Mi, zsidók, hajlamosan vagyunk azt hinni, hogy mindent mi találtunk ki, ami persze nem igaz. Van azonban öt olyan étel, melyeknek, bár kevesen tudják, de népszerűvé válásában a zsidók nagy mértékben segítettek. Nem csak az articsóka, melyet az olaszok sokáig jellemzően „zsidó ételként” tartottak nyilván, mert népszerűsítésében a kontinensen élő zsidók nagy szerepet játszottak és nem is csak a padlizsán, mely zsidók közvetítésével jutott el Spanyolországba, ezzel később, a kikeresztelkedésre kényszerült zsidók baja meg is gyűlt, az  őket üldöző inkvizícióval.

Narancsligetek Európában 

Talán kevesen tudják, de a zsidók sátoros ünnepe, a Szukot, melynek egyik fontos ünnepi kelléke egy etrognak (Citrus medica) nevezett citrusfajta, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a sokkal népszerűbb (és egyébként finomabb) narancs termesztése elterjedjen a kontinensen. A Római Birodalom bukása után a dél-Európában élő zsidók jelentős része foglalkozott citrusfélék termesztésével és amikor arab kereskedők Kínából és Indiából behozták a narancsot, a zsidó termesztők azonnal felvették a narancsot termelői „palettájukra”.

A narancs, talán édeskés azonban jellegzetesen citrusos íze miatt, hamar a szefárdi (keleti) zsidó gasztronómia kedvelt alapanyagává vált, a narancstermő ligetek jellemzően a nagyobb zsidó közösségekkel bíró települések mellett jelentek meg. Ezután már szefárdi zsidók voltak, akik a gyümölcsöt dél-Amerikába és a karibi térségbe is eljuttatták.

Az újkori Angliában is leggyakrabban utcai zsidó kereskedők árulták a gyümölcsöt, egy a 19. század közepén, a londoni szegénységről megjelent írásban Henry Mayhew arról tanúskodik, hogy „a narancskereskedelmet szinte kizárólag zsidó fiúk végzik, akik folyamatos mozgásban vannak az utcai bandák atrocitásai elől.”¹

Paradicsom az orvoslásban 

A paradicsom az amerikai kontinensről, spanyol hódítók segítségével került Európába a 16. században, sikere először nem nyugaton, hanem az Ottomán Birodalomban kezdődött, ahol gyorsan felismerték a zöldség gasztronómiai előnyeit.

Nyugaton a növényt sokáig fogyasztásra veszélyesnek, sőt, mérgezőnek, gondolták, így maximum dísznövényként tartották.

Kevesen tettek annyit a paradicsom egészségre gyakorolt hatásának népszerűsítéséért a nyugati világban, mint Dr. John de Sequeyra, egy zsidó orvos aki a 18. században Virginia államban praktizált és kezelte Thomas Jefferson édesapját. Az elnök betegeskedő apjának de Sequeyra ajánlotta a vitaminokkal teli paradicsom napi fogyasztását, tanácsa annyira megtetszett az elnöknek, hogy ő is nyilvánosan kezdte fogyasztani az egészséges zöldséget.² 

A kávé elterjedése nyugaton

Az Etiópiából származó kávé a Közel-Keleten nagy népszerűségnek örvendett már a középkorban. Zsidó kereskedők élen jártak az értékes és ízletes kávé Európába való eljuttatásában. Az első kávéházak az olasz városban, Livornoban nyíltak 1632-ben, melyeket hamarosan továbbiak követtek, zsidók, törökök és örmények segítségével Hollandiában és Franciaországban. Anglia első kávéházának alapítója is zsidó volt, akit egyszerűen csak „Jákob a zsidóként” ismertek. Ő nyitotta meg a szigetország első ilyen jellegű intézményét 1650-ben Oxfordban. Négy évvel később egy újabb kávéház nyílt nem messze az elsőtől, a szintén zsidó Criques Jobson jóvoltából.

A vanília esszencia

Ennek az igen értékes fűszernövénynek, mely Mexikóból származik, az azték és totonac indiánok régóta nagy hasznát vették és nem csak íze, de illata miatt is nagy népszerűségnek örvendett. Azonban ahhoz, hogy a vanília igazi nemes íze kiteljesedjen, szükséges némi szakértelem. Az amerikai kontinens őshonos indiánjai ismertek egy főzési eljárást, mely a „legtöbbet hozta ki” a vaníliából, azonban azt nem tudatták a fűszer gyorsan Európába is eljuttató hódítókkal. Néhány zsidó kereskedővel azonban, ki tudja miért, megosztották féltve őrzött titkukat.

Zsidók, akik közt egyaránt megtalálhatók voltak szefárdi (keleti) zsidók és kényszerűségből kikeresztelkedettek, ún. marannók, gyakran szolgáltak tolmácsként az őshonos lakosság és a hódító spanyolok, hollandok és angolok között. Az első, nem őshonosok által végzett vanília feldolgozó eljárást egy zsidó testvérpár, David és Rafael Mercado dolgozta ki a mai francia-Guianán található cukor ültetvényen. Mivel a hatóságok nem engedték számukra a cukorhoz szükséges növény termesztését, figyelmüket a lényegesen nehezebben termeszthető vaníliára összpontosították.

A vanília európai kereskedelme szintén szefárd és áskenázi (európai) zsidókhoz köthető, akik féltve őrizték a feldolgozási eljárás titkát és csak évtizedekkel később, az 1800-as években sikerült franciáknak is kidolgozniuk a vanília termesztésének és az esszencia főzésének az eljárását, megtörve ezzel a zsidók vanília dominanciáját.

A kiwi „feltalálása”

Frieda Caplan nevéhez fűződik ennek a különös gyümölcsnek nyugati elterjesztése a 20. század közepén. Caplan az édesapja által Los Angelesben működtetett zöldség és gyümölcs nagykereskedésben dolgozott és mint orosz zsidó bevándorlók szoros családi kötelékben éltek. Frieda azonban a hatvanas években saját üzletet nyitott, mely kifejezetten az egzotikus gyümölcsök amerikai importjára specializálódott.

Egyik első ügyfele egy Salt Lake Cityből származó kereskedő volt, aki nemrég tért vissza Új Zélandi útjáról, ahol volt szerencséje megkóstolni az ott „kínai egresnek” nevezett gyümölcsöt. A kuncsaft Caplan bízta meg, hogy hozasson a különleges csemegéből az Államokba, de Caplan eleinte nem hitt annyira az üzletben, hogy nagy tételben szállítson. Később azonban ő lepődött meg leginkább a gyümölcs népszerűségén. A fura csemege a „kínai egres” helyett a kiwi nevet kapta Caplantól, melyből alig húsz év elteltével, 1986-ban, már több tízezer tonnát tudott értékesíteni.  

 Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/

1. Henry Mayhew: Londoni munkások és londoni szegények, 1861
2. Robert Shosteck könyve, melynek címe: Dr. John de Sequeyra: The Portuguese-Jewish PHysician of Colonial Williamsburg, 1971