Hogy oldott meg egy hamisítatlan zsidó étel számos problémát?

psgq10106599.jpg

A töltött halról, azaz jiddis nevén a gefilte fishről lesz szó, ez ugyanis az egyik legtradicionálisabb zsidó étel, talán sokan ismerik, de azt talán kevesebben, hogy ennek az ízletes ételnek létrejöttét két háláchikus (vallásjogi) dilemma késztette.

Kezdjük az elején. A Talmud és a hozzá kapcsolódó rabbinikus irodalom számos helyen említi, hogy sábátkor, szombaton, illendő halat (is) enni. Ennek számos oka van. Először is sábátkor a hús és a bor fogyasztása mellett, mely kötelező, kívánatos különböző jó fogásokat enni. A hal, az ókorban ilyennek számított. Másrészről a Talmud bölcsei a zsidó népet a halhoz hasonlítják abban a tekintetben, hogy csakúgy, mint a hal nem képes víz nélkül élni, a zsidó nép sem képes Tóra nélkül élni, márpedig „minden alkalommal amikor a Biblia vízről beszél, az áttételesen a Tórára vonatkozik.”1

Van még egy hasonlóság a zsidó nép felett őrködő Isten és a halak közt. Csakúgy, mint a halnak nincs szemhéja, ezért nem hunyja le a szemét soha, a Teremtő sem hunyja le szemét Izrael népe felett, ahogy írva van: „Íme nem alszik és nem szunnyad Izrael őrzője.”2

Azután akad még egy pár érv, miért is helyes halat enni szombaton. A hal, héberül dág (דג) két betűjének számértéke 4+3=7,3 pont minthogy a szombat a hetedik nap.

Mindezek felett pedig a Talmud azt meséli, hogy Isten három dolgot a teremtés három egymást követő napján áldott meg: a halakat csütörtökön, az embert pénteken, a sábátot szombaton. Márpedig ahogy Salamon király bölcsen megjegyzi: „a hármas csomót nem lehet könnyen kioldani”3

Halat enni szombaton tehát fontos és dicséretes, akad azonban egy probléma. A szombati munkavégzési tilalmak egyike a válogatás (borer – בורר) tilalma, melyet három feltétel meglétével tudunk elkerülni: (1) ha kézzel és nem valami eszközzel válogatunk (mint pl. egy szita vagy szűrő, melynek használata tilos szombaton), (2) a jót szabad csak kiválasztani a rosszból és nem fordítva, (3) azzal az intencióval szabad csak a jót kiválasztani a rossz közül, hogy az ember szinte azonnal meg is eszi (azaz nem szabad pl. görögdinnye magot kivenni a dinnyéből főként úgy, hogy azt csak később eszi meg az ember).

Ennek megfelelően halat csak úgy lehet enni szombaton, hogy annak szálkáját nem vesszük ki még a tányéron (még kézzel se), hanem bevesszük a halfalatot a szájunkba majd a szálkát kivesszük kezünkkel vagy kiköpjük vagy valami hasonló.

Ez nem túl gusztusos megoldás és ami még problémásabb, hogy veszélyes is, hiszen esetleg lenyelhetjük a szálkát.

gefilte-fish-main.jpg

A leleményes kóser cuisine ezért hát kitalálta a gefilte fisht, melynek különlegessége abban áll, hogy a halat ledarálják, így volt szálka, nincs szálka.

A darált vagy paszírozott halat némi kenyérrel tojással és hagymával, meg persze fűszerekkel keverve főzték meg, eredetileg ténylegesen egy másik halba töltötték vissza, de hamar lemondtak erről a szokásról és egyszerűen csak kifőzték és hidegen, felszeletelve  vagy fasíthoz hasonló gombócok formájában tálalták.

A gefilte fish saját életre kelt és országonként változó módon fűszerezték, Galíciában édesen, cukorral keverve tálalták, Litvániában sok borssal, csípősen, Magyarországon inkább sósan, mind emellé tormás célka volt a leginkább passzentos.

Ma már nemigen kell a zsidó háziasszonyoknak a gefilte fish elkészítésével bajlódni, hiszen készen, gyorsfagyasztott vagy konzerv állapotban is kapható, így néhány perc alatt elkészíthető ez az ízletes és rendkívüli kreativitásról tanúskodó sábáti étel. Ha valaki mégis szeretné saját gefilte fishét elkészíteni, az interneten számos recept közül válogathat.

 Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/, ahol minden este, vasárnaptól csütörtökig 20:00-kor élő tanulásban ismerkedhetsz meg a zsidó vallás alapjaival és keresd a Lekvár és JAM podcastet az Apple és a Google podcast lejátszóin, a Spotify-on, a Youtube-on, a Deezer-en és a TuneIn Radio-n.          

  1. Bava Kamma 92a
  2. Zsoltárok 121:4
  3. Prédikátor 4:12
  4. A héber ábc betűinek számértéke van, így az első betű, az álef értéke 1, a második bét-é 2 és így tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr8516139752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.08.16. 11:34:30

@CoolKoon: "A boszniai háború pedig egyáltalán nem kapcsolódik a témához, mert ott a vallás igazából csak ürügy volt"

HAZUDSZ.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Ratko Mladic ezen a felvételen, amikor elfoglalják Szrebrenicát, arról beszél, hogy: "eljött az idő, hogy bosszút álljunk a Muszlimokon". (1:29).

BIZONYÍTÉK VAN RÓLA, TE KIS MUSZLIMFÓBIÁS FASZ.

és mivel nem voltál képes magadtól megnyitni egy hivatkozást, és megnézni, hogy mi van benne, ezért most megkapod egy párszor, hogy vésd az eszedbe, te kis kretén, muszlimfóbiás, kereszténybuzi selejt!

2020.08.16. 11:35:38

2020.08.16. 11:36:24

@CoolKoon: Az, hogy az iszlám egy a kereszténységnél elvakultabb vallás, egyszerűen nem igaz. Erre Avicenna és Averroës a legjobb példa, és a Rotterdami Erasmusod, és más filozófusaid szart se értek volna az iszlám tudósok nélkül, mert a keresztények Arisztotelészt simán bedarálták.

Műveletlen, kereszténybuzi fasz vagy.

plato.stanford.edu/entries/arabic-islamic-greek/

2020.08.16. 11:36:52

2020.08.16. 11:37:44

@CoolKoon: "az egyház inkább csak uszított "

ja, értem, ettől mindjárt felvilágosult, normális kis ideológiává vált, ugye?!

kereszténybuzi, elmebeteg fasz vagy.

2020.08.16. 11:39:13

@CoolKoon: "az egyház inkább csak uszított "

ja, értem, ettől mindjárt felvilágosult, normális kis ideológiává vált, ugye?!

kereszténybuzi, elmebeteg fasz vagy.

2020.08.16. 11:40:25

@CoolKoon: "A boszniai háború pedig egyáltalán nem kapcsolódik a témához, mert ott a vallás igazából csak ürügy volt"

HAZUDSZ.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Ratko Mladic ezen a felvételen, amikor elfoglalják Szrebrenicát, arról beszél, hogy: "eljött az idő, hogy bosszút álljunk a Muszlimokon". (1:29).

BIZONYÍTÉK VAN RÓLA, TE KIS MUSZLIMFÓBIÁS FASZ.

és mivel nem voltál képes magadtól megnyitni egy hivatkozást, és megnézni, hogy mi van benne, ezért most megkapod egy párszor, hogy vésd az eszedbe, te kis kretén, muszlimfóbiás, kereszténybuzi selejt!

2020.08.16. 11:41:47

@CoolKoon: "az egyház inkább csak uszított "

ja, értem, ettől mindjárt felvilágosult, normális kis ideológiává vált, ugye?!

kereszténybuzi, elmebeteg fasz vagy.

2020.08.16. 11:43:09

@arthurthedent: "a neten konkrétan elég sok orvos elmondja, hogy nincs egészségügyi indok, ok, érv a körülmetélés mellett."

HAZUDSZ, NÁCI KÖCSÖG.

jamanetwork.com/journals/jama/article-abstract/1104451

ennyit tudtok, ti nácik. idióták vagytok, fingotok nincs a világról, kretének, selejtek vagytok, hazudoztok, a jó édes saját kurva anyátokat is letagadjátok.

2020.08.16. 11:44:13

@CoolKoon: "a vallás igazából csak ürügy volt."

ezzel a szöveggel jönnek a keresztény és muszlim vallás idióta védelmezői egyaránt. De ez egy szóvirág. Mi a faszomat akar ez jelenteni?! Semmit nem jelent. Mivel tudod ezt igazolni? Semmivel, mivel semmit nem jelent. Tudod-e cáfolni, amikor a muszlimok jönnek ezzel? Nem tudod. Tehát ettől a kereszténység nem lesz jobb a muszlim vallásnál, mert mindkét vallás idiótái jönnek ezzel, csak igazolni és cáfolni nem lehet, mert meg se tudod mondani, mit akar ez jelenteni.

És végül, akár ürügy a vallás, akár nem, mi a faszomat old ez meg? A vallás mindenképpen iszonyatosan káros dolog. A keresztény és a muszlim,és a többi vallás egyaránt. Mind ott van elbaszva, hogy "hit".

2020.08.16. 11:44:57

ateistaklub.blog.hu/2014/07/23/a_hit_eredend_hibaja_es_ennek_tarsadalmi_kihatasai

2020.08.16. 11:46:00

@CoolKoon: Az, hogy az iszlám egy a kereszténységnél elvakultabb vallás, egyszerűen nem igaz. Erre Avicenna és Averroës a legjobb példa, és a Rotterdami Erasmusod, és más filozófusaid szart se értek volna az iszlám tudósok nélkül, mert a keresztények Arisztotelészt simán bedarálták.

Műveletlen, kereszténybuzi fasz vagy.

plato.stanford.edu/entries/arabic-islamic-greek/

2020.08.16. 11:47:35

2020.08.16. 11:48:51

2020.08.16. 11:50:04

2020.08.16. 11:51:23

2020.08.16. 11:52:50

@arthurthedent: a kereszténységnél semelyik vallás sem szadistább és idiótább.

Inkvizíció, boszorkányüldözés, és egészen máig bezárólag:

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Még a jelenben is a keresztény a legnagyobb népirtó vallás Európában is.

