Heti szeretem-utálom
Heti szeretem-utálom

Sajnos ezúttal túl sok az utálom. Szeretem Izrael kiad két rabot terroristát Szíriának cserébe egy izraeli katona holttestéért. Példamutató, ahogy a zsidó állam küzd és harcol minden katonáért, még a holtakért is. Jásár koách! Magyarország vétózta egy Izraellel szembeni határozat elfogadását az…

613:369:270
613:369:270

Közismert, hogy az (írott) Tóra 613 parancsolatot tartalmaz, ugyanakkor a robosztus szöveget olvasva nehéz tájékozódni annak tekintetében, hogy a Tóra mely utasítása számít parancsolatnak és mely nem. Arra, hogy egyáltalán 613 rendelettel állunk szemben a Talmud hívja fel a figyelmünket, ez a tény,…

Nagy nap ez a mai!
Nagy nap ez a mai!

Biztosan valamiféle párhuzamos realitásban élek és az is előfordulhat, hogy csak az én szemem akad meg a különböző Izraellel és a zsidósággal kapcsolatos híren, pedig igazán sok fajta és különböző politikai beállítottságú sajtóterméket olvasok. Van köztük baloldali (főként az adrenalin szintem…

(Szent)földet békéért? 2.
(Szent)földet békéért? 2.
Gondolatok a kétállami megoldásról

Tegnap a Szentföld háláchikus vonatkozásáról, ma egy kicsit a kétállami őrület megoldás történetéről. A kétállami megoldás gondolata nyilván nem új. Sőt, eredetileg úgy volt tervezve annak ellenére, hogy annak semmilyen, ismétlem semmilyen történelmi oka nem volt. Politikai annál inkább. Az angolok…

(Szent)földet békéért? 1.
(Szent)földet békéért? 1.
Gondolatok a kétállami megoldásról

Múlt héten ígértem, hogy leírom véleményemet egy esetleges kétállami megoldásról, melyben a Izrael területet adna át a palesztinoknak, akik önálló államot hoznának létre rajta. A téma ugyan mindig aktuális ugyanakkor a hírek szerint nagyjából Sávuot környékén, júniusban állna elő az amerikai…

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása