Az elmúlt napokban aggodalommal követjük a híradásokat a gázai terroristák által indított eddig vagy 600 rakétával és az azok által okozott pusztítással kapcsolatban. Négy halott, ki tudja hány sebesült és mentális csapást elszenvedett felnőtt és gyerek az eddigi „eredmény”, bár az izraeli hadsereg célzott ellencsapással komoly veszteséget okozott a palesztin terroristáknak, nyilván nem sikerült a konfliktust teljes mértékben megszüntetni. Talán a ma hajnalban életbe lépő tűzszünet tartós lesz. Ki tudja. Eddig ugyanis nemigen volt az. Érdemes tudni, hogy a gázai övezet történelmünk során mindig is egy nagy probléma-góc volt, valóságos darázsfészek.

Korábban írtam a Szentföld határairól és arról, hogy vajon a gázai övezet mennyiben tartozik a Szentföldhöz, legalábbis kifejezetten háláchikus értelemben. A kérdés, mint azt korábban is írtam több tórai parancsolat tekintetében igen releváns, még ha korunkban, amikor nem áll a jeruzsálemi Szentély, nem is annyira. Például az ún. smitá vagy a jovel évek és más mezőgazdasági micvák tekintetében, hogy tudniillik vajon a gázai övezetre vonatkoznak e, illetve például a Szentföldön való élet micvájának tekintetében (jisuv Erec Jiszráel). A gázai övezet szentségének tekintetében nem egységes bölcseink álláspontja, de a többségi vélemény, melynek legismertebb szószólója az éppen a tegnapi napon, Niszán 30-án 243 éve elhunyt Jákov Emden rabbi (1697-1776), az askenázi zsidóság egyik legkiemelkedőbb törvénymagyarázója, aki akképpen rendelkezik, hogy aki a gázai övezetben lakik, tökéletesen teljesíti a Szentföldön élés micváját. Teszi ezt annak dacára, hogy a Jeruzsálemi Talmud (Jeruzsálemi Talmud Bikurim Traktátus 3b) azt írja, hogy a szentséggel (így a mezőgazdasági micvák kötelezettségével) bíró föld dél-nyugati hátra Askelon városa, így tehát a Jeruzsálemi Talmud szerint a gázai övezet már nem rendelkezik ugyan azzal a szentséggel mint az ország más részei.

Az vélemény különbség valójában nem igazi ellentmondás, hiszen, ahogy korábban is írtam: (1) a Tóra eltérő határokat jelöl meg a Szentfölddel kapcsolatban Mózes első és második könyvében (Móz1 15:18-21 illetve Móz2 23:31) (2) a Mózes után élt Józsué, aki bevezette a zsidó népet a Szentföldre nem pontosan ezen határok szerint telepedett le (3) jó ötszáz évvel később, a babilóniai száműzetésből vissza térő zsidók még Józsuéhoz képest is enyhén más határok közt létesítettek autonómiát (4) a Szentföld határai illetve a területek szentsége jórészt a rabbik döntésén múlt (lásd múltkori írásom).

Az azonban, hogy a gázai övezet már az ókorban zsidók által is lakva volt elvitathatatlan. A Biblia tanúsága szerint Izsák ősatyánk, az egyetlen az ősatyák közül aki egész életében nem hagyta el a Szentföldet, a nagy éhínség idején Gerár királyságában talált menedéket, ami a mai Gáza várostól kissé délre fekszik. Később, amikor Józsué elfoglalja az országot a gázai övezet Jehuda törzsének lesz kiosztva (Józsué 15:47), azonban azt elfoglalni nem sikerült abban az időben (Józsué 13:3). További vagy 400 év elmúltával Sámson idejében, mely talán a leghíresebb bibliai történet, mely kifejezetten Gázában játszódik, a terület a filiszteusok birtoka volt (Bírák 16:1), szintén ide rejtették a filiszteusok egy ideig a zsidóktól elrabolt Frigyládát.

Dávid király cca. i.e. 1000 környékén elfoglalta Gázát, Salamon uralkodása alatt is a királyság részét képezte, bár lakossága túlnyomóan filiszteus volt azokban az időkben is (Kir1 5:4). Salamon halálát követően a zsidó monarchia kettéválásával a gázai övezet az északi királyság területe lett, így amikor azt az asszírok i.e. 730-ban elfoglalták és a 10 zsidó törzs száműzetésbe került, a gázai övezet asszír, később a perzsa birodalom részévé vált.

Mint említettem, a babilóniai fogságból visszatérő zsidók nem pont az eredeti határokon belül alapítottak autonómiát, így a gázai övezet, bár maroknyi zsidó minden bizonnyal élt arrafelé, nem volt zsidó kézben és miután Nagy Sándor seregei i.e. 332-ben egy csaknem 5 hónapig tartó hadjárat keretében elfoglalták Gáza városát, az a vezér halála után többször cserélt gazdát, hol a szíriai, hol az egyiptomi birodalom vette magához.

Komoly zsidó jelenlét a területen ezután a Hásmoneusok idejére datálódik, i.e. 145 környékén, amikor is a zsidó hadvezér Jonatán Makkabeus elfoglalta a várost és ott zsidók telepedtek le, írja Josefus Flavius illetve a keresztény biblia részét képező Makkabeusok könyve is.

Ezt egy meglehetősen eseménydús időszak követte, hiszen miután az egyiptomiak visszafoglalták a várost, i.e. 100 környékén az ellentmondásos zsidó uralkodó, Alexander Jannáj visszafoglalta azt, majd egy érdekes, az egyiptomi „ellenzékkel” formált szövetség eredményeként további majd 40 évre megszilárdította az övezet zsidó fennhatóságát. A bulinak a rómaiak vetnek véget i.e. 63-ban és kisebb manőver után i.e. 30 környékén Nagy Heródes kapja meg a terület feletti hatalmat az őt a trónon tartó rómaiaktól. A zsidókat i.u. 61 környékén űzik ki a területről, hiszen ekkor már javában dúl a rómaiak elleni felkelés és a Szentély lerombolását követően már nemigen van remény, hogy a helyzet megváltozzon.

Érdekes, hogy a Babilóniai Talmud Szóta traktátusában említett Kfár Dárom városa, mely otthona volt a híres bölcs, Eliezer ben Jitchák rabbinak, tanítványainak és jesivájának, a gázai övezetben található, ami arra utál, hogy a területen komoly szellemi élet folyt a Szentély lerombolása után is. Olyannyira, hogy az i.sz. 5. században a gázai kikötő számított a legfontosabb zsidó kézen lévő kikötőnek Izraelben,  a szombati asztalnál énekelt „Já Ribon Olám” című pijut (vers) szerzője, Jiszrael Najara rabbi is Gázában élt élete jelentős részében.

A fentiek persze nem adnak magyarázatot arra, hogy miért szorul össze az ember gyomra amikor a gázai övezet irányából hall híreket, azonban esetleg némi megnyugvást adhat az a tudat, hogy régen sem volt könnyebb a zsidók élete arrafelé.