Ember Isten képmására?

creation.jpg

Mit jelent az, hogy Isten az embert saját képmására teremtette? Sokaknak a fejében bizonyára megfordult már a fenti kérdés, hiszen Mózes első könyvében úgy áll: „És teremtette Isten az embert az ő képmására”. Az évszázadok során sokan, sokfélét képzeltek ebben a misztikus szövegbe, így kerekedhettek olyan képzetek, hogy Isten egyfajta szakállas öregember, aki a felhők tetején üldögél.

A szöveg nyilván nem feltétlenül az ember fizikai küllemére vonatkozik, annál sokkal izgalmasabb és azt jelenti, hogy az ember isteni tulajdonságokkal rendelkezik. Persze mint minden „hasonmás” az ember is egyszerűbb. Az embert behatárolják a fizika törvényeinek határai, tér és idő, Istent nem limitálja semmi ilyesmi. Isten végtelen, ezért hát ha az ember képes a szeretetre, akkor Isten szeretete végtelen. Ha az ember képes fájdalmat érezni, akkor Istennek végtelenül fáj, ha az ember olyat tesz ami nincs összhangban az isteni akarattal. Az ember tehát egy „egydimenziós”, ha úgy tetszik „butított” mása Istennek, hiszen egy másolat sosem olyan, mint az eredeti, azonban a másolatból kaphatunk némi fogalmat arról, milyen is az igazi.

A fentieknek nyilván rengeteg aspektusa van, fizikai ugyanúgy mint spirituális, íme néhány:

  • Az ember fizikai megjelenése egyfajta „egyszerűsített” megjelenése Isten manifesztációjának. Azonban ez utóbbi a fizikai világban természetesen nem értelmezhető, nem felfogható. A zsidó misztika, a kabbala (ITT írtam már róla röviden) meghatározza azt a 10 isteni szférát, ha úgy tetszik dimenziót, melyben Istent értelmezni tudjuk a fizikai világban, természetesen limitált és behatárolt felfogó képességünk szerint. Például a fizikai jobb és bal Isten esetén a 10 misztikus szféra két attribútuma, jobb izgalom, bal a bíráskodás.
  • A zsidó bölcsek szerint, és ezt a tudomány is alátámasztja, a teremtmények közt csak az ember rendelkezik valódinak mondható szabad akarattal. Míg minden más teremtmény, állat vagy növény de akár élettelen tárgy is a belekódolt „program” szerint képes működni (például ösztön alapján), addig az ember nagyfokú szabadságot élvez és képes az ösztönein felül vagy akár azok ellen cselekedni.
  • Az ember képes egyedül a gondolkodásra. A Talmud és a misztikus kabbala irodalom a teremtményeket négy szintre osztja: élettelen, növény, állat és beszélni képes lények, azaz az ember. Az ember az, aki képes gondolkodni, racionális döntéseket hozni. Ez isteni tulajdonság.
  • „Miként a lélek megtölti az embert, úgy tölti ki Isten a világot”, tanítja a Midrás.2 Testünket a lélek tölti meg energiával, ugyanakkor a lélek láthatatlan, érzékszerveink nem detektálják, ugyanakkor látva az emberi testben működő életet, a szemlélő képes megérteni, hogy lélek minden bizonnyal létezik. Hasonló módon Isten működteti és élteti a világot és bár láthatatlan, pont a világ működése és élete szolgál tanúságul létezésére.2

 

  1. Móz1 1:27
  2. Vájikrá Rábá 4:8 Jeremiás 23:24 alapján, mely szerint „Nem én töltöm-e be az eget és a földet- szól az Örökkévaló”
  3. Babilóniai Talmud, Bráchot traktátus 10a

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr4915031926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2019.08.30. 20:11:37

A kulcs a teremtő készség kérdésében keresendő.
Akkor, teremt, épít.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása