Gematriá, a zsidó számmisztika a héber betűk számértékéből levezett tudomány, melynek segítségével a Tóra, (szűkebb értelemben Mózes öt könyve, tágabb értelemben a teljes Biblia és a hozzá tartozó rabbinikus irodalom és hagyomány, mint a Misna és a Talmud) első olvasatra, de még esetleg alapos vizsgálatra sem látható misztikus „arcát” tárhatjuk fel.

A gematriában minden héber betű számértékkel rendelkezik (például alef = 1, bét = 2 stb.). Ezt használva kiszámíthatjek egy-egy szó számértékét úgy, hogy összeadjuk a benne lévő egyes betűk számértékeit. A bibliai értelmezés területén a kommentátorok a szavak numerológiai egyenértékűségére alapozzák az érvelést. Ha egy szó számértéke megegyezik egy másik szó számértékével, akkor a kommentátor kapcsolatot vélhet felfedezni e két szó és az azokat tartalmazó írásversek között, ezzel tágabb fogalmi következtetéseket kerülhetnek bizonyításra. 

Miközben a gematriát rendszeresen alkalmazzák a Talmudban és a Midrás irodalomban, a klasszikus rabbinikus értelmezések ritkán alkalmazzák ezt a technikát. A rabbik időnként alkalmazzák a gematriát a bibliai exegézis támogatásához, de ritkán támaszkodtak rá önmagában, sokkal többet fektettek a logikai érvelés alkalmazásába álláspontjuk alátámasztására. 

A gematria azonban elengedhetetlen a zsidó misztikus hagyomány, a kabbala számára. A kabbalisztikus kozmológiai rendszer alapja azon a meggyőződésen áll, hogy Isten a héber betűk erejét és számértékeiket használva teremtette meg az univerzumot. A kabbalisztikus hagyományban Isten nevei és a Kabbala használatával kidolgozott permutációi olyan számértékekkel bírnak, amelyek bizonyosan kozmikus erőket és hatalmat tartalmaznak.

A „gematria” kifejezés a görög „geometria” -ból származik, és a fogalom megtalálható Platon görög filozófus írásaiban. A rabbinikus irodalomban először a Harminckét szabály Baraitájában jelenik meg, melyet Eliezer ben Joszi háGálili rabbi, a polgári időszámítás utáni második században élt misnai bölcs szerzett és amely a Tóra 32 hagyományos értelmezési módját ismerteti.  A 29. szabály a gematria használata. (A teljes brájtá az idők során elveszett, annak tartalmáról más rabbinikus iratokban értesülhetünk annak dacára, hogy a mű, eredeti formájában már nem áll rendelkezésünkre.) 

A Széfer Jecirá (Teremtés Könyve, nem egyenlő Mózes első könyvével), a legkorábbi kabbalisztikus szöveg, amely minden bizonnyal a polgári időszámítás utáni második században íródott, volt az első kabbalisztikus szöveg, amely kidolgozta a gematria rendszerét. Ez a szöveg az univerzum teremtéséről ír, melyet Isten a héber ábécé (álefbét) betűinek erején keresztül, Isten nevének permutációival hozott létre. Korábban élt az a vélekedés, hogy a misztikát gyakorló tudós ezt az ismeretet is felhasználhatja a teremtés erejének kiaknázására. Széfer Jecirá az a könyv, mely alapján, a hagyomány szerint a 16. században élt prágai Jehuda Lőw rabbi létrehozta a gólemet, ezt az agyagból készült bábut, mely a kabbala erejével életre kelt. 

Az 1200-as években az askenáz (német) hászidok („pietisták”, azaz jámborok, rabbik egy csoportja, akik a zsidóság misztikus és aszketikus formáját gyakorolták, nem összetévesztendők az 500 évvel később kialakult hasidizmussal) misztikus írásaikban is gematriát használták. Írásaik nagy hatással voltak Ábrahám Abulafira, a kasztíliai kabbalaiskola megalapítójára, akinek meditációs technikáiban Isten különféle neveit használta. Moses Cordovero, híres kabbalista Izrael Cfát városából, 1542-ben megírta a Pardes Rimonim (Gránátalmák kertje) elnevezésű kézikönyvet, amely számos fejezeten keresztül a gematria korábbi rendszereit fejti ki és részletezi. A 18. században kialakult haszid mozgalom is a kabbalista hagyományra épülve, misztikus írásokban eszközként alkalmazza a gematriát.

A gematria egyik híres példája a 1Mózes 14:14 értelmezésében található, amely a fent említett Harminckét Szabály Baraitában, valamint más talmudi és midrási hivatkozásokban is fellelhető. Ez a vers azt írja, hogy Ábrahám 318 férfit gyűjtött össze, akiket magával vitt, hogy legyőzze azokat a seregeket, amelyek megtámadták meg rokonságát és foglyul ejtették unokaöccsét, Lótot.

„Midőn meghallotta Ávrám (később lett neve Ábrahám), hogy fogságba esett az ő atyafia, fölfegyverezte begyakorlott szolgáit, háza népét, háromszáztizennyolcat és üldözte őket Donig.”

Ábrahám hűséges szolgájának, aki valóban háza népe volt, Eliezer nevének számértéke is 318 (אליעזר=1+30+10+70+7+200), melyből a rabbik arra következtetnek, hogy Ábrahám mindössze Eliezert küldte unokaöccse megmentésére, aki hatalmas erejével -és Isten segítségével- képes volt egymaga legyőzni az ellenséges sereget.

Egy másik, hászid értelmezés, egy lépéssel tovább megy és felhívja a figyelmet arra, hogy a  שיח (sziách) héber szó, számértéke szintén 318 (שיח=300+10+8), ami azt jelentheti, hogy Ábrahám beszéde (konkrétan Isten nevének kimondásának ereje) győzte le a seregeket.

A gematria jelentős részben Isten különféle nevére és e nevek erejére összpontosít. A gyakran használt אלהים (Elohim) Istennév betűinek számértéke például 86 (אלהים=1+30+5+10+40), amely megegyezik a הטבע (hátevá), azaz természet szó értékével (הטבע=5+9+2+70). Ebből a tényből azt a következtetést is levonhatjuk, és egyébként ez a gondolat áthatja a rabbinikus irodalom széles spektrumát, hogy amikor a Tóra Istennek ezt a nevét használja, akkor Isten a természet keretrendszerén belüli, amikor viszont a négy betűs Tetragrammont, a יהוה (jud-hé-váv-hé) látjuk, akkor Isten a természet keretrendszerén kívüli erővel nyilvánul meg.