik, sokat lendített rajta, hogy beteljesedett próféciák tömkelegét találtam a Szentírásban.
"Azt látom, hogy a keresztény vallásban beteljesedett jövendölések vannak, ezt pedig egyik vallás sem mondhatja el magáról" - írja a 17. századi matematikus és teológus, Blaise Pascal.
Ha minden vallásban szkeptikus vagy, és az ateizmusban is, akkor miben hiszel ?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 16:17:48

@Régihifis: ó, mostmár meggyőztél!
Ja, nem. Ez egy katonai leszállóegység, amit az arkangyaloknak nevezett biztonságiak használtak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 16:29:49

@Régihifis: téves. A tudomány alapvetése, hogy teóriák vannak, amelyek igazolhatók, vagy cáfolhatók. Az ôsrobbanás is teória. A Teremtés nem.
Az atom a legkisebb építőelem. Megcáfolva. Az atommag és az elektronok a legkisebb alkotók. Megcáfolva. Sorolhatnám. Einstein elméletei folyamatos kihívásoknak vannak kitéve.
Lehet cáfolni. A dogmák cáfolhatatlanok. A négy evangélium szent és sérthetetlen. Noha három egymás másolata, a negyedik pedig eltér. Beemelhető újabb evangélium? Avagy nem módosítható egy 1700 évvel ezelőtti döntés?

Régihifis 2020.06.16. 16:49:22

@Igazamvanvagyigazamvan?: Vicces. Csakhogy én senkit nem akarok meggyőzni. Bibliai igéket írtam, mindenki azt lát bele, amit akar. Két állat leírása egy leszállóegység. Rendben. Legyen a Te hited szerint.
Tovább előre az emberi elme csillogó ösvényén !
Krisztuson gúnyolódtak a keresztnél. Jel. 1:7
"Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még akik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. "

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.16. 17:02:01

A biblia az embernek és az emberről (és persze Istenről) szól, nem célja természettudományos ismeretek közlése. Éppen ezért nem is érdemes ilyet elvárni tőle vagy keresni benne.

Régihifis 2020.06.16. 17:06:25

@Igazamvanvagyigazamvan?: Más szemszögből: A három evangélium három különböző ember által átélt történés leírása, és mint ilyen, éppen megerősíti a leírtak valóságát.
5 Móz 19:15 "két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog."
Így is fel lehet fogni. Egyébként a leírások különböznek egymástól, inkább kiegészítik egymást.
A Biblia kanonizációja egy folyamat volt. Tim 3:16 : "A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre "
Az ősrobbanásról volt egy cikk a Scientific American legelső magyarországi számában.
Elméleti fizikusok és matematikusok bizonyították, hogy az ősrobbanás nem 10 a mínusz 12-iken másodperc, hanem 10 a mínusz 20-22-en mp alatt következett.
Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a Világegyetem a semmiből kellett, hogy keletkezzen, mert az anyagi világ törvényszerűségeivel nem írható le a folyamat.
1Móz 1:3 "És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság."

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 17:14:44

@Régihifis: téves. A háromból egy volt Jézus tanítványa. A másik kettő írnok.
Tehát: ha én lemásolom Shakespeare Tévedések vígjátékát, akkor az megtörtént?
János pedig olyan dolgokról ír, amit nem hallhatott, mert ott sem volt..

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 17:16:16

@Régihifis: ugyan, az ősrobbanás egy elmélet. Tehát, a semmit determinálni kellene...

Régihifis 2020.06.16. 17:40:24

@Igazamvanvagyigazamvan?: Márk azt írta le, amit Péter prédikációiból hallott és az talán elég hiteles. ( És érdekes módon egybe is cseng a másik kettővel). János egy volt a tanítványok közül, ő volt a szeretett tanítvány, őt bízta meg a keresztnél Jézus azzal, hogy viselje Máriának, Jézus anyjának a gondját.
Ha jól számolom, akkor megvan a három tanú. De, mint már említettem alázat nélkül nem megy...

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 18:34:40

@Régihifis: nincs tanú. Másolat van, ha valamit ugyanúgy írnak le, az nem a szemtanú emlékezése, az copy.
Más: honnan tudjuk, mit mondott Jézus Pilátusnak? Ki volt a tanú?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 18:35:47

@Régihifis: az evolúcióra van bizonyíték. A vallásra nincs.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 18:37:16

@MAXVAL bircaman közíró: "materializmus képteolen választ adni a fő kérdésre: miért van valami?"

Pont erre ad választ.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 18:38:34

@Régihifis: Tehát, ha az ősrobbanás elmélet, az evolúció is az, abból az következik, hogy a kreacionizmus tény????

Régihifis 2020.06.16. 18:56:19

@Igazamvanvagyigazamvan?: Szerinted.
Nézzük a tényeket. Nagy őskatyvasz a Földön, villám belecsap, fehérje molekula kialakul. Legalábbis az iskolában kb. így tanították. Csakhogy van az entrópia elv (termodinamikai főtétel ) ami alapján a fehérjemolekulának szét kell esnie, hiszen rendezetlenség és energiaminimumra való törekvés van a rendszerben. De ha mégsem, és eljut egy RNS vírus szintjéig, akkor az a gond, hogy a vírus csak élő szervezetben tud szaporodni. Mivel a vírus ilyet nem talál, szét fog esni. Ekkor élő szervezetről még nem beszéltünk, mert a vírus nem élő.
Informatikai oldalról nézve, az élő szervezet DNS-e nagy mennyiségű információt hordoz. A katyvaszban hol van ez az információ és hogyan tud beépülni ? Ez kb. olyan, mint egy számítógép szoftver nélkül. (BIOS sincs benne, elindulni sem tud).
A mai génsebészet sem tud alapanyagokból DNS-t csinálni, csak a meglévőt tudja módosítani.
Tehát az evolúciós elmélet az első lépésnél elbukik és ezen semmilyen valószínűségi számításon alapuló, extrém hosszú időt feltételező modell sem tud segíteni.

Régihifis 2020.06.16. 19:02:53

@Igazamvanvagyigazamvan?: Akkor lenne igazad, ha Márk a Máté történeteit írta volna meg még egyszer. De ő Péter visszaemlékezéseit vetette papírra. Ha egy író megvakul és lediktálja a történeteit, akkor ki a szerző? Az író vagy az írnok. Ezért téves a Shakespeare-s hasonlatod. Ezenkívül ott van még János is.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 19:10:26

@Régihifis: mennyi az esélye, hogy egy vak vénember szó szerint ugyanúgy emlékezzen dolgokra, mint a másik tanú, főleg, hogy görögül írják a feljegyzéseket?

Régihifis 2020.06.16. 19:13:36

@Igazamvanvagyigazamvan?: Szerintem ez nem következik így egymásból. De legyen mindhárom elmélet, válassz magadnak belőlük kedved szerint. Én is így teszek, ezen kár
vitatkozni. :-)
2Tim 4:3
Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök;
4
És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.
2 Pét 3:3
Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, akik saját kívánságaik szerint járnak,
5
Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára;

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 19:15:08

@Régihifis: " 3. Az írásos forrás elmélete:

Eszerint Máté és Lukács a korábban keletkezett Márk írását vették alapul. Néhány igazoló tény:

- Máté és Lukács sok mindenben eltér egymástól, de Márk írását szinte teljes egészében tartalmazzák

- Márknál nincsenek Jézustól származó beszédek, amelyeket később gyűjthettek össze. Ezt Máté és Lukács használhatta"
baptista.hu/bibliaiskola/takacs2.htm

Régihifis 2020.06.16. 19:16:14

@Igazamvanvagyigazamvan?: Szakmámból adódóan biológiából bármikor zsebre teszlek.
Nick nevedből ítélve viszont Neked mindig igazad van, tehát teljesen fölösleges bármiféle eszmecserét folytatnunk.
Részemről befejeztem.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 19:19:33

@Régihifis: az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.
2 Pét 3:3
Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, akik saját kívánságaik szerint járnak,
5
Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára;

Mondta egy vaskori ember.
Ja, igaza volt: a hívők hisznek, tehát nem hajlandóak hallani.

Az pedig már régóta tudott, hogy nem a vízből állott elő a föld.
Azért elképzelem Istent, amint gluont vásárol a Pièrtben, mert a kvarkok nem akarnak hadront alkotni(-;

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 19:50:14

@Régihifis: ha biológiából oly zseni vagy,
akkor nem beszélnél vírusokról és dns-ről.
Replikátorok, katalitikus RNS-ek, progenoták.
Mondjuk 1980-as évek óta IGAZOLT, hogy katalitikus funkciójú RNS-ek léteznek a mai élőlényekben is. Na, Isten áldjon.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.16. 20:05:09

@midnight coder:

"mi volt 10 perccel az ősrobbanás előtt ? "

Mivel a mi univerzumunk ideje az ősrobbanással kezdődött, a kérdés értelmezhetetlen. Ahogy pl. az is, hogy mi voltál 10 évvel a fogantatásod előtt.

A kvantumhabban, amiből egyes elméletek szerint az univerzumunk kipattant, valószínűleg nem is létezik az idő, de mindez csak puszta spekuláció, jó eséllyel soha nem fogjuk megtudni. Bár én bízom benne, hogy egyszer mégis.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.16. 20:07:34

@Régihifis:

"mert az anyagi világ törvényszerűségeivel nem írható le a folyamat."

Az anyagi világ törvényszerűségeit ezen a szinten nagyon hiányosan ismerjük, ezért nem állítható, hogy ezekkel nem írható le. Csak az, hogy MI még nem tudjuk leírni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.16. 20:25:03

@Régihifis:

A földi élet jelenlegi és múltbéli sokszínűsége és makacs fennmaradása arra enged következtetni, hogy az anyag rendelkezik az élet létrehozásának képességével. Ennek mikéntjét még nem ismerjük, ám ahogy a fizika az anyag működésének egyre mélyebb rétegeit feltárja, úgy biztos, hogy előbb-utóbb ezt is megtudjuk.

A Biblia persze Ádámról és Éváról mesél, de senki hívő nem veheti ezt szó szerint komolyan. Mindez jelképesen értendő.

Hiszen az életet ma is az anyag életnek kedvező tulajdonságai tartják fenn, nem holmi isteni életerő. Isten teremtő tevékenysége szerintem abban állt, hogy olyan tulajdonságokkal ruházta fel a korábban nem is létezett, általa teremtett anyagot, amelyből spontán ki tudott alakulni az élet. Persze Isten ettől még itt-ott segítően beavatkozhatott, ez igen valószínű, de nehogy már komolyan vegyük, hogy csak úgy hipp-hopp megteremtette pl. a csillagokat, amikor ezek létrejöttét a mai tudásunkkal is képesek vagyunk tudományos alapon megmagyarázni.

A Teremtés pedig nem lesz kevesebb attól, hogy "elvesszük" Istentől pl. az ember megteremtését. Sőt még csodálatosabb lesz a Teremtés azáltal, hogy olyan tulajdonságokkal volt képes felruházni az anyagot, amelyekből ez a mi csodálatos élettelen és élő világunk létrejött.

2020.06.16. 20:47:53

@]{udarauszkasz: én is álmodok néha olyanokat, hogy csak azt tudom, amikor felébredtem, hogy az a mi szavainkkal/fogalmainkkal nem írható le, de valami volt

de pusztán statisztikailag: ha végtelen más világ van, semmi esélye, hogy másodjára is a Földön reinkarnálódjon valaki újra :)

]{udarauszkasz 2020.06.16. 21:10:18

@szénáspop: en neha le szoktam rajzolni az almaimat. Az elso, amit megtanultam, megkulonboztetni az almokat a valos emlekektol. Meg azelott, mielott megtanultam beszelni. Az alom kozben nem mindig tudom, hogy ez egy alom, de elertem mar olyan szintet, hogy bizonyos dolgok alapjan kovetkeztetni is tudok ra, hogy most epp almodom.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.16. 21:16:33

@]{udarauszkasz:

Én is voltam már úgy, hogy álom közben a körülményekből kilogikáztam, hogy amit átélek, az nem lehet a valóság, csak álom. Ettől persze tovább álmodtam, de nem sokáig, mert felébredtem - ami szerencse, mert ha nem ébredek fel a REM-fázis alatt, akkor nem is emlékszem az álmomra, így arra sem, hogy tudatosult bennem, hogy álmodom.

]{udarauszkasz 2020.06.16. 21:20:35

@szénáspop: azonkivul pont azt akartam ezzel mondani, hogy az emberek jo resze mashonnan reinkarnalodhatott, es a regi emlekek java resze egyszeruen nem felfoghato az emberi agy szamara. Az emberi agy nem kepes felfogni egy magneses mezok alapjan tajekozodo, ultrahangokkal, es infrafelvillanasokkal kommunikalo, hosugarzas tartomanyban lato, szilicium alapu feromonokat erzekelo leny emlekeit. Imput error. Neha bizony elofordul az is hogy masodszorra is a Foldon szuletik ujja valaki. Szamtalan leiras van errol,amit occam borotvaja szerint is egyszerubb lenne magyarazni a reinkarnacioval, mint holmi molekularis hibajelensegekkel. Valoszinu, hogy kapunk szuletesunkkor egy bizonyos energiaformat, amely kepes befolyasolni az agy elektromos allapotat, mint affele user a szamitogepet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.16. 21:24:41

@]{udarauszkasz:

Nekem még mindig van egy emlékem, melyről nem tudom eldönteni, valóban átéltem vagy csak álom volt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.16. 21:31:16

@]{udarauszkasz:

Szép és megnyugtató hit a reinkarnáció, azaz hogy a halálod nem végleges, na de nem épp az a legegyszerűbb és Occam beretvája szerint is legelfogadhatóbb elmélet, hogy a halál végleges, mi pedig semmilyen formában nem születünk újra? Ahogy nem léteztünk a születésünk előtt, úgy a halálunk után sem fogunk.

Megszűnnek az agyunkban a neuronok között cikázó elektromos áramok, amelyek a tudatunkat létrehozzák. Innentől konyec filma.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 21:46:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na, most elmondhatom, hogy minden elismerésem és hódolatom az öné. Minden szava tiszta, világos, vitathatatlan. Köszönöm.

]{udarauszkasz 2020.06.16. 21:49:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: jopar beszamolo letezik, ami ezt cafolja. Talan kutatjak is, de nem hozzak nyilvanossagra, mert egy ongyilkossagi hullamot generalna. Nem mindenki szeret itt csicskulni a Foldon, es mindenfele alfacsimpanz futtyentesere tancikalni. Ha kiderulne, hogy vannak jobb helyek is ennel, mi lenne itt...

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 21:52:44

@]{udarauszkasz: inkább olvasd el a déja vu, jamais vu és presque vu jelentését.
Esetleg azt, hogy elektromos vagy vegyi ingerléssel hogyan lehet elérni ilyen élményeket.
Avagy a látomások mögött megfigyelhető skizofréniáról. (Százból egy ember skizofrén tüneteket mutat.)

]{udarauszkasz 2020.06.16. 21:54:51

Egyebkent, ahogy elnezem, pont a materialistak vedik a leg vehemensebben az allaspontjukat, ellentmondast nem turoen, akar egy imam. Kizarnak minden mast. Szerintem pedig egy bizonyos tudati szinten, egy bizonyos idegi komplexitas folott, automatikusan elkezd kivulrol hatni egy egyelore nem kutatott energiaforma az elmeletileg veletlenszeruen ki-kisulo neuronhalozatra. Talan egy ujfajta kvantumfizika elhozza a megoldast.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 21:56:27

@]{udarauszkasz: aztán ezek a beszámolók megritkultak, amikor a kedves beteg szedte a megfelelő antipszichotikumot.

]{udarauszkasz 2020.06.16. 22:14:53

@Igazamvanvagyigazamvan?: sokmindent el lehet erni elektromos ingerlessel. Pl fenyjelensegeket, szagerzeteteket. De eloidezheti ugyanezeket mondjuk a fahej, vagy a naplemente is. Kizarja a ketto egymast?
Amikor halalkozeli elmenyem volt, mar akkor elore tudtam, hogy nem lesz valami fenyes a karrierem. 7 evesen. Onbeteljesito joslat? Nem hiszem. Talan inkabb a szinkronocitas, es a jovobelatas valamifele kevereke. Sokan abba a hibaba esnek, hogy a parajelensegeket is megprobaljak kategorizalni, pedig pont ez az, amit nem lehet, mert egymasba folynak, es ezert nehez oket definialni. Volt 2 autobalesetem 1 ev kulonbseggel, ugyanazon a napon, delelott, es este fel12kor. Veletlen? 2013ban kihalt a csaladban a fele idos generacio. Apam, nagyszulok, apos, satobbi. Ropke 12 het alatt. Veletlen? Felesegem rendszeresen elore mond egyes szavakat, amik ra par masodpercre a tvben, telefonon, stb elhangzanak. Mar mindenki ezen rohog, veletlen? Dronnal almodtam, le is modelleztem, lerajzoltam, mindezt 2005ben. Veletlen? Koronavirus tuneteim voltak 2000ben. Sorolhatnam a dolgokat holnapig, amelyeket a mai tudomany a veletlen es a tevkepzet kategoriajaba sorol. Empirikusan ismetlodo szinkronicitasokat, balszerencses esemenyeket, amelyek objektiven, mindenki altal tapasztalhatoan bekovetkeztek. A felesegem is mellesleg megrogzott anyaghivo. Ha ilyesmirol beszelek neki, uvolt, annak ellenere, hogy latja, tapasztalja. Persze, amikor pl mindket macska fent fekszik az agyon, a kutya a foldon horkol, elofordul, hogy mozognak a targyak a masik szobaban. Magyarazkodik, hogy biztos rosszul raktam le, aztan mikor sotet van, meg nekem kell megnyugtatni, mert olyankor jon ki rajta, mennyire fel. Lattam, tapasztaltam dolgokat, amitol a leg megrogzottebb materialista is rohanna a szemkozti kapolnaba szenteltvizert.
jo tanacs: az ordog kedvenc trukkje elhitetni azt hogy o nem is letezik.
Persze a vallasi dogmak ezt kihasznaljak, mert a rettego embert konnyu ugraltatni, ez a koronavirus hulyeseg is csak erre volt jo.

]{udarauszkasz 2020.06.16. 22:17:15

@Igazamvanvagyigazamvan?: a legtobb esetben megritkultak. Volt, amikor meg bizonyitast nyertek. Olyan esemenyekrol volt tudomasa a "betegnek" amirol nem lett volna szabad tudnia. Mindezt az internet, vagy akar barmilyen tomegtajekoztatas kora elott.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 23:21:09

@]{udarauszkasz: jól van, ezekkel nem tudok vitázni. Volt, hogy kimentem wc-re, és pont akkor lőtt gólt a válogatott. Véletlen? Anyám meghalt. Véletlen? Nyikorog a szekrény. Véletlen? Kiég az izzó. Véletlen?
A múltkor fekete macskával álmodtam, másnap meghalt az első koronavírusos. Véletlen?
A koronavírus miatt meghalt 40 ezerrel több ember Angliában, mint az elmúlt 15 év átlaga...a legrosszabb évben 26 ezer ember halt meg szezonális influenzában, 6 hónap alatt. Most ennek a duplája 3 hónap alatt. Még mindig napi 230 ember hal meg. Biztosan csak egy rossz vicc?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 23:26:13

@]{udarauszkasz: Egy pásztorlánynak megjelent Szűz Mária. A barlang szent hely lett, az ott eredő forrás csodás gyógyulásokat eredményezett.
Kiépült rá mindjárt a klerikális tömegturizmus, templom, szálloda, különvonat Párizsból...sőt, a hitelesség miatt minden gyógyultat orvos és pap vizsgált meg, nem hamis gyógyulásról van-e szó.
Egy dolog azért megdöbbentő a sztoriban: a pásztorlánykát paranoid skizofréniával diagnosztizálták...Lourdes.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 23:34:16

@]{udarauszkasz: én megjósoltam a mobiltelefont 8 évesen. És?
Kézrátétellel gyógyítom a feleségem fejfájását. És?
Megálmodták a repülő autót. Az okos karórát. Annyi mindent. De mégtöbb dolgot, amik nem valósultak meg.
Uri Geller akkora hatást tudott elérni, hogy egy egész ország minden tv képernyőjére feltapadt az evőkanál.

A lakásodból meg sürgősen költözz el, mert ott járnak át az ötödik dimenzióból a nyákemberek a hetedik mennyországba.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 23:39:36

@]{udarauszkasz: mert az ördög létezik??? Isten teremtette a Sátánt? Miért? Hogy ijesztgessen? Biztos jól szórakozik.
Isten oly bölcs, mindenható és jóságos...ja, nem. Szenved a kiválasztott népével, az emberrel, a Sátánnal..
nagyon frusztrált lehet. Ilyen szart alkotni, ami ma a Világ... és még a fiát is megöli egy hitetlen nép, a saját, általa kiválasztott nép láttára, sôt, akaratára!

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.06.16. 23:47:22

@]{udarauszkasz: ha reinkarnálódtál, hogyan lehet, hogy buta vagy, amikor megszületsz? Mi abban a reinkarnálódás, hogy a lelked, a tudatod nullára törlődik és egy másik anyaghalmazban keletkezik újra?
Ha a Földön ma többen élünk, mint tízezer éve, akkor más dimenziókban kevesebben élnek?
Vajon a lelkek száma állandó? Ha nem, hogyan keletkeznek? Hogyan pusztulnak el? A legelején miből jöttek létre, és miért pont annyi? Jajj, de érdekel a válasz! Ja, mégse.

Pipas 2020.06.17. 06:03:54

@]{udarauszkasz: "A sarkanyok mellesleg leteztek, novenyevo hullok voltak, amelyek a bendojukbol feljovo metant lehettek kepesek ugymond tuzokadasra hasznalni,es igy vedekezni a ragadozok ellen. Lehetetlen? Nem az."

De igen, lehetetlen. A sárkányok nem hüllők, a hüllőknek nincs bendőjük, az emésztésük során nem szabadul fel metán és egyetlen élőlény sem volt képes tüzet okozni. Valaki írt egy passzust bizonyos állatok büdös leheletéről és ezt forgatták addig, amíg aztán tűzokádás lett belőle.

Próbáld meg elválasztani a meséket a valóságtól, meglásd javulni fog az életminőséged.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.17. 06:17:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Az ébrenlet egyik sajátossága, hogy fizikai képtelenségek nem hajthatók végre, pl. nem tudunk lebegni, miközben álmában szinte minden embernek van olyan esete, hogy könnyedén képes pl. lebegni. Fordítva pedig az álmok egyik sajátossága, hogy könnyű feladatok sokszor abszurd módon megnehezednek, pl. a sarkon befordulva, majd visszamenve a sarkon már nem találjuk azt a boltot, mely elvileg 20 méterre volt mögöttünk. A valóság álmodás alatt úgy képes változni, ahogy sose ébrenlét alatt. Ha ébrenlét alatt a sarkon befordulva, majd visszamenve a sarkon megint körülnézünk, a változások mértéke kicsi lesz, s minden változás logikus lesz, nem fogunk cseppet se meglepődni. Ezzel szemben álomban ugyanez lehet teljesen drasztikus változás is.

Viszont az sose dönthető el, hogy mi a nagyobb valóság, az ébrenlét vagy az álom.

Pipas 2020.06.17. 06:20:11

@Régihifis: "Csakhogy van az entrópia elv (termodinamikai főtétel ) ami alapján a fehérjemolekulának szét kell esnie,"

Nincs olyan, hogy "entrópia elv" és nincs olyan, hogy "termodinamikai főtétel" főtétel. Nem, a termodinamika szerint a fehérjemolekulának nem kell szétesnie, de egyébként ige, azok a fehérjemolekulák már régen "szétestek".

"hiszen rendezetlenség és energiaminimumra való törekvés van a rendszerben."
Nincs törekvés a rendszerben, de ha lenne, az sem jelentené azt, hogy minden azonnal szétesik. Ha minden azonnal szétesne, akkor te sem léteznél.

"De ha mégsem, és eljut egy RNS vírus szintjéig, akkor az a gond, hogy a vírus csak élő szervezetben tud szaporodni. Mivel a vírus ilyet nem talál, szét fog esni. Ekkor élő szervezetről még nem beszéltünk, mert a vírus nem élő."

Senki sem állította, hogy az élőlények a vírusokból fejlődtek ki.

"Informatikai oldalról nézve, az élő szervezet DNS-e nagy mennyiségű információt hordoz."

Nincs olyan, hogy "nagy mennyiségű információ", az informatika soha nem állította, hogy a DNS "nagy mennyiségű" informáciát hordoz.

"A katyvaszban hol van ez az információ és hogyan tud beépülni ?"
Az információ nem tud "beépülni", ennek semmi értele nincs.

"Ez kb. olyan, mint egy számítógép szoftver nélkül. (BIOS sincs benne, elindulni sem tud)."
Nem, nem olyan. A DNS nem számítógép és nincs benne szoftver.

"A mai génsebészet sem tud alapanyagokból DNS-t csinálni, csak a meglévőt tudja módosítani."

De igen, tud. DNS szintézisnek hívják, olyannyira képesek vagyunk rá, hogy vannak cégek, ahol megrendelheted a génszekvenciát amit kigondoltál magadnak a kutatáshoz. Megrendeled, kifizeted, küldik.

"Tehát az evolúciós elmélet az első lépésnél elbukik és ezen semmilyen valószínűségi számításon alapuló, extrém hosszú időt feltételező modell sem tud segíteni."

Az evolúciós elmélet nem bukott el, de ha sikerül megbuktatnod, akkor hurrá, mert akkor tuti a világhír és az elismerés. Persze nem fog ilyen könnyen menni, ilyen zavaros szósalátákkal nem lehet elintézni a dolgot.

Ja és ige, az volúció semmit sem állít arról, hogy hogyan keletkezett az élet, tehát igencsak rossz helyen keresgélsz.

Pipas 2020.06.17. 06:26:56

@MAXVAL bircaman közíró: "Viszont az sose dönthető el, hogy mi a nagyobb valóság, az ébrenlét vagy az álom."

Mi többiek ezt igen egyszerűen el tudjuk dönteni. :D Megkérdezel valakit, hogy az ő tapasztalatai ugyanazok -e. Kábé így:

"Te, asszony, tényleg itt járt a postás és hozott egy elefántot, vagy azt csak álmodtam."

Ha a környezeted egybehangzóan állítja, hogy a postás hozott egy elefántot, akkor nem álmodtad.

Javaslom hasonló formában a következőt. Felülsz valami repülőre, elmégy kínába, indiába, meg egy csomó helyre és megkérdezed, hogy Kirisztus tényleg meghalt -e a kereszten értünk. :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.17. 06:30:02

@Pipas:

Akkor se tudod mi az "igazi" állapot.

Szerintem pl. a kettő egyenértékű.

]{udarauszkasz 2020.06.17. 07:30:04

@Pipas: ennek a sarkanyos dolognak utananezek, koszi.

]{udarauszkasz 2020.06.17. 07:39:07

@MAXVAL bircaman közíró: azert az, hogy az alom egyenerteku a valosaggal, eleg eros allitas. Egy alom max a te gondolkodasodat befolyasolja, kiveve, ha perkognicios alom, de az is a te cselekedeteiden keresztul valtoztatja meg a jovot. De a feleseged mast almodott, innentol fogva mar nem nevezheto objektiv valosagnak, tehat nem egyenerteku.
Itt valaki azt irta, hogy keszpenznek veszem a meseket, sarkanyokrol meg ilyesmikrol. Pedig nem: csak felvetettem, hogy talan lehetseges, hogy bizonyos hullok novenyek emesztese kozben eleg foszforvegyuletet es metant termelnek ahhoz, hogy a bofijuk ongyulladjon a levegon. Es ebbol akar a sarkanyos mesek alapja is letrejohetett.

Pipas 2020.06.17. 08:19:19

@]{udarauszkasz: "ennek a sarkanyos dolognak utananezek, koszi."

Van egy kitűnő videó a youtube-on, itt van ni:
www.youtube.com/watch?v=ZjJLLvfeYi8

Én élveztem a csávó humorát és valóban elég informative és érdekes amiket mond. Elmondja, hogy miért mondjuk, hogy nincsenek sárkányok és honnan is jött ez az egész.

Pipas 2020.06.17. 08:25:58

@]{udarauszkasz: "Pedig nem: csak felvetettem, hogy talan lehetseges, hogy bizonyos hullok novenyek emesztese kozben eleg foszforvegyuletet es metant termelnek ahhoz"

Szerintem nem lehetséges, mert ahhoz több száz fok (537 °C) kellene és nagyon sokszor vezetne robbanáshoz (5-10% keverék körül a metán robban, nem ég). Elég sokszor hallanánk felrobbanó tehenekről. :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.17. 08:33:39

@]{udarauszkasz:

Más sík, de azonos értékű.

A valóság eleve nem valóság a szó igazi értelmében. Az egyetlen igazi valóság Isten.

]{udarauszkasz 2020.06.17. 08:34:29

@Pipas: ezert vetettem fel a foszfor vegyuleket. A filmet meglesem.

Pipas 2020.06.17. 08:47:52

@MAXVAL bircaman közíró: "Más sík, de azonos értékű."

Ja. Annak aki nem tudja megkülönböztetni a valóságot az álmaitól.

"A valóság eleve nem valóság a szó igazi értelmében."

Klasszikus. Annak érdekében, hogy a hívő hihessen istenben az egész valóságot elveti. Akkor inkább az egész mindenségben semmi sem valóság csak hadd higgyek istenben. :D

"Az egyetlen igazi valóság Isten."

De mint tudjuk a valóság nem is valóság a szó igazi értelmében. :D

Régihifis 2020.06.17. 08:48:19

@Pipas: Úgy gondolom, hogy mivel orvos vagyok , talán elég rálátásom van az élő szervezet működésére. Ha molekuláris biológiával foglalkozol, akkor nyilván többet tudsz nálam :-).
Menjünk sorba : A termodinamika 2. főtétele foglalja magába az entrópiát.
"A természetben olyan (irreverzibilis) spontán folyamatok valósulnak meg, melyek során a termodinamikai rendszer entrópiája növekszik." (Wikipédia)-
Tehát egy energiaminimumra való törekvés van a természetben. Az élő szervezet energiatermelése kompenzálja ezt a folyamatot. Ha leáll az energiatermelés, akkor a szervezet szétesik.
Élőlényeket vizsgálva a vírusoktól indulhatunk (bár a vírus önálló életjelenséget nem mutat), az egysejtűektől kezdve beszélhetünk életről.
A DNS hordozza a teljes szervezet információs kódját, a genetikai kód tisztán információs adatbázis. Ha nem az lenne, akkor micsoda ?
Keress rá, légy szíves a Google-on a "mesterséges DNS szintézis" kifejezésre. Találsz néhány cikket, ami leírja, hogy hol tart ma a tudománynak ez az ága. Aminosavakból tudtak építeni mesterséges DNS-t, élesztősejteket használtak a nukleotidok összeragasztására. Az élesztősejt élő szervezet.
Ezenkívül az aminosavakat is baktériumokkal szintetizálják, nem pedig C,N és H atomok valamilyen kémiai úton való összekötése révén.
Az élet keletkezésére ismereteim szerint az egyik elmélet az evolucionista megközelítés. Ebben a kontextusban az evolúció nemhogy nem bukott el, hanem még meg sem erősítették. Így materialista megközelítésből az élet keletkezése nem magyarázható.
Az ELTE fizika professzora, aki egyébként ateista, egy beszélgetésben azt mondta, hogy a szubatomi szinttől a csillagokig mindent le tudnak írni a fizika törvényeivel, csak azt nem tudják megmondani, hogy lép be az élet.

A modern embernek azért kényelmes az ateista világnézet, mert így csak magának tartozik elszámolással, nem kell azzal foglalkoznia, hogy esetleg van egy fölöttes hatalom, ami törvényeket szab meg a számára.

]{udarauszkasz 2020.06.17. 08:55:56

@Pipas: azt azert tudod, hogy a legujabb elmeletek szerint az univerzum egy ketdimenzios gombfeluleten kivetitett 3 dimenzios hologram?

]{udarauszkasz 2020.06.17. 09:04:55

@Régihifis: az en meglatasom szerint, ha letezik is folottes hatalom, nem minden esetben avatkozik be, foleg nem moralis okokbol az emberek es esetleg mas lenyek eletebe. Letrehozta az eletet, talan a sajat lelket is lemasolta szamtalan darabban, es szetszorta az univerzumban. Sot, a rengeteg pechszeria, ami emberek eletet teszi tonkre, nem arra vall, hogy valamifele josagos Isten terelgeti baranyait az Edenkertben.

]{udarauszkasz 2020.06.17. 09:22:42

@Régihifis: egyebkent sok materialistanak a felelosseg haritasa olyan merteku, hogy inkabb bevallaljak a halal utani nemletet is.

Pipas 2020.06.17. 09:23:46

@Régihifis: "Úgy gondolom, hogy mivel orvos vagyok , talán elég rálátásom van az élő szervezet működésére."

Tekintélyre való hivatkozás, szándékos érvelési hiba.

"A termodinamika 2. főtétele foglalja magába az entrópiát."

Nem, azt írtad, hogy "termodinamikai főtétel", arra mondtam, hogy olyan nincs. A termodinamika 2. főtétele nem "foglalja magába" az antrópiát.

"Tehát egy energiaminimumra való törekvés van a természetben."
Nem, a természetben nincs olyan, hogy "törekvés", a természet nem tudatos lény, nem "törekszik semmire".

Az entrópianövekedés elve pedig nem az energiaminimumról szól. Az entrópianövekedés elve zárt rendszerekre vonatkozik, zárt rendszereknek pedig nem változik az energiája (energiamegmaradás elve). Ha bezársz egy pohár forró vizet és egy jégkockát egy hőszigetelt dobozba, akkor nő az entrópia miközben az energia nem változik. Ne keverjük az entrópiát az energiával.

"Az élő szervezet energiatermelése kompenzálja ezt a folyamatot. Ha leáll az energiatermelés, akkor a szervezet szétesik."

Az élő szervezet nem "termel" energiát. De persze teljesen mindegy, hogy az élő szervezet "szétesik" persze, hogy "szétesik", minden "szétesik". Csak előtte még szaporodik, reprodukálja önmagát. Ezért van élet annak ellenére, hogy minden élső szervezet "szétesik".

"Élőlényeket vizsgálva a vírusoktól indulhatunk (bár a vírus önálló életjelenséget nem mutat), az egysejtűektől kezdve beszélhetünk életről."

Mindenki onnan indul, ahonnan akar, de senki sem tudja, hogy milyenek voltak az első élőlények. Ezzel az evolúció elmélete nem foglalkozik, az abiogenesis nem része az evolúciós elméletnek. Olyan ez, mint amikor azt mondják, hogy megcáfolták az evolúciós elméletet, mert az ősrobbanás nem is történt meg.

"Aminosavakból tudtak építeni mesterséges DNS-t"

Szuper. Akkor miért írtad, hogy nem lehet DNS-t készíteni, csak meglévő DNS-t módosítani? Lehet csinálni, most már ezt írod te is.

"Az élet keletkezésére ismereteim szerint az egyik elmélet az evolucionista megközelítés."

Rosszul tudod. Nincs olyan, hogy "evolúcionista" és az élet keletkezésére az evolúció elmélete semmit nem mond. Az evolúció elmélete azt magyarázza, hogy az egyik fajból hogyan alakul ki egy másik faj. Bár a faj egy elavult fogalom mondjuk...

"Az ELTE fizika professzora, aki egyébként ateista, egy beszélgetésben azt mondta, hogy a szubatomi szinttől a csillagokig mindent le tudnak írni a fizika törvényeivel, csak azt nem tudják megmondani, hogy lép be az élet."

Az elte fizika professzora baromságokat beszélt.

"A modern embernek azért kényelmes az ateista világnézet, mert így csak magának tartozik elszámolással"

Butaság, nem tudom honnan vetted. A modern ember bekapcsolja a tévét és látja, hogy vannak rendőrök, bírók, esküdtek, börtönök. Látja, hogy egy csomó más embernek tartozik elszámolással.

A modern keresztény embernek azért kényelmes a vallás, mert így csak istennek tartozik elszámolással, isten viszont mindent megbocsájt. A modern keresztény embernek azért kényelmes a vallás, mert így azt hiheti, hogy a világegyetem telkjhatalmú ura az ő barátja, hogy az egész világegyetemet neki teremtettés, van egy természetfeletti jóakarója és örök életet nyer, azaz soha nem fog igazából meghalni. Ez már mennyire kényelmes és megnyugtató? :D

Pipas 2020.06.17. 09:26:54

@]{udarauszkasz: "azt azert tudod, hogy a legujabb elmeletek szerint az univerzum egy ketdimenzios gombfeluleten kivetitett 3 dimenzios hologram?"

Azok nem tudományos elméletek, legfeljebb hipotézisnek nevezheted őket. Nem állítják, hogy a háromdimenziós univerzum egy kétdimenziós gömbfelület hologramja, azt állítják, hogy ha így lenne, akkor azt nem tudnánk megkülönböztetni attól, ha nem így lenne. Viszont semmi okunk nincs azt hinni, hogy így van, semmi bizonyíték nincs arra, hogy így lenne.

Perzse ha így lenne, akkor semmi sem változna az érveim szempontjából.

Pipas 2020.06.17. 09:29:31

@Régihifis: "Így materialista megközelítésből az élet keletkezése nem magyarázható."

Sokkal jobban "magyarázható" mint a vallásos szempontból. Merthogy a vallás azt mondja, hogy "isten csinálta, varázslat", de ez nem magyarázat.

A "nem tudjuk mi történt, tehát varázslat" viszont a lehető leggázabb érvelés.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.17. 09:59:27

@MAXVAL bircaman közíró:

"A materializmus képteolen választ adni a fő kérdésre: miért van valami?"

A materializmus nem természettudomány, még csak nem is tudomány, hanem csak egy filozófiai irányzat, s mint ilyen, természetesen nem tud választ adni erre (sem). Köldöknézéssel nem fogunk többet megtudni a világunkról, ehhez megfigyelésekre van szükségünk, amelyekből aztán elméleteket gyártunk, ezeket igazoljuk vagy cáfoljuk stb.

A Szentírásban Isten közölt velünk annyit, amennyit jónak látott az akkori kor embere számára - természetesen olyan módon, ami igazodott az akkori emberek tudásához, ezért ne is akarjuk természettudományos eszközökkel elemezgetni a Szentírás ezzel kapcsolatos részeit: azok nem nekünk szólnak/szóltak.

Isten megadta nekünk a gondolkodás képességét és a szabad akaratot. Tehát a világunkról továbbiakat a tudomány segítségével nekünk kell megismernünk - őszintén szólva nem is lenne sok értelme, ha minden tudást készen megkapnánk.

Na mármost, a tudomány még nem képes választ adni arra a kérdésre, miért van valami. Több könyvet is írtak elismert tudósok olyan vagy hasonló címmel, hogy Why Is There Something Rather Than Nothing. Érdemes elolvasni pl. Lawrence M. Krauss A Universe from Nothing - Why There Is Something Rather Than Nothing c. könyvét.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.17. 10:07:00

@Pipas:

"Ha bezársz egy pohár forró vizet és egy jégkockát egy hőszigetelt dobozba, akkor nő az entrópia miközben az energia nem változik. Ne keverjük az entrópiát az energiával."

Így igaz. Sokan keverik az energiát a hasznosítható energiával. A példádban a zárt rendszer energiája változatlan marad, ahogy kiegyenlítődik a hőmérséklet, ám ahogy nő az entrópia, úgy csökken a rendszerben a hasznosítható energia.

Régihifis 2020.06.17. 10:10:31

@Pipas: Lehet szavakon lovagolni, de szerintem a mondanivalóm lényege átjött.
Persze erre azt fogod írni, hogy "Nem, nem jött át". Ez legyen a Te bajod.
A szövegértésedet lehetne fejleszteni. Attól, hogy aminosavból tudnak DNS-t készíteni, ismétlem, élő szervezet felhasználásával, nem következik az, hogy élettelen környezetben is meg tudják ismételni. Ezenkívül az aminosavakat sem tudják szervetlen alapokból létrehozni. Erre vonatkozott az első bejegyzésem, miszerint a mai génsebészet sem tud alapanyagokból DNS-t csinálni. Alapanyagnak tekintsd a szervetlen hozzávalókat, ezekből nem megy. Tehát nem változtattam a leírtakon.
A termodinamikával kapcsolatban hiányosak az ismereteid. Nyitott rendszerre ugyanúgy értelmezhető az entrópia és a természet nyitott rendszer. Ha most azt írom, hogy fizika tagozatos voltam, akkor megint azzal jössz, hogy tekintélyelv. Pedig nem. Én nagyon tisztelek minden más szakmában dolgozó embert, aki a szakmáját megfelelő szinten űzi, és eszembe sem jutna az autószerelőmnek azt mondani, hogy a tekintélyére hivatkozik, amikor egy alkatrész cseréjét ajánlja, és ezért nem cseréltetem ki.
A szervezet nem termel energiát ? Akkor az ATP bomlásakor felszabaduló
valami, az micsoda ? Amikor megméred a testhődet, akkor mitől megy fel a higany szála, csak nem attól a hőenergiától, amit a szervezeted ad át
a hőmérőnek ?
Tim 2:23." A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek."
Ennek értelmében kilépek. Ne haragudj, de ha válaszolsz, akkor sem fogok reagálni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.17. 10:41:26

@Régihifis:

Technikai értelemben a szervezet természtesen termel energiát. Fizikai értelemben azonban a szervezetben nem energiatermelés, hanem energiaátalakítás zajlik: a kémiai energiából hőenergia és elektromos energia lesz, ill. a kémiai energia különböző formái alakulnak át egymásba, így lesz pl. a kémiai energiából (pl. szénhidrátok) mozgási energia.

Az entrópia fizikai fogalom, így vele kapcsolatban az energiát fizikailag érdemes értelmezni.

"A termodinamikával kapcsolatban hiányosak az ismereteid. Nyitott rendszerre ugyanúgy értelmezhető az entrópia és a természet nyitott rendszer."

Így igaz, azonban nyitott rendszerben történik vagy történhet energiabevitel, melynek hatására a nyitott rendszer egyes részeiben csökkenhet az entrópia, miközben más részein nő. A Föld pl. nyitott rendszer, ezért létezhet rajta az élet. És ezért volt minimum pontatlan megfogalmazás, amit a fehérjemolekulával kapcsolatban írtál.

Pipas 2020.06.17. 10:52:40

@Régihifis: "Attól, hogy aminosavból tudnak DNS-t készíteni, ismétlem, élő szervezet felhasználásával, nem következik az, hogy élettelen környezetben is meg tudják ismételni."

Nem az volt az eredeti állítás, hogy "új DNS-t nem tudnak csinálni csak akkor, ha ehhez élő sejteket használnak eszközhöz" hanem az, hogy "új DNS-t nem tudnak csinálni, csak a meglévőt módosítani". Ezt az eredeti állítást cáfoltam, amit csinálsz azt kapufatologatásnak hívják.

Pipas 2020.06.17. 10:54:49

@Régihifis: "Ezenkívül az aminosavakat sem tudják szervetlen alapokból létrehozni."

De igen. Ez az ún. Miller–Urey experiment.
en.wikipedia.org/wiki/Miller%E2%80%93Urey_experiment

Pipas 2020.06.17. 11:01:15

@Régihifis: "A termodinamikával kapcsolatban hiányosak az ismereteid. Nyitott rendszerre ugyanúgy értelmezhető az entrópia és a természet nyitott rendszer."

Nem mondtam, hogy nem "értelmezhető", azt mondtam, hogy az entrópianövekedés elve nem érvényes nyitott rendszerekre. Azaz egy nyitott rendszeren belül az entrópia csökkenhet.

"Ha most azt írom, hogy fizika tagozatos voltam, akkor megint azzal jössz, hogy tekintélyelv."

Pontosan.

"Pedig nem."
Pedig de. Arra hivatkoztál, hogy neked van igazad, mert te a középiskolában több fizikát tanultál, tehát nagyobb szaktekintély vagy:

a.te.ervelesi.hibad.hu/tekintelyre-hivatkozas

"Én nagyon tisztelek minden más szakmában dolgozó embert, aki a szakmáját megfelelő szinten űzi, és eszembe sem jutna az autószerelőmnek azt mondani, hogy a tekintélyére hivatkozik, amikor egy alkatrész cseréjét ajánlja, és ezért nem cseréltetem ki."

A tekintélyre való hivatkozás egy érvelési hiba. Ha azt mondanám, hogy "de öregem, én meg egyetemen tanultam fizikát", akkor joggal mondanád, hogy annak meg mi köze van az entrópiához?

"A szervezet nem termel energiát ? Akkor az ATP bomlásakor felszabaduló
valami, az micsoda ?"

Energiaátalakítás.

"Amikor megméred a testhődet, akkor mitől megy fel a higany szála, csak nem attól a hőenergiától, amit a szervezeted ad át
a hőmérőnek ?"

Átad, nem termel. És igen, nem a testhődet méred meg, hanem a testhőmérsékletedet.

Pipas 2020.06.17. 11:08:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "ám ahogy nő az entrópia, úgy csökken a rendszerben a hasznosítható energia."

Ó, igen. Ez a "hasznosítható energia" bizony nagyon bekavar. Az energia az egyik legfurább fizikai fogalom amit alapfokon is tanítanak. Erre a Feynman hívta fel a figyelmemet (no nem személyesen) az egyik előadásában.

Zseniális volt az a pasi, fenn van pár videója a youtube-on, ezerszer láttam őket. :)

Pipas 2020.06.17. 11:20:23

Igaz, a tudomány nem tud élettelen anyagokból élő szervezetet létrehozni, bár ehhez meglepően kövel állunk. A kutatók szerint egy-két évtizeden belül erre képesek leszünk.

Viszont ebből, hogy nem tudunk élettelen dolgokból élő dolgokat szerkesztene egyesek arra hivatkoznak, hogy az élő dolgokban van valamiéle ismeretlen, misztikus, félig vagy tán egészen mágikus dolog, ami mindig hiányzik, amit nem vagyunk képesek előállítani.

Ez persze butaság, ennek természesen semmi értelme nincs. Egyszerűen arról van szó, hogy az élő dolgok bonyolultak és ilyen bonyolult molekuláris szerkezeteket, dolgokat még nem tudunk készíteni.

Ha megmutattál volna egy mobiltelefont egy száz évvel ezelőtt élő mérnöknek, neki esélye sem lett volna lemásolni az eszközt, de de nem mondta volna, hogy valami mágikus lenne benne vagy lehetetlen lenne előállítani csak azért, mert ő képtelen rá.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.17. 11:21:24

@Pipas:

Én is Feynman nagy, igen nagy tisztelője vagyok, ahogy máshol már többször is leírtam.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.17. 11:43:22

@Pipas:

Az élő dolgokban az a "mágikus", "misztikus", hogy olyan mértékben összetett molekulák olyan mértékben összetett szerkezetéből áll, hogy közvetlenül nem tudjuk létrehozni már csak azért sem, mert az egész csak kész állapotban működőképes, egyes részei külön-külön tényleg elbomlanának. Először meg kell alkotni azokat a "szerszámokat" (itt természetesen molekulákra és azok együtteseire gondolok), amelyek képesek létrehozni azokat a biológiai "szerszámokat", amelyek aztán megalkotják az élő szervezetet.

Hogy a telefonos példádat említsem: A természet vagy nevezzük evolúciónak vagy bárminek, közvetlenül soha nem lehet képes megalkotni egy okostelefont. Ám létrehozta az embert, amely mint egyfajta "szerszám" már képes erre. :D

(Amivel persze nem azt állítom, hogy az evolúció vagy a természet "célja" - ami ugye valószínűleg nincs is neki - az okostelefon létrehozása, ám lehetséges, hogy a tudatos, intelligens lények fejlődésének útján a biológiai lények, mint az ember, csak egy közbülső lépcsőfok lesznek.)

Pipas 2020.06.17. 13:20:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "egyes részei külön-külön tényleg elbomlanának"

Hát szerintem elég stabilak lennének egyes részei külön-külön is, szerintem az az elbomlás valójában a legtöbb esetben apoptózis lehet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.17. 21:34:43

@Pipas:

Igazad lehet, én nem értek hozzá. Az apoptózist is ki kellett keresnem a Wikipédiából. :)

Pipas 2020.06.18. 04:57:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én sem értek igazából hozzá, az ismereteim a dokumentumfilmek megnézésének szintjén merülnek ki. :)

eßemfaßom meg áll 2020.07.09. 10:29:10

@]{udarauszkasz: "Nem mindenki szeret itt csicskulni a Foldon, es mindenfele alfacsimpanz futtyentesere tancikalni. "

ha jól értem te szeretsz itt csicskulni a Földön mindenféle alfacsimpánz füttyentésére táncolva, hiszen tudod, hogy lehetnél pillangó egy lila nap alatt a végtelenben de mégis itt kommentelsz...

]{udarauszkasz 2020.07.09. 11:04:38

@eßemfaßom meg áll: azon mar tul vagyok, az a nap kek volt, es nem lila:) meg szerintem nem pillango voltam, hanem valami mas, es epp a halalba kergettek. Ezen kivul nem emlekszem tobbre. Az, hogy hova szuletunk ujra, az szerintem nem csak rajtunk mulik. De ahogy elnezem, en ebben az eletben tobb rosszat is kaptam annal, ami a karmam szerint jarna. Van, aki az eletben barmit kovetkezmenyek nelkul megtehet. Mas meg veletlenul ralep egy bogarra, es onnantol pokol az elete. A karma nem mindig igazsagos.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása