A Tóra, Mózes öt könyve és a zsidó Biblia úgy általában számos esetben ír elő halálbüntetést. Ilyenek például a (nyilvános) bálványimádás, a gyilkosság vagy a szombat (szintén nyilvános és tanúk által bizonyított) megszegése. De hasonlóan kemény büntetést ró ki a Tóra a szülök ellen tanúsított nagyfokú tiszteletlenség esetén is. A gyakorlatban azonban a tényleges halálbüntetés rendkívül ritka volt.
A Misna egy helyen1 azt írja, hogy az olyan bíróság, mely hét évente kiszabott halálbüntetést, az kártékony bíróság volt. Egy másik talmudi vélemény szerint hetven évente ha megtörtént ilyesmi, az destruktív. Hogy mennyire igaz volt ez az igyekezet, Rabbi Akiva és Rabbi Tárfon is úgy nyilatkozik, hogy azalatt az idő alatt, míg ők bíróságban szolgáltak, nem volt példa halálbüntetésre.
Ez a Misna gyakran került említésre, amikor a Tórát kegyetlenséggel vádolják, a Talmud pedig szinte végtelekig bizonyítja, hogy a halálbüntetés rendkívül ritka volt, a bíróságok minden lehetséges módon igyekeztek elkerülni a végrehajtását.
A Tóra, mint említettük, számos bűnnél rója ki a halálbüntetést, szombatszegését, immorális szexuális kapcsolatokért, bálványimádásért, gyilkosságért, Isten nevének szidásáért és így tovább. Egy helyen a Tóra részletesen beszél egy olyan gyermekről,2 aki nagyfokú tiszteletlenséggel viseltetik szülei iránt. A Talmud azonban kijelenti, hogy olyan kritériumok szükségeltetnek ahhoz, hogy valaki megfeleljen a lázadó gyerek kritériumának, hogy az lehetetlen, ilyen gyermek soha nem volt és nem is lesz, a Tóra allegorikusan szól az esetről. A négyféle halálbüntetési mód: a fojtás, kövezés, égetés és kard általi halál (lefejezés) azonban szinte alig érte a bűnnel megvádoltokat. Ahhoz, hogy a halálbüntetés megvalósulhasson legalább két tanúnak vallomása szükséges, a tanúkat külön-külön, alaposan kihallgatták és ha csak egy apró eltérés mutatkozott beszámolójukban, vallomásuk érvénytelen volt. Szombatszegés vagy esetén például nem csak az szükséges, hogy a tanúk bizonyosan látták a bűnt, de előtte kötelesek voltak felhívni a bűn elkövetőjének figyelmét tettei súlyára. Ha ezek után mégis megtette, úgy lehetett büntetést kiróni rá.
A Talmud részletesen beszámol a halálbüntetés kirovásának kritériumairól. A Misna elmondása szerint3 a halálbüntetést egy 23 tagú bíróságnak kellett kimondania. Ha például az ítélet egyöntetű volt, azonban a bírák túl hamar hozták meg az ítéletet, az érvénytelen, mondván, bizonyára elhamarkodottan döntöttek.
A ritkaság ellenére mégis előfordult, hogy megtörtént, azonban a halálos ítéletek végrehajtásának jogát az időszámítás utáni első században a rómaiak elvették a zsidó bíróságoktól, ezért például az időszámítás utáni harmadiktól hatodig századig tartó periódusban lejegyzett Talmudban mindenféle halálbüntetésről szóló leírás maximum elméleti síkon történhetett.
Némileg árnyalja a halálbüntetésről kialakult képet a 12. század legkiemelkedőbb filozófusa a kodifikátora, Mose ben Maimon rabbi (1135-1204), a híres Maimonidesz, aki azt írja,4 hogy amennyiben egy egyértelmű bűnöst valami technikai ok miatt nem lehet halálra ítélni, nem úszhatja meg a büntetést és börtönében csak vizet és kenyeret kaphat, majd később főtt árpát, hogy belső szervei, így a gyomra, lassanként felmondja a szolgálatot. A Talmud hasonló büntetést visszaeső bűnösökre is alkalmaz, akik azonban el tudták kerülni a halálbüntetést.5 Más helyen a Maimonidesz úgy rendelkezik,6 hogy egy (zsidó) király, amennyiben autonóm zsidó ország van, elrendelhet halálbüntetést és a bűnös holttestét nyilvánosan is bemutathatja, elrettentő példaként. Így vélekedik a Talmud is, amely azt írja, hogy a bíróság, egyes kiemelkedő esetekben (mint például az egész zsidó népnek kárt okozó bűnöző) akkor is kiróhat halálbüntetést, ha egyébként nem áll fent annak minden követelménye. Így rendelkezik egyébként a vallásjogban mértékadó Sulchán Áruch is.
A mai Izraelben halálbüntetést csak kétszer alkalmaztak. Másodszor 1962-ben, miután az izraeli titkosszolgálat elfogta és Argentínából Izraelbe csempészte Adolf Eichamannt (pont ma 60 éve, 1960. május 11-én), a náci Németország egyik legnagyobb rangú vezetőjét, a zsidók elpusztításának egyik kulcsfiguráját. Eichmannt felakasztották, holttestét elhamvasztották és a Földközi-tengerbe szórták, hogy a gonosznak semmilyen földi maradványa ne lehessen szélsőségesek zarándokhelye.
Azonban nem ez volt az első alkalom, hiszen 1948-ban, röviddel az állam megalakítása után, amikor is árulás vádjával kivégezték Meir Tobianskit. Később, bár egy sovány vigasz számáram poszthumusz rehabilitálták és katonai temetőbe vitték földi maradványait.
A jelenleg érvényes izraeli törvények megengedik a halálbüntetést, azonban igen limitált esetben, ilyenek például a Holokausztban elkövetett háborús bűnök vagy egy katona esetleges árulása.
Érdekes, hogy szigorúan jogi szempontokat nézve, Izraelben a palesztinok által folytatott terrorista cselekmények szintén halálbüntetés kategóriájába esnek, azonban még nem fordult elő annak tényleges alkalmazása.
Az elmúlt években jobboldali törvényhozók igyekeznek változást elérni ebben a kérdésben, de a Kneszetben törvényjavaslataik rendre elbuknak.
Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/
- Misna, Mákot 1:10
- 5Móz 18-21
- Misna, Szánhedrin 1:4
- Misné Tora, Gyilkosság és az élet védelmének törvényei 4:8
- Szánhedrin 81b
- Misné Tora, Királyok és háborúk törvényei 3:10
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ács Laci 2020.05.11. 12:23:58
2020.05.12. 09:15:13
Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.05.12. 09:15:37
agarik 2020.05.12. 10:28:32
A tény, hogy maguk a törvények léteznek, és mind a mai napig fennáll alkalmazásuk veszélye, lesújtó képet fest erről a vallásról és híveiről.
És ne feledjük, ezek a kretardok nem csak egymást mészárolnák le, hanem mindenkit aki nem a szektájuk tagja.
#NemFelejtünk
Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.12. 10:57:58
Pilotax 2020.05.12. 10:59:30
Ez így nagy butaság! Eichmann legmagasabb rangja SS obersturmbannführer volt ( a hadseregbeli megfelelője alezredes). Ez a rang egyetlen haderőben sem számít magas rangnak. Szerintem helyesen úgy szólna a mondat, hogy a zsidók kiirtásában rendkívüli nagy hatalommal (nem ranggal) rendelkező személy volt. A rangja nem volt magas!
agarik 2020.05.12. 12:21:08
Akkor említsük meg hogy jelenleg Izrael HOLOKAUSZTOT KÖVET EL a palesztín nép sérelmére, akik önálló független országát a mai napig nem ismerte el, nem véletlen hogy az emberi jogi megfigyelőket nemrég kiutasították.
Izrael ugyanis egy AD HOC TERRORISTAÁLLAM, SEMMIBEN NEM KÜLÖNBÖZIK AZ ISIS-TŐL attól eltekintve hogy magát nem iszlamista, hanem judaista államnak határozza meg - ismételten alapító okirataival ellentétben, tehát léte semmis. Terroristákkal nem tárgyalunk, a terrorállam felszámolandó!
Mikor akasztják fel a palesztínok ellen elkövetett holokauszt bűnöseit?
#NemFelejtünk
Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.05.12. 14:20:41
Ennélfogva elég nyilvánvaló, hogy a halálbüntetési tételek is hatálytalanná váltak.
A többi már csak a nem létező légvár cizelláinak a fodrozása... :)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.12. 16:42:43
Maga Jézus is időnként odacsapott.
midnightcoder2 2020.05.12. 16:43:34
midnightcoder2 2020.05.12. 16:44:15
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.12. 16:44:46
Vannak zsidó bűnök a palesztínok ellen, de semmi holokauszt nem zajlott ellenük. Ha zajlott volna, nem lenne ma Izrael lakosságának 45-50 %-a palesztín (az összes területet nézve).
agarik 2020.05.12. 18:33:10
Izrael továbbá mindigis kijelentette, és külön intézményben folyamatosan képzi a Sanhedrin, azaz az Ószövetség-alapú törvénykezés pap-bíróit. Azon törvényeké, amik szerint minden nem-zsidót ki kell végezni.
Mindössze arra várnak, hogy elfoglalják a Templom-dombot. Akkor megindítják a Világháborút, ami mostis dúl szerintük, csak hidegháború formájában.
agarik 2020.05.12. 18:36:45
A hit garancia a népírtások elkövetésére.
A kommunizmus HIT volt, pont mint a buddhizmus, ami szintén "ateista" vallás.
agarik 2020.05.12. 18:40:38
Külön adók sújtják őket, egyes városokba be sem léphetnek.
A határon belüli holokauszt csendes eszközökkel zajlik.
A határon kívüli, a Palesztín Országot célzó holokausztot pedig hiába próbálod a határokon belüli etnikummal menteni - nem dőlünk be.
#NemFelejtünk
Reactor 2020.06.24. 17:48:19
vg123 2020.08.14. 20:11:26
A keresztények irtották a keresztényeket is pár száz éve, ha netán nem ugyanazon felekezethez tartoztak, ahová az aktuális földesúr. Földesúr váltásnál volt ez csodaszép. Katolikus és reformátusok között például. Magyarországon is. A vallás már csak ilyen.
Mint az Orbánizmus vallása. Hazaárulókat tűzzel vassal...
Mert kétharmad.