A napokban, mint azt többen is láthattátok felemeltem szavam a Tórával, a tradicionális zsidósággal illetve Izrael államával kapcsolatos kijelentések ellen, melyek meglátásom szerint károsak, rombolnak és ártanak a zsidóság megítélésnek. Arra, hogy a nyilatkozatok, melyekre reagálva nyílt leveleket írtam mennyire torzítják az igazságot, a héten még, Isten segítségével kitérek egy másik jegyzetben. Addig is azonban szeretném felhívni a figyelmet egy olyan vezérelvre, mely az ilyen viták mögött húzódhat és amely segít megérteni, miért is gondolom azt, hogy vannak határok, melyeket nem léphetünk át, még a szabad véleményformálás és a szólás feltétlen szabadságának sérthetetlensége mellett sem.

A különbség a hívő és a nem-hívő, a vallásos és nem-vallásos ember közt, mindegy, hogy milyen vallás követője az ember, abban rejlik, hogy míg a nem-hívő ember úgy érzi, hogy ő vagy az emberek egy csoportja határozza meg mi a jó és a rossz, a helyes és a helytelen, az igaz és a hamis, addig a hívő ember úgy gondolja, hogy ezek az értékek egy embereken felül álló erő (a zsidóság ezt Istennek hívja) által vannak meghatározva.

A nem-hívő ember „vallása” a 21. században a humanizmus, mely azt hirdeti, hogy a jó és rossz, szép vagy csúnya, helyes vagy helytelen fogalma az ember vagy emberek véleményének a függvénye. Ily módon, ha én úgy gondolom, hogy valami szép, akkor az szép. Ha emberek egy csoportja úgy gondolja valamiről, hogy az jó akkor az bizony jó.

Példa: ha emberek egy csoportja azt mondja egy festményről, mely nem ábrázol mást, mint három piros téglalapot, köztük egy-egy vonallal, hogy az értékes, akkor előfordulhat, hogy egy ilyen festmény 105,7 millió dollárért kel el egy aukción (nem akarom megbántani a modern művészet kedvelőit, a példát illusztráció kedvéért hoztam, nem a festményt minősítem). 100 éve ez a festmény egy centet sem ért volna. De mivel az emberek értékrendje változik, így változik a szépség és a művészi érték definíciója is.

Ezzel szemben a hívő vagy vallásos ember úgy gondolkodik, hogy az értékek, legalábbis fundamentumok szintjén, nem emberek által lettek meghatározva, hanem Isten által. Ennek megfelelően, például a judaizmusban lopni, csalni, gyilkolni nem helyes dolog. Ez így volt 3000 éve és 3000 év múlva is így lesz. Humanista felfogás szerint például az ókori Spártában az életképtelennek ítélt újszületetteket simán ledobhatták a Taügetoszról, hiszen az akkori társadalom ezt normális és helyes viselkedésnek tartotta. A mai nyugati világban- Istennek hála- ez elképzelhetetlen lenne. Változnak az idők, változnak az értékek is.

A judaizmus értékei örök értékek és, bár formálódnak, igazodnak az idők során, de az alapértékek nem íródnak felül idők és társadalmak változásával.

Példa: a Tóra megköveteli a szülő tiszteletét, melyet, a Talmud alapján sok egyéb mód mellett akként is megvalósít az ember, hogy például nem ül le az apja vagy anyja székébe. Akkor sem, ha az nincs otthon, sőt akkor sem ha ő maga megengedi. Hogy sarkosan fogalmazzak, az apának vagy anyának nincs joga eldönteni hogy igényt tart e a tisztelet e formájára, mert a szülő tiszteletének szükségességét, helyességét Isten határozta meg.

Persze az idők során a zsidóságba is beszivárgott a humanista felfogás, ezért érthető sokak számára nehezen, hogy miért van szükség olyan parancsolatokra, melyek felett úgy tűnik eljárt az idő. Miért tartunk bizonyos dolgokat szentnek és sérthetetlennek még akkor is, ha nem értjük azokat vagy ellentmondanak saját logikánknak és (éppen aktuális) értékítéletünknek.

Lényeges különbség ez világfelfogásban az élet minden területén.

Ahogy a rabbinikus irodalomban mondják: המבין יבין, aki meg akarja érteni, megérti!