Alig egy hónap és ránk köszönt a zsidó újév és vele együtt az őszi nagyünnepek. Az újévet megelőző hónap, Elul, az önvizsgálat, a megtérés és a bűnbánat ideje, ekkor a zsidó ember számot vet önmagával és értékeli az elmúlt évet. A hászid filozófia mestere, az első lubavicsi Rebbe (Sneur Zálmán rabbi, 1745-1812) tanítása szerint ebben a hónapban a „Király kint van a mezőn”, amely metafora azt jelenti, hogy miközben Istenhez egész évben fordulhatunk, de ehhez a „palotába kell járulnunk”, ebben a hónapban Isten „ereszkedik le az egyszerű emberhez” azt mutatva, hogy várja, hogy hozzá forduljunk. Ha úgy tetszik „külső fogadóórát tart”, ez az időszak tehát még inkább alkalmas a meghitt imára és spirituális elmélyedésre.

A hagyomány szerint Mózes Elul hónap első napján ment fel harmadszorra a Szináj hegyre, ahol az aranyborjú bűne után összetört első kőtáblák helyett megkapta, pontosabban elkészítette a második pár kőtáblát, hogy aztán negyven nappal később, Jom Kipur (engesztelés napja) napján, a zsidó kalendárium szerinti Tisré hónap 10-én azt átadja a bűne után megbánást tanúsító zsidó népnek. A második kőtáblák, az elsőhöz képest annyiban voltak különlegesek, hogy azokat nem a Teremtő készítette és adta át Mózesnek, hanem Mózes maga faragta, mely gondolatnak sok spirituális üzenete közül az egyik, hogy ezzel a Tóra immáron véglegesen az emberiség tulajdonává vált, megélhető, kivitelezhető és betartható törvények gyűjteményévé, mely nem kívánja az embertől, hogy isten legyen, pusztán, hogy emberhez méltóan éljen.

Bölcseink azt tanítják, hogy tanulva abból a hibából, hogy Mózes első felmenetelénél a nép „elszámolta magát” és azt gondolván, hogy Mózes késlekedik, készítette el az aranyborjút, ennél a felmenetelnél már jóval óvatosabbak voltak és sófár (kosszarv) fújásával hirdették ki, mikor is ment fel Mózes és mikortól képesti 40. napon várható visszajövetele. Ennek megfelelően zsidó közösségekben elterjedt szokás, hogy Elul első napjától az újév előtti napig minden reggel felhangzik a sófár hangja a zsinagógákban, emlékeztetve a közösséget a megtérés fontosságára és a közeledő újévi számvetésre.

Szintén elterjedt szokás a kora reggeli órákban szlichot (bűnbánó) imákat mondani, azonban az imák mondásának szokása közösségenként eltérő. A szefárdi (keleti) zsidók már Elul hónap első napjától egészen jom kipur-ig (engesztelő nap) mondják az imákat, áskenázi (európai) közösségekben ezeket a bűnbánó imákat a ros hásánát (újév) megelőző vasárnap hajnaltól jom kipurig mondják. Hászid közösségekben szlichot imákat a ros hásánát megelőző vasárnaptól ros hásáig mondanak. Szokás a szlichot imákat hajnalban mondani, demonstrálva ezzel a megtérés érdekében tett elszántságunkat.

A mostantól kezdődő és jom kipurig tartó negyven nap tehát a megtisztulás időszaka, hasonlóan a Noé korában negyven napig eső özönvízhez, mely a világ megtisztulását volt hivatott elérni. Ezért lehet, hogy a zsidó rituális fürdőben, a mikvében rendelkezésre álló víz minimálisan 40 szeá (ősi mértékegység, kb. 340 liter) kell legyen.

Elul hónap egyike azon kevés hónapoknak, melynek neve már a Bibliában megtalálható. Mint ismeretes és mint ahogy azt korábban is írtam (ITT és ITT is) a héber naptár hónapjainak nevét a zsidók a babilóniai fogság ideje alatt „importálták”, hiszen a Tóra maga a hónapokat csak számokkal jelöli (első hónap, második hónap stb.). Elul hónapban készítette el Ezra (Ezsdrás próféta) és Nechemia (Nehémiás próféta) Jeruzsálem városfalát a babilóniai fogságból visszatérve: „A várfal Elul hónap huszonötödikére, ötvenkét nap alatt készült el.”¹

A Talmud bölcsei a hónap nevében (Elul) különleges összefüggést látnak a megtérés időszakához. Erre bizonyítékot Salamon király Énekek Éneke könyvéből találnak, ahol írva van: „אני לדודי ודודי לי”, azaz „én [Isten] a mátkámé, a mátkám [a zsidó nép] pedig nekem”², hiszen ennek az írásversnek kezdőbetűi az Elul (אלול) szót adják ki.

Szintén a megtisztulás és a rituális tisztaságra utaló „nyom” az időszak csillagképe, a szűz is.

1. Nechemia 6:15
2. Énekek Éneke 6:3