2020.08.16. 11:54:10

@CoolKoon: Az, hogy az iszlám egy a kereszténységnél elvakultabb vallás, egyszerűen nem igaz. Erre Avicenna és Averroës a legjobb példa, és a Rotterdami Erasmusod, és más filozófusaid szart se értek volna az iszlám tudósok nélkül, mert a keresztények Arisztotelészt simán bedarálták.

Műveletlen, kereszténybuzi fasz vagy.

plato.stanford.edu/entries/arabic-islamic-greek/

2020.08.16. 11:55:18

@CoolKoon: "A boszniai háború pedig egyáltalán nem kapcsolódik a témához, mert ott a vallás igazából csak ürügy volt"

HAZUDSZ.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Ratko Mladic ezen a felvételen, amikor elfoglalják Szrebrenicát, arról beszél, hogy: "eljött az idő, hogy bosszút álljunk a Muszlimokon". (1:29).

BIZONYÍTÉK VAN RÓLA, TE KIS MUSZLIMFÓBIÁS FASZ.

és mivel nem voltál képes magadtól megnyitni egy hivatkozást, és megnézni, hogy mi van benne, ezért most megkapod egy párszor, hogy vésd az eszedbe, te kis kretén, muszlimfóbiás, kereszténybuzi selejt!

2020.08.16. 11:56:32

2020.08.16. 11:58:04

@DarthVader: "Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos;" NŐSÜLTNEK. érted?! 1 Tim 3:2

"Nincsen-é arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás?" I. Kor. 9:5.

tehát nem, a Bibliában nincs egyértelmű előírás a cölibátusra, hanem zavaros. Szopás szerint. Aztán a katolikus egyház úgy döntött, ahogy mások is írták, hogy a vatikáni hatalmat veszélyeztetik a püspök-dinasztiák, és betiltották. Merő hatalomvágyból.

Ennyikeh.

Vallás, hülyeség, elnyomás, a szopásos dolog.

2020.08.16. 11:59:17

2020.08.16. 12:00:39

2020.08.16. 12:01:48

2020.08.16. 12:03:03

2020.08.16. 12:04:27

@CoolKoon: Az, hogy az iszlám egy a kereszténységnél elvakultabb vallás, egyszerűen nem igaz. Erre Avicenna és Averroës a legjobb példa, és a Rotterdami Erasmusod, és más filozófusaid szart se értek volna az iszlám tudósok nélkül, mert a keresztények Arisztotelészt simán bedarálták.

Műveletlen, kereszténybuzi fasz vagy.

plato.stanford.edu/entries/arabic-islamic-greek/

2020.08.16. 12:05:44

@arthurthedent: a kereszténységnél semelyik vallás sem szadistább és idiótább.

Inkvizíció, boszorkányüldözés, és egészen máig bezárólag:

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Még a jelenben is a keresztény a legnagyobb népirtó vallás Európában is.

2020.08.16. 12:07:03

2020.08.16. 12:08:17

@CoolKoon: "az egyház inkább csak uszított "

ja, értem, ettől mindjárt felvilágosult, normális kis ideológiává vált, ugye?!

kereszténybuzi, elmebeteg fasz vagy.

2020.08.16. 12:09:27

@CoolKoon: "az egyház inkább csak uszított "

ja, értem, ettől mindjárt felvilágosult, normális kis ideológiává vált, ugye?!

kereszténybuzi, elmebeteg fasz vagy.

2020.08.16. 12:10:54

2020.08.16. 12:12:13

@CoolKoon: Az, hogy az iszlám egy a kereszténységnél elvakultabb vallás, egyszerűen nem igaz. Erre Avicenna és Averroës a legjobb példa, és a Rotterdami Erasmusod, és más filozófusaid szart se értek volna az iszlám tudósok nélkül, mert a keresztények Arisztotelészt simán bedarálták.

Műveletlen, kereszténybuzi fasz vagy.

plato.stanford.edu/entries/arabic-islamic-greek/

2020.08.16. 12:13:47

Myacis 2020.08.16. 12:42:38

@Tamerlane: Azért te mekkora egy ... vagy.
De sebaj, az ilyen stílusú és minőségű hozzászólásaiddal a saját céljaid elérését gyengíted le a végtelenségig :D:D:D

CoolKoon 2020.08.16. 13:18:22

@Tamerlane: Te ostoba seggdugasz, azt hiszed, hogy hogyha ugyanazt bemásolod és elismétled százszor, akkor attól majd erősebb lesz az érved? Nem tudom, hogy milyen pöcegödörből szalajtottak, de szerintem másszál csak szépen vissza oda, mert én személy szerint a söpredéket eddig se tartottam vitaképesnek, és ezután se fogom. Vallástól függetlenül.

kvadrillio 2020.08.16. 13:50:16

A vallás a nép ópiuma A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Karl Marx egyik leggyakrabban idézett és átfogalmazott kijelentése, miszerint a vallás a nép ópiuma, a filozófus 1843-ban született írásából, A hegeli jogfilozófia kritikájához című művének bevezetőjéből származik.A teljes idézet, együtt a szövegkörnyezetével„A vallástalan kritika alapzata: az ember csinálja a vallást, nem a vallás csinálja az embert. Mégpedig a vallás annak az embernek az öntudata és az önérzete, aki még vagy nem szerezte meg önmagát, vagy már ismét elvesztette. De az ember nem valami elvont, a világon kívül kuksoló lény. Az ember az az ember világa, az állam, a társadalom. Ez az állam, ez a társadalom termeli a vallást, egy visszájára fordított világtudatot, mert maga is visszájára fordított világ. A vallás ennek a világnak az általános elmélete, enciklopédikus összefoglalása, népszerű formába öntött logikája, spiritualista becsületügye, lelkesedése, erkölcsi szentesítése, ünnepélyes kiegészítése, általános vigasztaló és igazoló alapja. A vallás az emberi lényeg fantasztikus megvalósulása, mert az emberi lényegnek nincs igazi valósága. A vallás elleni küzdelem tehát közvetve küzdelem ama világ ellen, amelynek szellemi aromája a vallás.A vallási nyomorúság a valóságos nyomorúság kifejezése, a egyszersmind tiltakozás a valóságos nyomorúság ellen. A vallás a szorongatott teremtmény sóhaja, egy szívtelen világ lelke, mint ahogyan szellemtelen állapotok szelleme. A vallás a nép ópiuma.A vallást mint a nép illuzórikus boldogságát megszüntetni annyi, mint a nép valóságos boldogságát követelni. Az állapotáról táplált illúziók feladását követelni annyi, mint amaz állapot feladását követelni, amely rászorul az illúziókra. A vallás kritikája tehát csírájában ama siralomvölgy kritikája, amelynek szentfénye a vallás.”– Karl Marx[1]A szöveg értelmezéseMarx a strukturális funkcionalizmus(wd) érvelésével tette meg állítását a vallásról, különösen a tételes vallásokról.[2][3] Marx szerint a vallásnak volt gyakorlati szerepe a társadalomban, és ez hasonlított az ópiumhoz, amit a beteg vagy sebesült embereknek adtak: csökkentette a közvetlen szenvedést és kellemes illúziókat adott, amelyek lehetővé tették, hogy folytassa életét. Marx ugyanakkor károsnak is tartotta a vallást, mivel akadályozta az embereket az osztályelnyomás és a kizsákmányolás felismerésében, így akadályozta a szükséges forradalom megvalósulását.

kvadrillio 2020.08.16. 17:26:03

szivárványzászlóóóó...."""ez bizony az a város és az az ország""" KRISZTINANÉÉÉÉÉNI ! TE NAGYON BÁTOR VAGY ! ÉN MEG EMLÉXEM, MIKOR FOCIDRUKKEREK BASE-BALL ÜTŐVEL AGYONVERTEK EGY EMBERT !

kvadrillio 2020.08.16. 17:30:09

"""Gáspár Evelin nyert egy teljesen érdektelen főzőműsorban """...NU, EZ....AZ IGAZÁN REJTETT RASSZIZMUS !!!!!...

2020.08.16. 17:34:35

@Myacis: Azért te mekkora egy ... vagy.
De sebaj, az ilyen stílusú és minőségű hozzászólásaiddal a saját céljaid elérését gyengíted le a végtelenségig :D:D:D

2020.08.16. 17:35:51

@Myacis: Azért te mekkora egy ... vagy!
De sebaj, az ilyen stílusú és minőségű hozzászólásaiddal a saját céljaid elérését gyengíted le a végtelenségig :D:D:D

2020.08.16. 17:37:02

@CoolKoon: Te ostoba seggdugasz, azt hiszed, hogy hogyha ostobaságokat szarsz ide, akkor attól majd erősebb lesz az érved? Nem tudom, hogy milyen pöcegödörből szalajtottak, de szerintem másszál csak szépen vissza oda, mert én személy szerint a söpredéket eddig se tartottam vitaképesnek, és ezután se fogom. Vallástól függetlenül.

2020.08.16. 17:37:42

@Myacis: Azért te mekkora egy ... vagy!
De sebaj, az ilyen stílusú és minőségű hozzászólásaiddal a saját céljaid elérését gyengíted le a végtelenségig :D:D:D

2020.08.16. 17:39:34

@CoolKoon: Az, hogy az iszlám egy a kereszténységnél elvakultabb vallás, egyszerűen nem igaz. Erre Avicenna és Averroës a legjobb példa, és a Rotterdami Erasmusod, és más filozófusaid szart se értek volna az iszlám tudósok nélkül, mert a keresztények Arisztotelészt simán bedarálták.

Műveletlen, kereszténybuzi fasz vagy.

plato.stanford.edu/entries/arabic-islamic-greek/

2020.08.16. 17:41:00

@CoolKoon: "a vallás igazából csak ürügy volt."

ezzel a szöveggel jönnek a keresztény és muszlim vallás idióta védelmezői egyaránt. De ez egy szóvirág. Mi a faszomat akar ez jelenteni?! Semmit nem jelent. Mivel tudod ezt igazolni? Semmivel, mivel semmit nem jelent. Tudod-e cáfolni, amikor a muszlimok jönnek ezzel? Nem tudod. Tehát ettől a kereszténység nem lesz jobb a muszlim vallásnál, mert mindkét vallás idiótái jönnek ezzel, csak igazolni és cáfolni nem lehet, mert meg se tudod mondani, mit akar ez jelenteni.

És végül, akár ürügy a vallás, akár nem, mi a faszomat old ez meg? A vallás mindenképpen iszonyatosan káros dolog. A keresztény és a muszlim,és a többi vallás egyaránt. Mind ott van elbaszva, hogy "hit".

ateistaklub.blog.hu/2014/07/23/a_hit_eredend_hibaja_es_ennek_tarsadalmi_kihatasai

2020.08.16. 17:41:27

@Myacis: Én tökéletesen elértem a célom. Neked egy kurva büdös érved sincs, nem is próbálkoztál érvelni, te kis selejt!

2020.08.16. 17:42:27

@DarthVader: "Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos;" NŐSÜLTNEK. érted?! 1 Tim 3:2

"Nincsen-é arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás?" I. Kor. 9:5.

tehát nem, a Bibliában nincs egyértelmű előírás a cölibátusra, hanem zavaros. Szopás szerint. Aztán a katolikus egyház úgy döntött, ahogy mások is írták, hogy a vatikáni hatalmat veszélyeztetik a püspök-dinasztiák, és betiltották. Merő hatalomvágyból.

Ennyikeh.

Vallás, hülyeség, elnyomás, a szopásos dolog.

2020.08.16. 17:43:03

@CoolKoon: Én tökéletesen elértem a célom. Felhagytál az ostoba hited terjesztésével, nincsenek érveid. Csak hisztizel.

2020.08.16. 17:43:40

@Myacis: Én tökéletesen elértem a célom. Neked egy kurva büdös érved sincs, nem is próbálkoztál érvelni, te kis selejt!

2020.08.16. 17:44:49

@CoolKoon: "az egyház inkább csak uszított "

ja, értem, ettől mindjárt felvilágosult, normális kis ideológiává vált, ugye?!

kereszténybuzi, elmebeteg fasz vagy.

2020.08.16. 17:45:59

@arthurthedent: "a neten konkrétan elég sok orvos elmondja, hogy nincs egészségügyi indok, ok, érv a körülmetélés mellett."

HAZUDSZ, NÁCI KÖCSÖG.

jamanetwork.com/journals/jama/article-abstract/1104451

ennyit tudtok, ti nácik. idióták vagytok, fingotok nincs a világról, kretének, selejtek vagytok, hazudoztok, a jó édes saját kurva anyátokat is letagadjátok.

2020.08.16. 17:47:06

@CoolKoon: "A boszniai háború pedig egyáltalán nem kapcsolódik a témához, mert ott a vallás igazából csak ürügy volt"

HAZUDSZ.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Ratko Mladic ezen a felvételen, amikor elfoglalják Szrebrenicát, arról beszél, hogy: "eljött az idő, hogy bosszút álljunk a Muszlimokon". (1:29).

BIZONYÍTÉK VAN RÓLA, TE KIS MUSZLIMFÓBIÁS FASZ.

és mivel nem voltál képes magadtól megnyitni egy hivatkozást, és megnézni, hogy mi van benne, ezért most megkapod egy párszor, hogy vésd az eszedbe, te kis kretén, muszlimfóbiás, kereszténybuzi selejt!

2020.08.16. 17:48:22

@CoolKoon: Én tökéletesen elértem a célom. Felhagytál az ostoba hited terjesztésével, nincsenek érveid. Csak hisztizel.

2020.08.16. 17:49:34

2020.08.16. 17:50:47

@arthurthedent: "a neten konkrétan elég sok orvos elmondja, hogy nincs egészségügyi indok, ok, érv a körülmetélés mellett."

HAZUDSZ, NÁCI KÖCSÖG.

jamanetwork.com/journals/jama/article-abstract/1104451

ennyit tudtok, ti nácik. idióták vagytok, fingotok nincs a világról, kretének, selejtek vagytok, hazudoztok, a jó édes saját kurva anyátokat is letagadjátok.

2020.08.16. 17:52:14

@CoolKoon: "az egyház inkább csak uszított "

ja, értem, ettől mindjárt felvilágosult, normális kis ideológiává vált, ugye?!

kereszténybuzi, elmebeteg fasz vagy.

2020.08.16. 17:53:42

@CoolKoon: "a vallás igazából csak ürügy volt."

ezzel a szöveggel jönnek a keresztény és muszlim vallás idióta védelmezői egyaránt. De ez egy szóvirág. Mi a faszomat akar ez jelenteni?! Semmit nem jelent. Mivel tudod ezt igazolni? Semmivel, mivel semmit nem jelent. Tudod-e cáfolni, amikor a muszlimok jönnek ezzel? Nem tudod. Tehát ettől a kereszténység nem lesz jobb a muszlim vallásnál, mert mindkét vallás idiótái jönnek ezzel, csak igazolni és cáfolni nem lehet, mert meg se tudod mondani, mit akar ez jelenteni.

És végül, akár ürügy a vallás, akár nem, mi a faszomat old ez meg? A vallás mindenképpen iszonyatosan káros dolog. A keresztény és a muszlim,és a többi vallás egyaránt. Mind ott van elbaszva, hogy "hit".

ateistaklub.blog.hu/2014/07/23/a_hit_eredend_hibaja_es_ennek_tarsadalmi_kihatasai

2020.08.16. 17:54:55

@CoolKoon: "az egyház inkább csak uszított "

ja, értem, ettől mindjárt felvilágosult, normális kis ideológiává vált, ugye?!

kereszténybuzi, elmebeteg fasz vagy.

2020.08.16. 17:56:04

@Myacis: Azért te mekkora egy ... vagy!
De sebaj, az ilyen stílusú és minőségű hozzászólásaiddal a saját céljaid elérését gyengíted le a végtelenségig :D:D:D

2020.08.16. 18:00:19

@CoolKoon: Én tökéletesen elértem a célom. Felhagytál az ostoba hited terjesztésével, nincsenek érveid. Csak hisztizel.

2020.08.16. 18:01:28

2020.08.16. 18:02:51

2020.08.16. 18:04:14

2020.08.16. 18:05:30

@arthurthedent: a kereszténységnél semelyik vallás sem szadistább és idiótább.

Inkvizíció, boszorkányüldözés, és egészen máig bezárólag:

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Még a jelenben is a keresztény a legnagyobb népirtó vallás Európában is.

2020.08.16. 18:06:49

@CoolKoon: "A boszniai háború pedig egyáltalán nem kapcsolódik a témához, mert ott a vallás igazából csak ürügy volt"

HAZUDSZ.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Ratko Mladic ezen a felvételen, amikor elfoglalják Szrebrenicát, arról beszél, hogy: "eljött az idő, hogy bosszút álljunk a Muszlimokon". (1:29).

BIZONYÍTÉK VAN RÓLA, TE KIS MUSZLIMFÓBIÁS FASZ.

és mivel nem voltál képes magadtól megnyitni egy hivatkozást, és megnézni, hogy mi van benne, ezért most megkapod egy párszor, hogy vésd az eszedbe, te kis kretén, muszlimfóbiás, kereszténybuzi selejt!

2020.08.16. 18:08:06

2020.08.16. 18:09:24

@arthurthedent: "a neten konkrétan elég sok orvos elmondja, hogy nincs egészségügyi indok, ok, érv a körülmetélés mellett."

HAZUDSZ, NÁCI KÖCSÖG.

jamanetwork.com/journals/jama/article-abstract/1104451

ennyit tudtok, ti nácik. idióták vagytok, fingotok nincs a világról, kretének, selejtek vagytok, hazudoztok, a jó édes saját kurva anyátokat is letagadjátok.

2020.08.16. 18:10:51

@CoolKoon: Te ostoba seggdugasz, azt hiszed, hogy hogyha ostobaságokat szarsz ide, akkor attól majd erősebb lesz az érved? Nem tudom, hogy milyen pöcegödörből szalajtottak, de szerintem másszál csak szépen vissza oda, mert én személy szerint a söpredéket eddig se tartottam vitaképesnek, és ezután se fogom. Vallástól függetlenül.

2020.08.16. 18:12:02

2020.08.16. 18:13:18

@CoolKoon: "az egyház inkább csak uszított "

ja, értem, ettől mindjárt felvilágosult, normális kis ideológiává vált, ugye?!

kereszténybuzi, elmebeteg fasz vagy.

2020.08.16. 18:14:39

2020.08.16. 18:16:06

@CoolKoon: "az egyház inkább csak uszított "

ja, értem, ettől mindjárt felvilágosult, normális kis ideológiává vált, ugye?!

kereszténybuzi, elmebeteg fasz vagy.

2020.08.16. 18:17:19

@CoolKoon: Én tökéletesen elértem a célom. Felhagytál az ostoba hited terjesztésével, nincsenek érveid. Csak hisztizel.

2020.08.16. 18:18:45

@CoolKoon: "az egyház inkább csak uszított "

ja, értem, ettől mindjárt felvilágosult, normális kis ideológiává vált, ugye?!

kereszténybuzi, elmebeteg fasz vagy.

2020.08.16. 18:20:07

@CoolKoon: Én tökéletesen elértem a célom. Felhagytál az ostoba hited terjesztésével, nincsenek érveid. Csak hisztizel.

2020.08.16. 18:21:25

@arthurthedent: "a neten konkrétan elég sok orvos elmondja, hogy nincs egészségügyi indok, ok, érv a körülmetélés mellett."

HAZUDSZ, NÁCI KÖCSÖG.

jamanetwork.com/journals/jama/article-abstract/1104451

ennyit tudtok, ti nácik. idióták vagytok, fingotok nincs a világról, kretének, selejtek vagytok, hazudoztok, a jó édes saját kurva anyátokat is letagadjátok.

2020.08.16. 18:22:52

@CoolKoon: Az, hogy az iszlám egy a kereszténységnél elvakultabb vallás, egyszerűen nem igaz. Erre Avicenna és Averroës a legjobb példa, és a Rotterdami Erasmusod, és más filozófusaid szart se értek volna az iszlám tudósok nélkül, mert a keresztények Arisztotelészt simán bedarálták.

Műveletlen, kereszténybuzi fasz vagy.

plato.stanford.edu/entries/arabic-islamic-greek/

2020.08.16. 18:24:22

@Myacis: Én tökéletesen elértem a célom. Neked egy kurva büdös érved sincs, nem is próbálkoztál érvelni, te kis selejt!

2020.08.16. 18:25:29

@CoolKoon: Az, hogy az iszlám egy a kereszténységnél elvakultabb vallás, egyszerűen nem igaz. Erre Avicenna és Averroës a legjobb példa, és a Rotterdami Erasmusod, és más filozófusaid szart se értek volna az iszlám tudósok nélkül, mert a keresztények Arisztotelészt simán bedarálták.

Műveletlen, kereszténybuzi fasz vagy.

plato.stanford.edu/entries/arabic-islamic-greek/

2020.08.16. 18:26:45

@Myacis: Azért te mekkora egy ... vagy!
De sebaj, az ilyen stílusú és minőségű hozzászólásaiddal a saját céljaid elérését gyengíted le a végtelenségig :D:D:D

2020.08.16. 18:28:05

@arthurthedent: a kereszténységnél semelyik vallás sem szadistább és idiótább.

Inkvizíció, boszorkányüldözés, és egészen máig bezárólag:

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Még a jelenben is a keresztény a legnagyobb népirtó vallás Európában is.

2020.08.16. 18:29:38

@CoolKoon: "a vallás igazából csak ürügy volt."

ezzel a szöveggel jönnek a keresztény és muszlim vallás idióta védelmezői egyaránt. De ez egy szóvirág. Mi a faszomat akar ez jelenteni?! Semmit nem jelent. Mivel tudod ezt igazolni? Semmivel, mivel semmit nem jelent. Tudod-e cáfolni, amikor a muszlimok jönnek ezzel? Nem tudod. Tehát ettől a kereszténység nem lesz jobb a muszlim vallásnál, mert mindkét vallás idiótái jönnek ezzel, csak igazolni és cáfolni nem lehet, mert meg se tudod mondani, mit akar ez jelenteni.

És végül, akár ürügy a vallás, akár nem, mi a faszomat old ez meg? A vallás mindenképpen iszonyatosan káros dolog. A keresztény és a muszlim,és a többi vallás egyaránt. Mind ott van elbaszva, hogy "hit".

ateistaklub.blog.hu/2014/07/23/a_hit_eredend_hibaja_es_ennek_tarsadalmi_kihatasai

2020.08.16. 18:30:52

@CoolKoon: "A boszniai háború pedig egyáltalán nem kapcsolódik a témához, mert ott a vallás igazából csak ürügy volt"

HAZUDSZ.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Ratko Mladic ezen a felvételen, amikor elfoglalják Szrebrenicát, arról beszél, hogy: "eljött az idő, hogy bosszút álljunk a Muszlimokon". (1:29).

BIZONYÍTÉK VAN RÓLA, TE KIS MUSZLIMFÓBIÁS FASZ.

és mivel nem voltál képes magadtól megnyitni egy hivatkozást, és megnézni, hogy mi van benne, ezért most megkapod egy párszor, hogy vésd az eszedbe, te kis kretén, muszlimfóbiás, kereszténybuzi selejt!

2020.08.16. 18:32:03

@DarthVader: "Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos;" NŐSÜLTNEK. érted?! 1 Tim 3:2

"Nincsen-é arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás?" I. Kor. 9:5.

tehát nem, a Bibliában nincs egyértelmű előírás a cölibátusra, hanem zavaros. Szopás szerint. Aztán a katolikus egyház úgy döntött, ahogy mások is írták, hogy a vatikáni hatalmat veszélyeztetik a püspök-dinasztiák, és betiltották. Merő hatalomvágyból.

Ennyikeh.

Vallás, hülyeség, elnyomás, a szopásos dolog.

CoolKoon 2020.08.16. 18:33:06

@Tamerlane: Menj el orvoshoz, mert elmebeteg vagy. Talán majd ad némi nyugtatót a rohamaidra.

2020.08.16. 18:33:21

@CoolKoon: "a vallás igazából csak ürügy volt."

ezzel a szöveggel jönnek a keresztény és muszlim vallás idióta védelmezői egyaránt. De ez egy szóvirág. Mi a faszomat akar ez jelenteni?! Semmit nem jelent. Mivel tudod ezt igazolni? Semmivel, mivel semmit nem jelent. Tudod-e cáfolni, amikor a muszlimok jönnek ezzel? Nem tudod. Tehát ettől a kereszténység nem lesz jobb a muszlim vallásnál, mert mindkét vallás idiótái jönnek ezzel, csak igazolni és cáfolni nem lehet, mert meg se tudod mondani, mit akar ez jelenteni.

És végül, akár ürügy a vallás, akár nem, mi a faszomat old ez meg? A vallás mindenképpen iszonyatosan káros dolog. A keresztény és a muszlim,és a többi vallás egyaránt. Mind ott van elbaszva, hogy "hit".

ateistaklub.blog.hu/2014/07/23/a_hit_eredend_hibaja_es_ennek_tarsadalmi_kihatasai

2020.08.16. 18:34:48

@arthurthedent: a kereszténységnél semelyik vallás sem szadistább és idiótább.

Inkvizíció, boszorkányüldözés, és egészen máig bezárólag:

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Még a jelenben is a keresztény a legnagyobb népirtó vallás Európában is.

2020.08.16. 18:36:03

@CoolKoon: Te ostoba seggdugasz, azt hiszed, hogy hogyha ostobaságokat szarsz ide, akkor attól majd erősebb lesz az érved? Nem tudom, hogy milyen pöcegödörből szalajtottak, de szerintem másszál csak szépen vissza oda, mert én személy szerint a söpredéket eddig se tartottam vitaképesnek, és ezután se fogom. Vallástól függetlenül.

2020.08.16. 18:37:23

@CoolKoon: "A boszniai háború pedig egyáltalán nem kapcsolódik a témához, mert ott a vallás igazából csak ürügy volt"

HAZUDSZ.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Ratko Mladic ezen a felvételen, amikor elfoglalják Szrebrenicát, arról beszél, hogy: "eljött az idő, hogy bosszút álljunk a Muszlimokon". (1:29).

BIZONYÍTÉK VAN RÓLA, TE KIS MUSZLIMFÓBIÁS FASZ.

és mivel nem voltál képes magadtól megnyitni egy hivatkozást, és megnézni, hogy mi van benne, ezért most megkapod egy párszor, hogy vésd az eszedbe, te kis kretén, muszlimfóbiás, kereszténybuzi selejt!

2020.08.16. 18:38:43

@CoolKoon: "az egyház inkább csak uszított "

ja, értem, ettől mindjárt felvilágosult, normális kis ideológiává vált, ugye?!

kereszténybuzi, elmebeteg fasz vagy.

2020.08.16. 18:40:00

@arthurthedent: a kereszténységnél semelyik vallás sem szadistább és idiótább.

Inkvizíció, boszorkányüldözés, és egészen máig bezárólag:

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Még a jelenben is a keresztény a legnagyobb népirtó vallás Európában is.

2020.08.16. 18:41:16

@CoolKoon: Én tökéletesen elértem a célom. Felhagytál az ostoba hited terjesztésével, nincsenek érveid. Csak hisztizel.

2020.08.16. 18:42:28

@CoolKoon: "A boszniai háború pedig egyáltalán nem kapcsolódik a témához, mert ott a vallás igazából csak ürügy volt"

HAZUDSZ.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Ratko Mladic ezen a felvételen, amikor elfoglalják Szrebrenicát, arról beszél, hogy: "eljött az idő, hogy bosszút álljunk a Muszlimokon". (1:29).

BIZONYÍTÉK VAN RÓLA, TE KIS MUSZLIMFÓBIÁS FASZ.

és mivel nem voltál képes magadtól megnyitni egy hivatkozást, és megnézni, hogy mi van benne, ezért most megkapod egy párszor, hogy vésd az eszedbe, te kis kretén, muszlimfóbiás, kereszténybuzi selejt!

2020.08.16. 18:43:37

@Myacis: Én tökéletesen elértem a célom. Neked egy kurva büdös érved sincs, nem is próbálkoztál érvelni, te kis selejt!

2020.08.16. 18:44:46

@CoolKoon: "az egyház inkább csak uszított "

ja, értem, ettől mindjárt felvilágosult, normális kis ideológiává vált, ugye?!

kereszténybuzi, elmebeteg fasz vagy.

2020.08.16. 18:46:03

@CoolKoon: "A boszniai háború pedig egyáltalán nem kapcsolódik a témához, mert ott a vallás igazából csak ürügy volt"

HAZUDSZ.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Ratko Mladic ezen a felvételen, amikor elfoglalják Szrebrenicát, arról beszél, hogy: "eljött az idő, hogy bosszút álljunk a Muszlimokon". (1:29).

BIZONYÍTÉK VAN RÓLA, TE KIS MUSZLIMFÓBIÁS FASZ.

és mivel nem voltál képes magadtól megnyitni egy hivatkozást, és megnézni, hogy mi van benne, ezért most megkapod egy párszor, hogy vésd az eszedbe, te kis kretén, muszlimfóbiás, kereszténybuzi selejt!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.08.17. 03:43:37

@Myacis:

Brendel Matyó újabb nickje. Händel meg forog a sírjában - igaz, az ő operájának TamerlanO a címe.

eßemfaßom meg áll 2020.08.17. 07:28:38

Fujj, micsoda összebrendelezés. Mint egy motelben a 2hete nem cserélt lepedő...

eßemfaßom meg áll 2020.08.17. 07:31:03

kiméljétek magatokat az idiótától,
adblockerbe belerakni:

blog.hu#?#div.comment:-abp-has(span.commentAuthor > a[href="http://blog.hu/user/1547744"])

és máris tisztább, szárazabb érzés a blog.hu

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.08.17. 09:45:17

@eßemfaßom meg áll:

Köszönöm, ez az én ősrégi Chrome-verziómmal kompatibilis Adblockkal is működik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.08.17. 11:06:29

Így most Matyit duplán szűröm, az Adblockkal is és a Custom Blockerrel is.

Nem mintha a dupla szűrésnek sok értelme lenne, de így még tisztább és szárazabb érzés. :DD

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása