Sípuccai dosszié 7.

ke_pernyo_foto_2020-07-06_11_49_10.png

Nem kell hozzá orvosnak lenni, hogy az ember tudja, kevés az olyan súlyos betegség, melyet ha nem kezelnek, az magától elmúlik. A legtöbb komoly nyavalya ugyanis, amennyiben időben nem állítják meg, burjánzik, erőre kap, és előbb-utóbb felemészti a testet, melyben éldegél és amelyet kiszipolyoz.

Aki ismer tudja, hogy gyakran ragadok fegyvert, ha olyasvalamit tapasztalok, mely véleményem szerint káros (lám, ez immár a hetedik dosszié a sípuccáról), azonban aki igazán ismer, az tudja, hogy ennél sokkal gyakrabban tanúsítok önmérsékletet és nem ülök fel a provokációnak, a sokszor nihilizmusba átcsapó értéktelenségnek.

A FG féle jelenséget is gyakrabban hagyom szó nélkül, mint azt ösztöneimre hallgatva tenném. Erre több okom is van. Egyrészről ahogy Eszterházy intése kissé átdolgozva szól, „Egy bizonyos szint fölött, nem süllyedünk egy bizonyos szint alá”, másrészről mert azzal, hogy az ember felül a nyilvánvaló provokációnak csak olajat önt a tűzre és azt hiteti el a provokátorral, hogy számít az amit mond.

FG ezért nem érdemli meg sem a figyelmet, pláne nem a reakciót. Ám vannak olyan pillanatok, amikor bizony fel kell szólalni és figyelmeztetni a világot arra, hogy valami nagyon nincs rendben.

Aki olvassa FG neológ „rabbi” Facebook ámokfutását, először az fut át az agyán, hogy vajon miért lehet az, hogy egész nap a Facebookon lóg és posztol, ahelyett, hogy valami értelmeset csinálna azért a nem-kevés pénzért, amit a sípuccából kap és ami nem mellesleg a hazai zsidó közösség vagyona, így az enyém is még akkor is, ha történetesen nem annak a hitközségnek vagyok a tagja.

Mindemellett FG-al nem az a legnagyobb baj, hogy életét a közösségi média virtuális világában éli, hanem az ami billentyűjéről az éterbe kerül, ontva magából gyűlölködését és kifacsart világnézetét. Nem az a bajom FG-vel, hogy véletlenül mindig azokat az, egyébként elítélendő, híreket találja megosztásra érdemesnek, melyek a hagyományos, mainstream, (érstd valódi judaizmust) ekézik. Még csak nem is az a legnagyobb bajom FG posztjaival és kommentjeivel, hogy olyan bölcseket, rabbikat, szentéletű embereket és prófétákat (sic!) gyaláz, mint Mózes, Jesájá, a Maimonidesz, Ovádja Joszef vagy a lubavicsi rebbék. Ez pusztán gyomorforgató, ízléstelen és azt mutatja, hogy az ilyen posztok és kommentek írója nem féli sem az embert, sem az Istent, számára semmi sem szent.

FG Facebook munkásságával az a legnagyobb bajom, hogy antiszemita. Mondom ezt úgy, hogy jómagam kényesen kerülöm a csípőből antiszemitizmus kiáltását, ha valami ocsmányságot hallok. Sajnos azonban nincs rá jobb szó.

Az anticionizmust, a cionizmus ellenességet, az olyan eszméket, melyek a zsidó állam létezésének jogát vonják kétségbe antiszemitizmusnak minősíti a haladó világ többsége, így az Egyesült Államok, Izrael, Magyarország, Anglia, Ausztria és még vagy huszonhét ország, mely elfogadta az IHRA nemzetközi ajánlását.

FG ugyanis nem csak az izraeli politikát és egyes izraeli politikai lépéseket kritizálja rendszeresen, azzal még nem volna túl nagy gond. Persze az is meglehetősen gyáva és undorító kanapéjának kényelméből „rabbiként” kipa és cicesz nélkül okoskodva, de önmagában még nem volna antiszemita.

Sajnos azonban FG meg van győződve arról, hogy Izrael állam léte a modernkori antiszemitizmus okozója, létjogosultsága megkérdőjelezhető, kormánya és katonái gyilkosok.

Egy nemrég FG által megosztott videó épp a Júdea és Szamária egyes területeit érintő jogkiterjesztést kritizálja, alatta sokat mondó komment, laza fordításban: „Izraelnek jutott a legtöbb a németek által fizetett kárpótlásból, melyet rokonaink szenvedéséért és haláláért kaptak. Egészen mostanáig (2018) a legtöbb, a diaszpórában elkövetett zsidók elleni támadás oka az a káosz, amit Izrael teremtett 1948 óta. Ennek vagyunk elszenvedői, könnyű prédaként. Herzl terve csődöt mondott, mert a Holokauszt mégis megtörtént és most készölőben egy következő [népirtás].”

ke_pernyo_foto_2020-07-06_11_43_30.png

Félreértés ne essék, FG kijelentése nem nyelvbotlás vagy félregépelés. FG meggyőződéses anticionista, ergo antiszemita. Tessék csak elolvasni FG virtuális térben mutatott munkásságát és összehasonlítani az abban szereplőket a fent belinkelt IHRA ajánlással.

A kérdés égető: vajon a sípuccai vezetés inkompetenciáját mutatja, hogy FG még mindig dédelgetett libling vagy maguk is egyetértenek FG nézeteivel? Vajon a „színes, világra nyitott zsidóság” álszent szlogenjébe belefér az antiszemitizmus is? Vajon biztos, hogy helyes a közösség pénzét olyanok fizetésére költeni, akik ahelyett, hogy a város számos megszorult neológ minjenjét támogatnák jelenlétükkel, ahelyett, hogy érdemi munkát végeznének, rombolnak, pusztítanak és fityiszt mutatnak a judaizmus minden értékének? Vajon nem felelőtlenség a klérus hazug köpönyege alatt megbújni hagyni az ordas nézeteket?

Az, hogy a neológia gyökerekhez való visszatérése közben visszatalál a mozgalom hajnalán követett irányhoz nem meglepő, erről Veszprémy László Bernát is írt a Neokohnon. Azonban az idők változtak és immár a cionizmus nem jelent idegenlelkűséget. Vajon FG ténykedése úttörője volna a sípucca végleges elszigetelődésének?

Korábbi nyílt leveleimre nem kaptam érdemben választ, de, nem-érdemben sem. Azóta, mivel a jelenséggel nem foglalkozott a sípuccai rendkívül elfoglalt vezetés, csak súlyosbodott a helyzet.

Ez így nem mehet tovább, mert a hallgatás egyenlő a beleegyezéssel, a ragály egyre terjed, a néma pedig a vétkesek cinkosává válik.

Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/ és keresd a Lekvár és JAM podcastet az Apple és a Google podcast lejátszóin, a Spotify-on, a Youtube-on, a Deezer-en és a TuneIn Radio-n.           

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr5915984528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása