Ami a Bibliából kimaradt

 unnamed_7.jpg

A héber Biblia szerkesztését a legtöbb forrás szerint Ezra (Ezsdrás) próféta idejében a Nagy Gyülekezet férfijai végezték, azaz ekkor derült ki mely könyvek kerülhetnek be a Biblia kánonjába. A végleges lista 24 könyvből áll, melyek szentségbéli különbségéről ITT írtam. Számos érdekes könyv „maradt” le ilyen vagy olyan okból, de legjellemzőbben azért, mert a prófétákból és bölcsekből álló testület, a Nagy Gyülekezet 120 tagú testülete a „kimaradt” könyveket úgy ítélte meg, hogy azok bár érdekes történelmi adalékokat tartalmazhatnak, azonban nem isteni ihletésre íródtak. A „futottak még” könyveket a rabbinikus irodalom szfárim háchiconiim-nek, azaz külső könyveknek nevezi, közülük jópárat forrásként említ a Talmud és a korai kommentátorok egy része is.

Judit könyve, a Makabeusok könyve, Lemek és Baruch könyvei akkor sem képezik a zsidó Biblia részét, ha a zsidó nép történelméről és a zsidó hit alapjairól szólnak.

Az egyik talán legismertebb ilyen apokrif könyv Chánoch (Enoch) könyve, mely a legtöbb vélemény szerint valamikor a második jeruzsálemi Szentély idejében, valószínűleg a bibliai kánon lezárása után születhetett. A könyv a Tóra és így Mózes első könyvének elbeszélése szerint Chánoch, Noé dédnagyapja volt és a következőt tudjuk személyéről:

„És élt Jered százhatvankét évet, midőn nemzette Chánóchot. És élt Jered, miután Chánóchot nemzette, nyolcszáz évet; és nemzett fiakat meg lányokat. Voltak pedig Jered összes napjai kilencszázhatvankét év, azután meghalt.

És élt Chánóch hatvanöt évet, midőn nemzette Meszúseláchot. És járt Chánóch Istennel, miután Meszúseláchot nemzette, háromszáz évig; és nemzett fiakat meg lányokat. Voltak pedig Chánóch összes napjai háromszázhatvanöt év. És járt Chánóch Istennel és nem volt többé, mert magához vette őt Isten.”1

A legenda szerint Chánoch élve távozott a Földről, egyike azon keveseknek, akik nem haltak meg, élve kerültek a Mennyebe és az égi kincseket kell őrizze Isten trónusa előtt. Ennek megfelelően, így a legenda, Chánoch ismeri az isteni titkokat és az angyalokkal együtt teljesíti az Isten által neki rendelt küldetést. Egyes források Chánochot Metatron angyallal azonosítják, akinek feladata Isten szavainak közvetítése. Ilyen tekintetben, ha úgy tetszik Mózes és a próféták égi megfelelőjévé vált.

Chánoch könyve, mivel nem része a Bibliának és ezért a rabbinikus irodalomból is lassan kiszorult, geezi (etióp) nyelvre és görögre lett lefordítva, görögből azután latinra, az eredeti héber szöveget nem ismerjük. Chánoch könyve az etióp Bibliának is része.

A könyvben számos olyan történet kap helyet, melyeket midrás irodalomból is jól ismerünk, azonban számos olyan következtetést is találhatunk a könyvben, mely ellentétes a mainsteam judaizmussal. A könyv sokat beszél a „bukott angyalokról”, akiket a rabbinikus irodalomban Nefilimként ismerünk („Az óriások voltak a földön ama napokban és azután is, midőn Isten fiai bementek az ember leányaihoz és ezek szültek nekik; ezek azok a hősök, akik ősidőtől fogva hírneves férfiak voltak.”)2

Azonban Hánoch könyvével ellentétben az általános rabbinikus vélekedés az, hogy az „Isten fiai” kifejezés nem bukott, pláne nem lázadó angyalokról szól, sokkal inkább az emberiségről általában.

Nánoch könyvének más részei is ellentétesek a zsidó tanításokkal. Így például a könyv héber naptárra vonatkozó kijelentései nem tükrözik az általánosan elfogadott naptárrendszert illetve ellentmondásos Chánoch könyvének azon leírása, mellyel a világ történelmét mutatja be a teremtéstől a világvége idejéig.

Chánoch könyvének részleteit megtalálták a híres qumráni barlangokban, azonban a történészek többsége szerint az ott élő zsidó szekták nem tartoztak a mainstream farizeus zsidóság körébe, mely bizonyítéka annak, hogy bár a könyv fontos dokumentumnak számított, nem élvezett teljeskörű elismerést.

Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/ 

  1. 1Mózes 5:18-24
  2. 1Mózes 6:4

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr2615756616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pipas 2020.06.10. 05:56:52

"és a következőt tudjuk személyéről"

Szerintem nézz utána annak, hogy mit jelent a "tudjuk" szó. Annyit segítek, hogy nem azt, hogy "le van írva egy könyvben, ami már nincs meg". :D

midnightcoder2 2020.06.10. 06:34:25

@Pipas: Fordítások vannak. Elég sok minden nincs meg sajnos azokból az időkből. Mondjuk ezek az isteni tudással rendelkező angyalok legalább a könyvnyomtatást megmutathatták volna szegény hősembereknek, ha már ők a választott nép.

gigabursch 2020.06.10. 07:32:12

Akkor ő most Hénoch, akinek könyve van/íródott az apokalipszisről?
Amúgy érdekes mű, bár utoljára középiskolás koromban olvastam.

Szívesen olasnék itt is a Kumráni-tekercsekről.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.10. 08:11:10

Hénoch könyve benne van az etióp kánon szerinti Bibliában.

A zsidó kánon az i. sz. I. sz. terméke, s több könyv is kimaradt belőle. Csak 24 könyvet tartalmaz (a keresztény felosztás szerint ez 39 könyv).

Buchhalter 2020.06.10. 09:24:37

Köszi,ez magyon érdekes volt!

2020.06.10. 13:03:46

Énók könyvére Júdás levele is utal (14–15), a korai egyházatyák ismerték és használták is a művet. Kumránban arámi töredékeken is előkerült. Etióp nyelven is fennmaradt, az etióp egyház máig az Ószövetség részeként olvassa.

what.the.fuck 2020.06.10. 20:17:24

én olvastam több ponton csatlakozik a kanonikus bibliaval. igazi Marvel szintű írás tele izgalmas lényekkel és eseményekkel. ezt kéne Hollywoodban filmre vinni tuti siker lenne.

DocBulywood 2020.06.10. 21:08:29

A Supernatural-ban elég sok mindenről van szó, többek között az angyali beszédről, valamilyen kövekről meg az apostolic protonotary supernumerary-ről is.

Vagy az nem túl megbíz6ó forrás?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.06.10. 21:35:03

"egyike azon keveseknek, akik nem haltak meg, élve kerültek a Mennybe"
Pontosan a fele azon keveseknek, ugyanis ketten voltak: Énok és Illés. Utóbbiért tüzes szekér jött.
Amúgy Jézus is élve került a Mennybe, de Ő előtte azért három napra meghalt.

Pipas 2020.06.11. 07:21:48

@midnightcoder2: "Fordítások vannak. "

Aham. És akkor tutira "tudjuk". Ennél már talán az lenne a komolyabb érv, hogy "tudom, mert az interneten olvastam". :D

gigabursch 2020.06.11. 10:36:20

Aki esetleg nem tudná, hogy ki is a Metatron.
youtu.be/g9-EIiYFAh8?t=848

(Egyébiránt az egyik kedvenc filmem és legfőképpen azért, mert amellett, hogy hálivúd minden vallásgyalázása benne van, mégis engem is teljesen eltölt hittel.)

Pipas 2020.06.11. 11:29:59

@gigabursch: Yes, yes, yes! A legjobb film! A mai napig tudok rajta nevetni. Amikor a feka csávó lehullik az égből az hatalmas!

gigabursch 2020.06.12. 12:15:47

@Pipas:
Rúfusz.
Valójában Hosszú Rúfusz.
:-)

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása