Tényleg fáj az 1,8 milliárd?

Képtalálat a következőre: „double standard”

Ahogy korábban írtam, van valami perverz abban, hogy miközben a sípuccában ingyencirkusz volt, napvilágot látott a hír, hogy az EMIH 1,8 milliárd állami, ráadásul quasi-TAO támogatást kapott a Baross utca 61. szám alatti  épületben létrehozandó színház és kulturális központ megvalósítására.

Bár a sípuccai közgyűlések vígjátékai minden bizonnyal szintén érdemesek volnának TAO támogatásra - ha nem is ugyan abból az okból, mint a versenytárs egyház - való igaz, 1,8 milliárd forint sok pénz, amire az embernek felnyílik a szeme.

Az Index írt egy cinikus, kicsit szenzációhajhász cikket is erről, mármint az EMIH-nek most felcímkézett 1,8 milliárdról, a Szombat igyekezett még viccesebb lenni, bár ez érthető okokból nem sikerült.

Az internet dolgozó posztoló és kommentelő népe azonban meg is kezdte a fikázást teli torokból.

A nyomdafestéket még tűrő, leggyakrabban emlegetett vádpontok a Köves Slomó rabbi által vezetett EMIH mostani projektje ellen, a teljesség igénye nélkül a következők:

  • Milyen egyház felekezet az aki TAO támogatást kap?
  • Minek színház a hászidoknak?
  • Biztosan lenyúlják a pénzt
  • Biztosan a Zsilipbe fog menni, mert oda nem jutott elég
  • Bezzeg a másik zsidó egyház (értsd Mazsihisz) nem kap ekkora összegeket
  • Több pénzt kap az EMIH projektje, mint a független magyar színházak együttvéve
  • A zsinagógákban és zsidó intézményekben nincs elég ember, sok az épület, kicsi a közönség

Abban mindenképpen egyetértek, hogy nem szerencsés az Index cikke párhuzama egy projekt egyszeri támogatása és a hazai független színjátszásnak nyújtott működési támogatás között. Ez teljesen fals képet ad ugyanis. Mint ahogy az sem szerencsés, hogy egy ilyen támogatás mellé párhuzamként állítjuk a hazai egészségügy, oktatás, nyugdíjasok és ki tudja még ki mindenki problémáit. Ilyen alapon ugyanis valóban semmi nem kellene történjen ebben az országban, amíg ezek a problémák nincsenek megoldva.

Lehet, hogy ha ez nem volna rémisztő demagógia, még azonosulni is tudnék vele. De ebbe, egyszerű állampolgárként négy évente van beleszólási jogom, csakúgy, mint mindenki másnak, úgyhogy tudjuk be általános kormánykritikának. Nem érdemes vele foglalkozni. 

Ami azonban a konkrét, zsidó közösségen belüli ügyeket illeti, már kénytelen vagyok sarkosabban fogalmazni.

A különböző egyházak felekezetek, így az EMIH is, különböző forrásból kapnak támogatásokat, attól függően, hogy azt milyen célra szánják. Attól még, mert ez, történetesen a kultúrát támogató „zsebből” érkezett, semmilyen kihatással nincs arra, hogy az EMIH felekezetként vagy nem felekezetként viselkedik. Egy egyház ugyanis számos területen tud tevékenységet kifejteni. Így oktatás és egyészségügyi ellátás mellett kultúrában is. Nem kell messzire menni, a Mazsihisz is szervez számos kulturális eseményt, így például a Zsidó Kulturális Fesztivált, amire szintén felmarkol egy kisebb adag állami pénzt. Igaz, helyszínt nem épít hozzá, mert az adott. Részben erre a „piacra” lépett be az EMIH néhány évvel ezelőtt a Sóletfesztivállal, ami bár inkább gasztro-megmozdulás, de egyre növekvő tömeget képes megmozgatni.

Ahhoz, hogy az ember megértse miért csinál egy ortodox felekezet színházat érdemes felismerni, hogy az EMIH célja nem feltétlenül kalapos, szakállas zsidók „kitermelése”, hanem egyrészről a zsidó identitás erősítése, másrészről a zsidóság üzenetének eljuttatása mindenki számára. Ebbe a célba tökéletesen illik egy kulturális központ.

Csendben jegyzem meg, hogy amikor a Gólem színházat működtető Borgula András nemrég a 168 Órában azt nyilatkozta, hogy a Csányi utcában Európában egyedülálló zsidó előadóművészeti központ létesül majd, melyhez a forrást az Erzsébetvárosi Önkormányzat akkor még Fideszes vezetése biztosítja, senki nem hőbörgött. Érdekes.

Az a felvetés, hogy a Milton házra szánt támogatás egy része a Zsiliphez vándorol majd, a nyilvánvaló rosszindulat mellett azért is ostoba felvetés, mert a Zsilip jelenleg is működik, ráadásul sikeres. Jó ideig bizonyosan nem kell sem hozzányúlni, sem fejleszteni még akkor sem, ha rengeteg potenciál van még benne.

És akkor talán érdemes visszakanyarodni eszmefuttatásom elejére, miszerint az EMIH mennyi pénzt kap, bezzeg szegény Mazsihisz... Vajon hol voltak ezek a hangok mikor a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógára kapott a neológia 3 milliárdot? Zsinagógából és zsidó múzeumból is van elég, mondhatná a szkeptikus. Mégsem mondja. Az EMIH se mondja. Én se mondom. Azért nem mert örülök, ha a zsidó közösség támogatásban részesül. Akármelyik zsidó közösség. Hasonló örömöt jó volna látni felelős zsidó vezetők arcán a sípucca irányából, mert ez így szimpla irigység, de legalábbis nagyon annak tűnik.

Ezt alátámasztandó, a végére valami érdekesség, csak profiknak: amikor a Mazsihisz által működtetett Amerikai úti Szeretetkórháznak 5 milliárd forint támogatást ítéltek meg, a Kormány kikérte a másik két hitközség, az EMIH és a MAOIH véleményét is. Mindkét szervezet örömmel járult hozzá az összeg megítéléséhez, mert felfogta, hogy a zsidó intézmények gyarapodása a teljes hazai zsidóság jobblétét szolgálja (kikértem és kiadták az erről szóló levelet, lásd lent). Vajon fordítva is így volna? Egyes sípuccai vezetők kommentjeit olvasva aligha.

ek193_2017.jpg

 Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr9915354592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása