Évszázados szokás, hogy a judaizmus legszentebb helyén, az egykori Szentély utolsónak megmaradt faldarabjánál, a Siratófalnál a zarándokok és imádkozók, zsidók és nem zsidók levelet írnak kéréseikkel, vágyaikkal esetleg hálájukkal Istennek, ezt a papírt aztán a fal kövei közti résbe dugják. Honnan ered ez a szokás?

A szokás több száz évre vezethető vissza és érdekes módon először a munkácsi Rebbe, Chaim Elazar Shapira rabbi (1868-1937) ír róla Széfer Táámei HáMinhagim U’Mekorei HaDinim c. munkájában. A munkácsi rabbi egy történetet említ miszerint a marokkói tudós rabbihoz, Chaim ibn Attarhoz (1696-1743), az Or háChájim című szerzőjéhez egyszer ellátogatott egy ember, akinek rendkívül nehezen ment a sora. A kabbalista rabbi egy amulettet írt számára és meghagyta neki, hogy vigye el Jeruzsálembe és helyezze a Siratófalba. Egy másik alkalommal ennek a marokkói rabbinak egyik tanítvány mestere áldását kérte mielőtt Marokkóból Jeruzsálembe költözött volna. Chaim ibn Attar rabbi neki is meghagyta, hogy írjon egy imát és azt helyezze a Falba, amint odaér. Ez a tanítvány a későbbi híressé vált Joszef Cháim Dávid Azulai rabbi volt (1724-1806) és a legenda szerint az imában az állt: „Drága Teremtőm, add, hogy Azulai sikeres legyen Izraelben!”. Természetesen Azulai rabbi igen sikeres volt, könyvei a mai napig a rabbinikus irodalom meghatározó művei.

A szokás tehát minden bizonnyal már évszázadokra nyúlik vissza és abból az általános vélekedésből indul ki, hogy az Isteni jelenlét nem szűnt meg Jeruzsálemben, még a Szentély pusztulása után sem (a Szentélyek pusztulásáról korábban ITT írtam).

A hagyomány szerint imáink, bárhol is legyünk a Földön, először Jeruzsálembe mennek, ott is a Templomhegyhez, a Szentély korábbi helyéhez és onnan szállnak fel Istenhez. Ezért is imádkozunk mindig Jeruzsálem felé, akárhol is legyünk. A Talmud ezt a szabályt a Biblia egyik idézetére vezeti vissza¹: „Ha majd bezárul az ég, és nem lesz eső, mert vétkeznek ellened, de azután imádkoznak ezen a helyen, vallást tesznek nevedről, és megtérnek vétkükből, mert megaláztad őket”²

Később Dániel könyvében is találunk utalást a Jeruzsálem felé fordulásra: „ Amikor Dániel megtudta, hogy alá van írva ez az irat, hazament. Emeleti szobájának ablakai nyitva voltak Jeruzsálem felé, és ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta.”³

Természetesen persze már Jákob vándorlásaiból tudjuk, hogy ő is a későbbi Templomhegyen éjszakázott, álmában látta Isten angyalait fel és alá menni egy égig érő létrán, majd azt mondta: „Bizonyára Isten van ezen a helyen, és én nem tudtam! Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja.”⁴

A levelek írásának szokása elsősorban azért lehet logikus, hiszen az ember jobban össze tudja szedni gondolatait, ha arra kényszerül, hogy azokat leírja. Ilyenkor döbbenünk rá mennyire is nehéz szavakba szedni azt, ami fejünkben annyira egyértelmű volt illetve valóban a fontos kérésekre, vágyakra tudunk koncentrálni.

Attól senki nem félt soha, hogy a Falba betett leveleket bárki elolvassa, hiszen Rabbeinu Gersom (960-1040)  híres rendelete óta tilos más leveleit elolvasni (ITT írtam erről korábban).

Sajnos a történelem viharos évszázadai nem igazán tették lehetővé, hogy zsidók nagyobb tömegekben vagy rendszerességgel ellátogassanak a Siratófalhoz, azonban a helyzet az 1967-es hatnapos háborúval megváltozott. A korábban, a muszlim lakosság által szándékosan elhanyagolt, sőt sokszor megalázott zarándokhely 1967 után komoly felújításon ment keresztül, az előtte lévő terület, melyen korábban viskók és istállók álltak, ma impozáns teret kapott, ahova a világ minden részéből érkeznek zarándokok, zsidók és nem-zsidók egyaránt.

A zarándokok által behelyezett levelek természetesen hamar megtöltik a kövek közti réseket, így évente többször, a Siratófal rabbi-hivatala a leveleket kiveszi a kövek közül és megfelelő helyen eltemeti azokat, csakúgy, mint minden szentséggel bíró tárgyat, a zsidó hagyomány szerint.⁵

1. Babilóniai Talmud, Bráchot traktátus 30a
2. Kir1 8:35
3. Dániel 6:11
4. Móz1 28:16-17
5. Móz5 12:4 alapján a Babilóniai Talmud, Mákot traktátus 22a