Igen, a zsidóság ismeri a démonok fogalmát. Azonban ahhoz, hogy megértsük miről van szó, előbb érdemes megismerni mit is jelent a lélek. A judaizmus tanítása szerint a lélek Istennek „egy darabkája” és mint ilyen örök, nem tud meghalni. Mint ahogy Isten is tér és idő felett áll, a lélek is (bővebben a lélekről EBBEN a bejegyzésemben olvashatsz).

A zsidó misztika, a kabbala mesterei arra hívják fel a figyelmet, hogy míg a teremtés minden mozzanatát úgy írja le a Tóra, hogy „és mondta Isten”, azaz Isten szavakkal teremtett, a lélek esetén úgy fogalmaz „Akkor megalkotta az Örökkévaló Isten az embert a föld porából és lehelt az orrába éltető lelket, és az ember lett élőlénnyé.”¹ A lelket tehát Isten lehelte az emberbe. Márpedig kétféle lehelet létezik. A beszédhez használt levegő és a mélyről jövő lehelet. Ez utóbbi az ember legbelsőbb énjéből fakad. Elég csak arra gondolni, hogy míg képesek vagyunk korlátlanul beszélni, anélkül, hogy elfáradnánk, amikor egy gumimatracot kell felfújnunk néhány fújás után lihegünk. Ezt a fajta mélyről jövő leheletet, saját énjét, invesztálta az emberi lélekbe a Teremtő.

Az ember fogantatásakor a lélek “lejön” erre a fizikai világra és beköltözik a fizikai testbe. Az energia, melyet a lélek birtokol „működteti” a testet a földi lét során. Az ember halálakor pedig minden visszatér eredeti állapotába. A test visszatér a földbe, a lélek pedig visszatér a lelkek dimenziójába. Abba a párhuzamos valóságba, amelyet érzékszerveinkkel nem érzékelünk ugyan, de nagyon is létezik. Mint oly sok más dolog, melyeket nem érzékelünk, mégis tudjuk, hogy léteznek. (Arról, hogy mi történik a születés és a halál idején ITT és ITT írtam.)

Ez történik akkor, ha minden „terv szerint halad”. Ugyanakkor előfordulhat, hogy egy lélek eltéved a két dimenzió közt, vagy valamilyen okból test nélkül marad a fizikai világban.

Bár a Tóra nem beszél démonokról, a Talmud azonban annál többet. Mellékesen érdemes megjegyezni, hogy bizonyos interpretációk szerint Ézsaiás próféta verse, miszerint „Ott találkozik a vadmacska a hiénával, egyik pusztai démon a másikkal. Ott pihen meg a boszorkány, ott talál magának nyugvóhelyet”² nem allegorikus, hanem nagyon is valós képet ír le.

Egy dibbukok elűzéséhez használatos kellékes doboz a 19. századból

A Talmud számos történetet mesél démonokról (háberül sédim). A démonokról általában például a következőt mondja³:

„Abba Benjamin azt mondja: ’Ha a szem képes volna látni őket [a démonokat], semmilyen teretmény nem tudna ellenállni sokaságuknak és hatalmuknak.’ Abaje azt mondta: ’Többen vannak mint mi és úgy vesznek bennünket körbe, mint a hegyek a völgyet.’ Ráv Huna azt mondta: ’Mindannyiunk balján ezrek vannak [démonok], míg jobbunkon tízezrek.’ Rava azt mondta: ’A szokásos évi tanulási ciklus is ők zavarják meg. Sőt, az ember térdének fáradtságát, a bölcsek ruhájának kopását, és az ember lábának feltöredezését is démonok ők [a démonok] okozzák.’”

A Talmud által idézett bölcs, Rava álláspontját látszik alátámasztani az a tény is, hogy sok esetben a Talmud a démonokra a „mázik” [rontó] jelzőt használja.

Rögtön a fenti történet után, a Talmudban ritkaság számba menő és a judaizmustól minden tekintetben igen messze álló, már-már feketemágiát idéző szertartással találkozunk.

„Ha valaki meg akar bizonyosodni a démonok létéről, szórjon hamut az ágya köré éjszaka, reggelre lábnyomokat fog látni. Olyanokat, mint a csirkéé. Ha valaki látni is kívánja őket, el kell vetni [meg kell ölni] egy nőnemű fekete macska utódját, olyan macskáét aki elsőszülött volt. Az utódot tűzben kell elégetni, hamvait ledarálni és [keveset a hamuból] az ember szemébe szórni és látni fogja őket. A hamut azután egy vas csőbe kell szórni és vas plombával lezárni, hogy ne érje bántalom az embert.

Rav Beivai bar Abaje végrehajtotta ezt a szertartást, látta a démonokat, de azok [később] bántották. A bölcsek [a rabbik] imádkoztak érte és meggyógyult.”

Ugyan a démonok ritkán jelentenek jót, nem minden démon egyformán ártó. 

A démonok talán legközismertebb „formája” a dibbuk. Hasonlóan ahhoz, ahogy a híres jiddis író, Slojme Zanvl Rappoport (1863 – 1920), azaz írói álnevén S. Ansky regényében „A Dybuk”-ban olvashatjuk⁴, a dibbukok olyan lelkek, melyek élősködő módon beköltöznek egy másik lélek által már „lakott” avagy elfoglalt testbe.

Ehhez hasonló, bár általában pozitív az „ibbur”. Ilyenkor egy szent ember lelke költözik időszakosan egy másik ember lelke „mellé” ugyan azon testbe, általában azért, hogy valamilyen jócselekedetet segítsen neki végrehajtani. Olyan is előfordul, hogy egy ilyen „szellem” beszél valakihez álmában vagy ad valamiféle jövendölést. 

A démonok tehát nagyon is valósak a zsidóság tanításaiban. Ha az ember rendelkezik annyi absztrakt képzelőerővel, hogy felfogja, hogy a lélek koncepcióját, onnan már ki lépés megismerni és elfogadni a démonok, a sédim, a mázik, a dibbukok és az ibburok világát.

Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/

1. 1Móz 2:7
2. Ézsaiás 34:14
3. Babilóniai Talmud, Bráchot traktátus 6a
4. A könyvet 1937-ben megfilmesítették (https://www.imdb.com/title/tt0030092/?ref_=rvi_tt)