Mint arról korábban is írtam, ma, a héber naptár szerinti Áv hónap kilencedik napján emlékezünk a mindkét jeruzsálemi Szentély lerombolásának tragédiájára. A jeruzsálemi Szentély nem csak vallási szempontból foglal el rendkívüli helyet a zsidó nép szívében, de nemzeti értelemben is, hiszen szimbóluma volt a nemzeti önrendelkezésnek, lerombolásuk ezért a zsidó állam végét is jelentette, kétszer is, először a polgári időszámítás előtt 423-ban, a második a polgári időszámítás után 70-ben.
A Talmud bölcseinek leírása alapján azonban a két Szentély közt hatalmas különbségek voltak. Mindkettő természetesen szent volt, mindkettő Isten evilági „lakhelye”, ugyanakkor a második Szentély számos kérdésben különbözött az elsőtől.
A Misna bölcsei 10 csodás jelenséget is leírnak1, mely az első, salamoni Szentélyt jellemezte és egyértelmű bizonyítéka volt az isteni jelenlétnek:
- Terhes nő sosem vetélt el az áldozati hús illatától
A Szentélyben, a Tóra leírása alapján, folyamatos volt az áldozathozatal, az áldozatok leginkább állatok voltak, de voltak más, így liszt, bor és illatos füstölő áldozatok is. Az említett csodának két aspektusa is van: egyrészről a terhes nők általában érzékenyek a szagokra illetve a látványra, könnyebben lesz hányingerük stb. Az egyik csoda, mely a Szentélyben történt, hogy terhes nő sosem lett rosszul sem a látványtól, sem pedig a szagoktól. A másik aspektus pedig, ahogy a Talmud bölcsei írják, a terhes nő, ha megvonnak tőle olyan ételt, amit nagyon megkíván, az ártalmas lehet a terhességre, extrém esetben vetélés is bekövetkezhet. Ilyen soha nem történt az első Szentély 410 éves2 fennállása alatt.
- Az áldozati hús soha nem romlott meg
A jelenség két szempontból is csodálatos: egyrészről a nyers hús, mielőtt elégették volna az oltáron nem rohadt meg – kétezer ötszáz éve a szentföldi időjárási körülményeket tekintve ez nem kis dolog. Illetve a már megsütött, de még nem elfogyasztott húsnak sem lett semmi baja, mielőtt a kohaniták (a szolgálatot végző papok) meg nem ették.
- Soha nem volt légy az áldozati állatok körül
Mondani sem kell, hogy mennyire természetfeletti, ha legyek nem „legyeskednek” az állatok környékén, sem amíg éltek, sem miután az áldozathoz levágták őket.
- A Főpappal sosem történt semmilyen olyan esemény, mely alkalmatlanná tett volna őt a Jom Kipur-i (engesztelés napja) szolgálat során
A Tóra rendelkezése értelmében a főkohén (főpap) testileg (és szellemileg is) tökéletesen ép kellett legyen, máskülönben alkalmatlan a szolgálat elvégzésére. A zsidó kalendárium talán leszentebb napján, Jom Kipurkor, amikor az egész nép szerez engesztelést a Főpap áldozati munkájának eredményeképpen, különösen fontos, hogy a Főpap ne szerezzen semmilyen sérülést. Például, ha megcsúszott volna és eltöri a lábújját, nem lett volna szabad folytatnia az áldozati szertartást. Ilyen esemény tehát nem történt az első Szentély 410 éves fennállása (és 410 Jom Kipur) alatt.
- Eső sohasem oltotta ki az áldozati oltár tűzét
Az oltáron, a Tóra rendelkezésének megfelelően, sosem aludt ki a tűz és ez nem csak a papok munkájának volt köszönhető, de az alkalmanként eső sem oltotta ki a tüzet soha, az az oltárt mindig elkerülte.
- Szél nem fújta el a füstoszlopot
Az oltárról felszálló füst mindig tökéletesen függőleges irányban szállt fel az Egekbe, semmilyen szél nem mozdította azt el.
- Nem találtak semmilyen hibát az ómer áldozatban illetve a színkenyérben
Az ómer áldozat az első árpa termés volt, melyet a pészáchi ünnep második napján kellett felhozzon minden termelő a jeruzsálemi Szentélybe, hogy azt áldozatként bemutassák (lásd korábbi írásomat erről). Mivel az árpát az előző este kellett és lehetett csak learatni, fennált a lehetőség, hogy az éjszaka során valami olyan történik vele, ami alkalmatlanná tett volna az áldozat bemutatásra (például rituálisan tisztátalanná válik- a hely rövidsége miatt, nem itt és most fogok ennek mikéntjéről írni).
A színkenyér, ahogy arról a Tóra rendelkezik3 12 darab (különleges formájú) „vekni” kovásztalan kenyeret jelentett, a 12 törzset szimbolizálva és melyet minden szombaton cseréltek. A kohaniták (papok) minden Sábátkor ehették meg a múlt heti kenyereket. Mivel a kenyereket mindig a Sábát beállta előtt, péntek délután sütötték, ha azokban bármi tisztátalanság következik be, nincs mód helyettük újat csinálni. 410 év alatt nem történt semmi ilyesmi.
- Amikor olyan sokan voltak a Szentély udvarán, hogy állva is alig fértek el egymás mellett az emberek, amikor le kellett borulni Isten színe előtt, mindig volt bőséges hely a leborulásra.
Átlagos emberek, azaz nem kohaniták vagy leviták, csak a Szentély udvarán tartózkodhattak. Ünnepek idején, mikor minden zsidó férfinek fel kellett zarándokolnia Jeruzsálembe vagy csak egyszerűen valaki meg kívánt jelenni Isten színe előtt, a Szentély igen zsúfolt volt. Mégis, amikor a szertartás úgy kívánta (például Jom Kipur ünnepén), hogy mindenkinek térdre kellett borulnia, úgy, hogy arca a földön legyen, sosem volt abból probléma, hogy az emberek ne férjenek el.
- Skorpió vagy kígyó nem mart meg senkit Jeruzsálemben
Aki ismeri a közel-keleti viszonyokat tudja, hogy a skorpiók és kígyók nem ritkák arrafelé. Marásuk sokszor halálos, de legalábbis igen veszélyes is lehet, mégsem fordult elő az első Szentély fennállása alatt, hogy a városban ezek a veszélyes teremtmények bárkit megmarjanak.
- Senki nem mondta soha, hogy „nincs számomra pihenőhely Jeruzsálemben”
A zarándok ünnepek során, amikor minden zsidó Jeruzsálembe ment, valahogy mindig volt számukra elég hely, hogy az éjszakát nyugalomban és biztonságos fedél alatt töltsék. Mindez a booking.com és az airbnb előtti időkben.
A második Szentélyben ezek a csodák már nem voltak jelen, mint ahogy hiányzott még „néhány” fontos dolog. Addigra például már nem volt meg Frigyláda4, a szövetség ládája, melyben a kőtáblákat őrizték. Szintén hiányzott az ún. Urim veTumim5, a szent olaj6 (melyet a kohaniták és a szentélybeli eszközök, később a királyok felszentelésére is használtak) és a szent tűz (mely csodálatos módon egy prédájára ugró oroszlán képét formázta, miközben égett). A Misna leírása alapján7 a Frigyláda hiányában a Főpap Jom Kipur napján a füstölő áldozatot nem a ládánál, csak annak helyén, az ’alapkövön’8 mutatta be.
1 Misna, Ávot traktátus 5:5
2 Széder Olám Rábá
3 Móz3 24:5-9
4 Móz2 24:28, Móz2 31
5 Móz2 28:30
6 Móz2 30:29
7 Midot traktátus 3:6
8 Az alapkő a hagyomány szerint az a kő, mely a világ teremtésekor elsőként lett megteremtve, ha úgy tetszik a világ „köldökzsinórja”. Ezen a kövön áldozta fel majdnem Ábrahám fiát, Izsákot és Jákob vándorlása során, mikor az angyalokkal teli létrát álmodta, erre a kőre hajtotta a fejét. Ez a kő, pontosabban szikla, ma is a Templomhegy belsejében van.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gzeevi 2019.08.14. 07:52:03
a.j.megyeri 2019.08.14. 08:20:45
A ma Bét El-nek nevezett, Jeruzsálem közeli hely innen kapta a nevét, ugyan már jó régen, de Jákob idején még nem létezett ilyen település. Jegyzem meg Bét El=Isten háza (azaz a Szentély helye, melyet Jákob próféciában látott)